Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

CAMPANELLA, Tommaso /Giovanni Domenico Campanella/(1568, Stilo - 1659, Paris): olasz katolikus teológus és filozófus, dominikánus szerzetes. Arisztotelész és ¤ Aquinói Szent Tamás rendszere iránti ellenérzésektől vezettetve 1588-ban megszakította tanulmányait, 1590-ben pedig B. Telesio természetfilozófiája védelmében írt első munkájával keltette fel az egyházi hatóságok gyanakvását. 1592-ben Padovában Szentháromság-tagadás vádjával fogták perbe; fogsága Rómában folytatódott, amelyből barátai közbenjárására szabadult. 1599-ben Nápolyban spanyol-ellenes összeesküvéssel vádolták, itteni fogságából őrültséget színlelve szabadult. 1602-ben Rómában az inkvizíció bírósága veszedelmes eretnekként életfogytiglani fogságra ítélte; 24 évet töltött a börtönben, de fogsága alatt is dolgozott művein. 1626-ban szabadult, 1629-ben pedig VIII. Orbán pápa felmentette a korábbi vádak alól. A dél-itáliai spanyol hatóságok elől 1634-ben Párizsba menekült, ahol XIII. Lajos évjáradékot adott a számára, Richelieu tanácsadójává fogadta, az egyetemen pedig bölcseleti előadásokat tartott egészen haláláig. C. filozófiájában sajátos dualizmust képviselt; az egyik oldalon hitelesnek tekintette a spekulatív keresztény bölcselet hagyományos, skolasztikus állításait, de kiegészítette azt egy sajátos, szenzualista, materialista szemléletű természetfilozófiai dimenzióval. Ennek megfelelően ismeretelméletének alapja a hit és az érzékelés általi tudás dualizmusa. C. azt tanította, hogy Isten eszméje velünk született tudásként van meg bennünk; ez egyszerre bizonyítéka Isten létezésének és biztosítéka annak, hogy képesek lehetünk az általa erősen panteisztikusan szemlélt teremtett világ megértésére. C. legismertebb írása A Napváros című, Platón Államából és ¤ Morus Utópiájából is merítő államelméleti műve, amely egy hierarchikusan felépített, az Egyház által irányított világállam víziója.

Fő művei: Philosophia sensibus demonstrata, Napoli: 1590.; Civitas solis, Napoli, 1602.; Apologia pro Galileo mathematico, Frankfurt: 1624.; Atheismus triumphatus, Roma: 1631. Magyarul: A Napváros, Európa, Budapest: 1959. Irodalom: C. Dentice d'Accadia: Tommaso Campanella, Milano, 1921. (HP)


címoldal
index-C