BULGAKOV, Szergej Nyikolajevics (1871, Livni – 1944, Paris): orosz ortodox teológus és vallásfilozófus, társadalomtudós, a pánszofisztikus vallásbölcselet képviselője. Egészen fiatalon papi pályára készült, a hitből és az egyházból kiábrándulva azonban jogot és gazdaságtant tanult Moszkva egyetemén, ahol ¤ Ny. A. Bergyajev barátjaként a radikális orosz marxisták csoportjához csatlakozott. Berlinben és Londonban tett útjai során megismerkedett a nyugati szociáldemokrácia eszméivel is, az 1900-as évek elejétől pedig kereszténység és marxizmus, Plehanov és ¤ V. Sz. Szolovjev gondolatainak egyeztetésén fáradozott. 1901-től Kiev, 1906-tól Moszkva egyetemén tanított a közgazdaságtan professzoraként, a marxista eszmékből, a legális marxizmus nézeteiből való fokozatos kiábrándulása hatására azonban egyre inkább egy ortodox keresztény idealizmus bölcseleti rendszerének megalkotásán fáradozott. A forradalom előtti orosz értelmiség vallási ébredési mozgalmának Bergyajev mellett egyik fő alakjaként az 1910-es évektől érdeklődése teológiai kérdések iránt fordult. 1918-ban pappá szentelték és a szinódus tagjává választották. Vallásos fordulata következtében rövidesen eltávolították egyetemi állásából, 1923-ban pedig a bolsevik kormányzat kiutasította Oroszországból. Rövid prágai tartózkodás után Párizsba ment, ahol az emigráns orosz ortodoxia szellemi fellegvárának számító Szent Szergej Intézet dogmatikaprofesszoraként és dékánjaként, a nyugati emigráció egyik szellemi vezéreként dolgozott élete végéig. Teológusként és vallásbölcselőként B. annak a Szolovjev által kezdeményezett vallásbölcseleti szophiológiának volt a képviselője, amely a hit lényegét Isten szentháromságos egységének a Szentlélek (Logosz, Szophia) által közvetített valóságában vélte felfedezni. Monumentális dogmatikai trilógiájának teremtéstanában és krisztológiájában B. a Szentháromság kenotikus, önkiüresítő tettében látta az üdvterv kibontakozását, a végidő elővételezését – bár ezt a nézetét a hivatalos orosz egyház 1935-ben gnosztikus tévedésként elítélte. B. teológiai írásainak visszatérő témája volt a mariológia, élete utolsó évtizedében pedig nagy érdeklődéssel fordult a keresztény egységet szorgalmazó ökumenikus mozgalmak felé.

Fő művei: Ot markszizma k idealizmu, Sankt-Peters-Burg: 1904.; Filoszofija hozjajtszva, Moszkva: 1912.; Szvet nevecsernij, Moszkva: 1917.; Iz gljubimi, Moszkva: 1918.; Tragegyija filoszofii, Moszkva: 1920.; Iposztasz i iposztasznoszty, Paris: 1925.; Glavü o troicsnosztyi, Paris: 1928.; Kupina neopalimaja, Paris: 1927.; Agnyec Bozsij, Paris: 1933.; Glavni ot Utyesityele, Paris: 1936.; Ikona i ikonopocsitanyije, Paris: 1937.; Nyevesztye Agnyica, Paris: 1945. Magyarul: Az orosz vallásbölcselet virágkora 1-2. (Szerk.: Török E.), Budapest: 1988.; Irodalom: B. Zenkovsky: Histoire de la Philosophie russe 1-2., Paris: 1953.; B. Schultze: Russische Denker, Wien: 1959.; W. Goerdt: Russische Philosophie, Freiburg-München: 1995.; V. V. Zenkovszkij: Isztorija russzkoj filoszofii, Paris: 1989.; U. Schmid: Russische Religionsphilosophiedes 20. Jahrhunderts, Freiburg:2003.; RGG. I.; LThK. II.; Görföl-Kránitz. (HP)