Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

CASSANDER, Georg (1513, Pittheim bei Brügge – 1566, Köln): németalföldi katolikus teológus, egyházmegyés pap, a katolikus-protestáns közvetítésteológia képviselője. Löwen egyetemén tanult teológiát, ezt követően pedig Brügge és Gent akadémiáin tanította a humanisztikus tárgyakat. 1544-től Köln és Heidelberg egyetemén tanult és ekkor vált a korabeli protestáns hittudomány egyik legkiválóbb katolikus ismerőjévé. Tanári működésének is Köln volt a színtere, miután a bácsi egyetemre szóló császári meghívást rossz egészségi állapota miatt kényszerűen visszautasította. C. a korai barokk közvetítésteológia első katolikus klasszikusa, aki mindvégig azon fáradozott, hogy a keresztény hitvallások közötti történeti közösséget és összeférhetőséget igazolja. Ennek érdekében alapos vizsgálatnak vetette alá a legkorábbi keresztény hitvallások szövegét és a korai egyházatyák műveit, arra a következtetésre jutva, hogy katolikus és protestáns keresztények a lényeget tekintve ugyanazt a közös hagyomány vallják hitük lényegének és a közöttük meglévő, a hit lényegét nem érintő szakadás idővel és kellő türelemmel megszüntethető. C. a liturgikus és egyházfegyelmi eltéréseket a hit lényegét nem érintő nézetkülönbségeknek tekintette és hajlott arra a véleményre, hogy a laikus kehely vagy a cölibátus eltérő megítélése nem szüntetheti meg a keresztény közösség lényegi, az ősegyház hagyományából fakadó egységét, amelynek megteremtése érdekében alaposan megvizsgálta a korabeli hitvitákban felbukkanó, szerinte a hitközösséget nem érintő érveket is.

Fő művei: Hymol ecclesiastici, Köln: 1556.; Ordo romanus de officio missae, Köln: 1558.; De sacra communione in utraque panis et vini specie, Köln: 1564.; De articulis religionis inter catholicos et protestantes controversis consultatio, Köln: 1577.; Opera omnia, Paris: 1616. Irodalom: A. C. Th. Friedrich: G. Cassandri vita et theologia. Commentatio, Göttingen: 1855.; RGG. I.; LThK. II.; DictThéolCath. II. (HP)


címoldal
index-C