BREMOND, Henri (1865, Aix-en-Province, - 1933, Arthez-d'Asson,): francia katolikus teológus, filozófus és egyházi író, 1904-ig jezsuita szerzetes, teológiatanár, majd egyházmegyés pap, lapszerkesztő és publicista, az Academie francaise tagja. Angliai tanulmányai során ismerkedett meg ¤ J. H. Newman és ¤ M. Blondel nézeteivel és az ő szellemi hatásuknak köszönhetően jutott arra a belátásra, hogy a hit alapjai a vallásos érzület és élmény világában, nem pedig a neotomizmus spekulatív intellektualizmusában lelhetők meg. A modernista válság idején maga is a gyanúsítottak listájára került; közeli barátja volt ¤ A. Loisy és ¤ G. Tyrrell, akikkel kiközösítésük után sem szakította meg a kapcsolatot, bár a hivatalos egyázi elmarasztalások őt magát közvetlenül nem érintették. Fő művében a vallásos érzés irodalomtörténetét dolgozta fel a francia szellemi élet múltjában, de írt könyvet ¤ Fénelon intellektuális hagyatéka védelmében, a "tiszta költészet" fogalmának megalkotásával pedig nagyban hozzájárult a 20. századi francia katolikus irodalom, de a perszonalizmus és a théologie nouvelle kibontakozásához is. Munkáiban a romantikus szemlélet, a szellemtörténeti látásmód és a modern misztika szintézisét igyekezett megteremteni egy korszerű, nyitott katolicizmus látásmód keretei között.

Fő művei: Thomas More, Alcan, Paris: 1904.; Newmann. Essai biographie psychologique, Alcan, Paris: 1906.; L'Histoire litteraire du sentiment religieux en France depuis la fin des guerres de religion jusqu'á nos jours 1-12., Alcan, Paris: 1916-36.; La poesie pure, Alcan, Paris: 1926. (HP)