Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

BOURDIEU, Pierre (1930, Denguin – 2002, Paris): francia etnológus és szociológus, a modern francia vallásszociológiai kutatások meghatározó alakja, a ¤ M. Weber nevéhez kapcsolható szociológiai hagyomány képviselője. Szociológiát, etnológiát és társadalomtudományokat tanult Párizsban, az École Normale Supérieure falai között. Ezt követően Algériában volt katona, néhány évig Algir, Párizs és Lille egyetemén oktatott, 1964-től az École Pratique des Hautes Études, 1982-től pedig haláláig a Collége de France szociológiai intézetét vezette. A szaktudós B. élete utolsó évtizedében jelentős közéleti szerepet is vállalt; egyik kezdeményezője volt az európai értelmiség globalizáció és multinacionális tőke elleni mozgalmának. Pályája korai szakaszában B. Algéria etno-szociológiai feltárásával foglalkozott és a nomád kabilok életét tanulmányozta, későbbi munkásságának középpontjában pedig az oktatási és kulturális folyamatok tanulmányozása és a gazdasági életnek a társadalomtest egészére gyakorolt hatása állt. Ebbe a közegbe illeszkedtek be a társadalom szimbolikus szféráival kapcsolatos kutatásai, amelyek sorában a vallási jelenségek elemzése igen előkelő helyet kapott. Valláselemzésének központi fogalma a vallási mező, amely az üdvjavak piacaként, a világ strukturáló elveként és szimbolikus valóságként alakítja egy-egy társadalom életét. Értelmezése szerint a vallások a közösségi édekek és értékek megszervezésével alakítják az ember életét, ezek a folyamatok pedig komoly párhuzamokat mutatnak az anyagi-gazdasági élet és a hatalmi struktúrák történéseivel. Végső következtetése szerint a vallás, a hit egy sajátos tőke-akkumulációként szemlélhető, amely a szellemi működés motorjaként hatja át az archaikus és modern társadalmakat.

Fő művei: Sociologie de l'Algerie, Paris: 1961.; Metier de sociologique, Paris: 1968.; La reproduction, Paris: 1970.; Esquisse d'une theorie de ls pratique, Paris: 1972.; La distinction, Paris: 1979.; Le sens pratique, Paris: 1987.; Magyarul: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése, Budapest: 1978. A közvélemény nem létezik, Budapest: 1986. Irodalom: C. Bohn: Habitus und Kontext, Opladen: 1991.; R. Jenkins: Pierre Bourdieu, London: 1992.; B. Fowler: P. B. and cultural Theory: critical Investigations, London: 1997.; S. Moores: Interpreting Audiences, London: 1993. (HP)


címoldal
index-B