BROSSES, Charles de (1709, Dijon – 1777, Paris): francia közíró, jogász, politikus, társadalomtudós és utazó, a leíró vallásnéprajz egyik korai klasszikusa. Az előkelő és vagyonos családból származó B. Dijon kollégiumában végezte tanulmányait, 1730-tól szülővárosában volt parlamenti tanácsos, 1741-től pedig Bourgogne parlamentjének elnöke. Kora divatos és népszerű írójaként több regényt és útleírást jelentetett meg, elkötelezett híve volt a felvilágosodás eszméinek és nevét megtaláljuk az Enciklopédia szerzőinek a sorában is. Műkedvelő tudósként B. a nyelvek eredetéről, a hajózás históriájáról, a római kultúráról és Itáliáról adott közre értekezéseket, amelyekben kiemelkedő jelentőséget tulajdonított az erkölcsök és a szokások változásainak. Legjelentősebb, tudományos természetű munkája a fétis-istenek kultuszát elemző leíró-történeti munkája volt, amely az ősvallások kutatásában kibontakozó fétisizmus-iskola alapműve lett. B. kiindulópontja a természetes vallás ősi állapotának feltételezése, fő kérdése pedig a vallások kialakulási folyamatának rekonstrukciója volt. Nézete szerint a vallások az özönvíz utáni, a kinyilatkoztatást megelőző barbár kor szülöttei. Ebben az állapotban a vallási képzetek középpontjában erővel bíró és tiszteletet követelő tárgyak vagy lények, jobbára állatok kultusza áll; a vallás ősformája tehát – amit ő a régi Egyiptom és a természeti népek bálványimádásának tényeivel támaszt alá – a fétisizmus. A fétisizmus szerinte egy sajátos ősi és primitív szellemi állapot, a világ lelki-szellemi lényekkel való benépesítésének és e lények elemi kultuszának formája, amelyből fokozatosan épülnek ki az egyes civilizációk rituális gyakorlatot és mitológiai rendszert alkotó rendszerei és csak erre következik a vallás végső, kinyilatkoztatáson alapuló formája.
Fő művei: Histoire sur navigations aux terres australes 1-2., Paris: 1756.; Du culte des dieux fétiches ou Parallele de l'ancienne religion de l'Égypte avec la religion actuelle de Nigrite, Paris: 1760.; Traité de la formation mécanique des langues 1-2., Paris: 1765.; Lettres sur l'Italie, Paris: 1770.; Histoire de la République romaine dans le cour du VIIe siecle, Dijon: 1777.; Voyage d'un Francais en Italie 1-8., Dijon: 1777. Irodalom: Sainte Beuve: Le president de Brosses, Paris: 1852.; H. Mamet: Le president de Brosses, sa vie et ses oeuvres, Lille: 1874.; G. Cocchiara: Az európai folklór története, Budapest: 1962.; Voigt V.: A vallási élmény története, Budapest: 2004. (HP)