BRAIG, Karl (1853, Kanzach - 1923, Freiburg): német katolikus teológus és filozófus, egyházmegyés pap, lelkipásztor, majd Freiburg egyetemén a keresztény bölcselet és a dogmatika professzora, a tübingeni iskola történeti dogmatikai hagyományainak késői folytatója, ¤ J. E. Kuhn tanítványa. B. nem volt osztatlan híve a neoskolasztikus teológiának és bölcseletnek, a századforduló vitáiban azonban a modernizmus, az annak nézeteire hatást gyakorló életfilozófiák és a protestáns liberális teológia ellen foglalt állást, miközben a filozófiai kutatás szabadsága és a katolikus bölcselet pluralizmusa mellett kiállva maga is a Grundmodernismus gyanújába került, késői méltatói egy része pedig nézeteiben M. Heidegger fundamentálontológiájának bizonyos elemeit véli felfedezni. A klasszikus bölcseleti hagyomány alapján álló műveiben a lét és a lényeg közötti különbséget B. csak logikai természetűnek mondta, ismeretelméletében a platonikus és arisztoteliánus hagyomány egyeztetésére törekedett, az istenismeret objektivitása kérdésében pedig a neotomistákhoz közeli nézeteket fogalmazott meg. Szisztematikus bölcseleti szintézise mellett több polemikus írásában támadta a modernisták szubjektivizmusát, de foglalkozott a valláspszichológiai kérdéseivel, a vallásos érzület és érzék problémájával és hitvédelmi témákkal is. Egyéb jelentős írásai között találunk Platón-kommentárokat, dogmatörténeti értekezéseket és a krisztológia témáit a tübingeni hagyomány szellemében tárgyaló írásokat is.

Fő művei: Apologie des Christentums, Herder, Freiburg: 1889.; Die Freiheit der philosophischen Forschung, Herder, Freiburg: 1894.; Grundzüge der Philosophie 1-3., Herder, Freiburg: 1896-97.; Der Modernismus und die Freiheit der Wissenschaft, Herder, Freiburg: 1911. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 1. (HP)