CAJETAN de VIO, Tommaso (1469, Gaeta – 1534, Gaeta): itáliai katolikus teológus és filozófus, dominikánus szerzetes, ¤ Aquinói Szent Tamás legjelentősebb követője és értelmezője a reneszánsz korában. Padovában és Rómában volt a bölcselet tanára, ahol a hagyományoknak megfelelően ¤ Petrus Lombardus alapján, de Tamás és ¤ Duns Scotus munkáit is felhasználva tanította a bölcseletet. Fontos rendi és egyházkormányzati megbizatások után 1519-től ő volt a dominikánus rend generális magisztere; 1517-től bíboros, 1519-től Gaeta érseke. Pápai legátusként ő folytatta az első egyeztető tárgyalásokat ¤ M. Luther hitújító fellépése ügyében, Magyarországon pedig a török elleni fellépés előmozdítása érdekében járt. Diplomáciai működésén túl vitairatokkal és hitvitákon való nyilvános szereplésekkel is kivette a részét a korai reformátori felfogással szembeni katolikus polémiából; különösen a mise vagy úrvacsora kérdésében állt szemben a hitújítokkal, a Biblia értelmezésének szabadságáról és jelentőségéről vallott nézeteiket viszont maga is óvatos rokonszenvvel ítélte meg és átfogó reformjavaslatokat készített elő az egyház, a papi és szerzetesi élet megújítására. C. a pápai hatalom és az azt korlátozni kívánó konciliarista nézetek vitájában az előbbi elsőbbségét vallotta, a pápai hatalom megújítását viszont az egyház belső reformjainak részeként elodázhatatlannak tekintette. Mint Szent Tamás és Arisztotelész kiváló ismerője, a padovai latin averroisták ellenfele, C. készítette el az első teljes kommentárt Szent Tamás Summájához; a későbbi tomista szerzők így C. kommentárjával együtt olvasták az Aquinói művét, ez a munkálkodás teremtette meg a barokk skolasztika kibontakozásának szellemi alapjait és ez a fontos és részletes kommentár Tamás művei XIII. Leó által kezdeményezett kritikai kiadásában (Editio Leonina) is helyet kapott. A tomista gondolkodás történetében kommentárja mellett jelentős az analógiáról írott munkája, amelyben csak az analogia proportionalitatis eszközével engedi meg az Istenről és a teremtett világról szóló metaforikus beszédet. Tamás-értelmezésének másik sajátossága a természetes és a természetfeletti rend közötti különbség erős hangsúlyozása volt.

Fő művei: Thomas de Vio Cardinalis Cajetanus: Scripta philosophica, (Ed. P. Coquelle), PUG., Roma: 1934.; Thomas de Vio Cardinalis Cajetanus: Scripta theologica, (Ed. C. Pollet), PUG., Roma: 1936.; Sancti Thomae Aquinatis opera omnia iussu Leonis XIII., Romae: 1882-. Irodalom: Renaissance Philosophy (Ed. L. Kennedy), Mouton, The Hague - Paris: 1973.; Görföl - Kránitz. (HP)