Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

CONSTANTINUS AFRICANUS /Cassinensis/ (1010 k., Tunisz – 1087, Monte Cassino): észak-afrikai vagy sziciliai születésű arab kereskedő és orvos, konvertita keresztény, élete utolsó éveiben bencés szerzetes. Életének körülményeiről nagyon keveset ismerünk, az azonban bizonyos, hogy muszlim gyógynövénykereskedőként évtizedeken át járta a Közel-Kelet, az arab világ térségét és ekkor ismerkedett meg az arab orvostudomány és gyógyászat elméleteivel és gyakorlati eljárásaival. Amikor az 1070-es években visszatért szülőföldjére, már igen jelentős orvosi tudás birtokában volt, ennek gyakorlása azonban rövidesen varázsló hírébe keverte. Vádlói és üldözői elől Szicíliába menekült, keresztény hitre áttérve pedig 1078-ban Monte Cassino bencés apátságában talált otthont és menedéket. Laikus testvérként itt készítette fordításait és műveit, sőt orvosi praxist is folytatott és tevékenysége alapvető jelentőségűnek bizonyult a később híressé váló salernoi orvosi iskola létrehozásában, amelynek alapítója és egyik első tanára lett. K. fordításokat és kompendiumokat készített Hippokratész és Galénosz orvosi munkáiból és külön értekezésben tárgyalta az utóbbi gyógyászati eljárásainak kérdéseit. Legjelentősebb munkája a görög-arab orvoslás eredményeit összefoglaló enciklopédiája volt, amely sokáig – ¤ Avicenna időközben Európába is eljutó gyógyászati művei mellett – az orvosi tudás, képzés és praxis alapját jelentette. Kisebb írásaiban K. elkészítette a középkori "sürgősségi orvosi ellátás" kézikönyvét, de értekezett a gyógynövényekről és gyógyszerekről, a szem és a torokbetegségekről és a kedélybetegség különféle formáiról is. K. élete utolsó évtizedeiben számos orvos tanítványt nevelt, az utókortól pedig az orientis et occidentis magister megtisztelő címet is kiérdemelte.

Fő művei: Liber pantegni; Viaticus peregrinantis; Megatechne; De oculo; De stomacho; De melancholia; De coitu; Opera omnia, Lugduni: 1515.; Constantini opera 1-5., Basileae: 1536-39. Irodalom: H. Schipperges: Die Assimilation der arabischen Medizin durch das lateinische Mittelalter, Wiesbaden: 1964.; BBKL. XVI. (HP)


címoldal
index-K