Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

BUCER, Martin /Butzer/(1491, Schlettstadt – 1551, Cambridge): német reformátor, hitvitázó és egyházszervező, a reformáció svájci ágának tekintélyes vezetője, 1507-től 1523-as kiközösítéséig dominikánus szerzetes. 1517-től Heidelberg egyetemén tanult és ¤ M. Luthernek a híres heidelbergi dispután elmondott szavai hatására csatlakozott a reformációhoz. 1524-től Strassburg protestáns lelkésze lett, aki a város hitéletét a svájci reformáció és ¤ H. Zwingli szellemében irányította. Zwingli halála után B. lett a reformáció svájci irányzatának legtekintélyesebb vezetője, az irányzat elveit rögzítő strassburgi rendtartás megfogalmazója, de számos más német területen is az ő nevéhez fűződik a hitreform keresztülvitele. Ő maga élénk harcban állt a reformáció szélsősége spirituális irányzatával, az anabaptizmussal, Luther és Zwingli úrvacsora körüli vitájában pedig – bár végül az utóbbi felé hajlott – közvetítéssel próbálkozott. 1549-ben, Strassburg V. Károly általi rekatolizálásakor elhagyta a várost és Angliába ment; Cambridge egyeteme professzorává fogadta, ám ezt követően rövidesen meghalt. B. a maga teológiáját, amelynek középpontjában a megigazulás kérdése állt, bibliai kommentárokban, főképpen a Római levélhez fűzött magyarázatában fejtette ki, ahol azt a nézetet fejtette ki, hogy a teljesen megromlott természet dacára a hívő ember radikálisan a Szentlélek vezetése alá kerül és a lélek teszi lehetővé az emberi lét rendjének helyreállítását is. Ennek a sajátos elképzelésének dacára B. igazi eklektikus vagy közvetítő teológus volt a reformáció első évtizedeiben, aki tudatosan igyekezett átvenni és egyeztetni Luther, Zwingli, ¤ H. Bullinger vagy ¤ Ph. Melanchton egyes gondolatait és ennek a közvetítő szerepnek a felismerése vezette arra is, hogy ¤ W. Capito társaságában 1530-ban megfogalmazza a Confessio Tetrapolitana, az első protestáns egységformula szövegét.

Fő művei: Vergleichung D. Luthers uns sein Gegenteils vom Abendmahl Christi, Strassburg: 1528; Von der wahren Seelsorge, Strassburg: 1544.; De regno Christi, Basel: 1677. Irodalom: J. W. Baum: Capito und Bucer, Strassburgs Reformatoren, Basel: 1860.; M. Greschat: Martin Bucer, Kaiser, München: 1991.; RGG. I.; LThK. II.; Görföl - Kránitz. (HP)


címoldal
index-B