CARRANZA de Miranda, Bartolomé (1503, Miranda de Arga – 1576, Roma): spanyol katolikus teológus, dominikánus szerzetes, toledói érsek, a korai reformáció hitvitáinak, a katolikus megújulás, az inkvizíció és a spanyol államegyházi rendszer közötti konfliktusoknak fontos szereplője. Tanulmányai végeztével Valladolid egyetemére nyert tanári kinevezést, ahol a kor egy másik nevezetes domonkos teológusa, ¤ M. Cano volt a vetélytársa és szellemi ellenfele, egy római útja során pedig megismerkedett a reformáció eszméivel szimpatizáló spanyol humanista, ¤ J. de Valdés nézeteivel. 1540-ben Cuzco püspökségére nyert kinevezést, 1546-48 és 1551-52 között pedig egyike volt a Tridenti Zsinat meghatározó teológiai szakértőinek, aki elsősorban a püspökök rezideálási kötelezettségének érdekében emelt szót. Az 1550-es évek elejétől fontos rendi tisztségeket viselt, majd Fülöp infáns kíséretében Angliába ment, ahol az ország rekatolizálásának ügyéért dolgozott. 1557-től ő volt Németalföld inkvizítora, majd 1558-ban kinevezést nyert Toledo érsekévé. Ellenségei, így F. Valdés főinkvizítor, Sevilla érseke és M. Cano a következő évben kezdeményezték a spanyol inkvizíció általi letartóztatását. A vád ellene titkos lutheranizmus volt, amelyet ellenfelei a J. de Valdéshez fűződő korábbi kapcsolatára és Németalföldön kiadott spanyol nyelvű katekizmusának vitatható tételeire alapoztak. A pápához való fellebbezése ellenére C. nyolc évet töltött a spanyol inkvizíció fogságában, ügye pedig a spanyol inkvizíció, a király és a pápai hatalom közötti hatalmi harc erőpróbájává vált. 1567-ben végre Rómába vitték, ahol még további kilenc évet töltött őrizet alatt, amíg ügyében döntés született. Az ellene megfogalmazott vád M. Cano szakvéleményén alapult, aki főleg a hit általi megigazulással kapcsolatos nézeteit kifogásolta. Cano halála után ugyancsak rendtárs, ¤ D. de Chaves képviselte ellene a vádat és védője is dominikánus, az egykori tanítvány, ¤ P. de Sotomayor volt. Ügyében végül 1576-ban született ítélet. Az eredeti, eretnekségről szóló vádat nem lehetett bizonyítani, ám az ítélet kötelezte 16 félreérthető tétel visszavonására és további két évre felfüggesztette érseki székébe való visszatérésének jogát. C. néhány héttel e döntés megszületését követően meghalt; a XIII. Gergely pápa által római síremlékén elhelyezett felirat már csak halála után mentette fel az őt ért vádak alól. Dogmatikai és hitvédelmi írásaiban C. a szigorú tomista felfogás ellenében inkább ¤ Szent Ágoston felfogásához állt közel; az őt ért vádak alapja is az volt, hogy túlhangsúlyozza a hit és a kegyelmi adományok jelentőségét. Más munkáiban C. a pápai egyházfőséget védelmezte, a régi zsinati kánonokat adta közre és határozottan érvelt a tridenti reformok, főként a püspökök rezideálási kötelezettségének előírása mellett.

Fő művei: Summa Conciliorum et Pontificum a Petro ad Julium III., Venezia: 1546.; Controversiae quattor I-IV., Venezia: 1546-47.; Controversia de necessitate personalis residentiae episcoporum, Venezia: 1547.; Commentarios sobre el catecismo cristiano, Antwerpen: 1558. (HP)