BOSSUET, Jacques Bénigne (1627, Dijon - 1704, Paris): francia katolikus teológus, egyházpolitikus és politikus, jelentős egyházi szónok és közíró, egyházmegyés pap. Fiatal éveiben Metzben és Párizsban szentbeszédeivel és emberszeretetével szerzett hírnevet magának. 1669-ben Condom, 1681-ben Meaux püspöke lett; közben a trónörökös nevelőjeként udvari körökben is megfordult és tagjai sorába választotta az Akadémia. Szisztematikus művei sorában kiemelkedő jelentőségű történetfilozófiai szintézise, amelyet eredetileg a trónörökösnek szánt tananyagként dolgozott ki. Ennek első része Isten és önmagunk megismeréséről szóló filozófiai, vallásfilozófiai bevezetés. A második rész az egyetemes történelemről szóló előadások sorozata, amelyekben B. a történelmet az isteni gondviselés történeteként írta le. Végül a harmadik, csak a szerző halála után megjelent rész a hatalom és a politika elmélete, amolyan királytükör, az abszolutista uralkodó jogainak és kötelességeinek elemzése. B. gondolkodásában a keresztény hagyomány és a Descartes által megalkotott racionalista bölcselet harmóniájának megteremtésére törekedett, politikai és egyházpolitikai kérdésekben pedig a pápai hatalom korlátozásának, az uralkodói abszolutizmusnak és a zsinati egyházmodellnek az ügye mellett érvelt. 1682-ben ő dolgozta ki azokat a "gallikán hitcikkelyeket", amelyek jelentősen megnyirbálták a pápai jogokat és komoly autonómiát adtak a francia egyháznak illetve nagy beleszólást a királynak az egyházi ügyekbe. Egyházszónoki és közírói működése során B. a protestánsok visszatérítését, az erkölcsi szabadosság visszaszorítását tekintette fő feladatának. Hitvédő buzgalma tette tanítványa és barátja, ¤ F. Fénelon és az általa képviselt kvietizmus legfőbb ellenfelévé is: kettejük irodalmi vitája, B. Instrukciók az imaállapotokról című, a kvietista kegyesség ellen írott munkája és a kvietizmus általa élénken szorgalmazott római elmarasztalása egyike a felvilágosodás kora legjelentősebb egyház- és teológiatörténeti eseményeinek. Ami B. saját teológiai nézeteit illeti, egy olyan mérsékelten konzervatív barokk katolicizmust képviselt, amely a korszak irányzatainak és vitáinak világában prófétai erővel igyekezett megállapodott és örök, a janzenista, jezsuita, kvietista nézeteken felülemelkedő igazságokat képviselni. A nagyközönség számára kidolgozott katekizmusa egészen a 19. század végéig volt használatban illetve a hasonló műfajú kézikönyvek mintájául szolgált. Beszédeinek, meditációinak hatása a maga idejében szinte felmérhetetlen volt; egyebek között a magyar II. Rákóczi Ferenc is őt tekintette szellemi kézvezetőjének.

Fő művei: Discours sur l'histoire universelle, Paris: 1681.; Histoire des variations des Eglises protestantes, Paris: 1691.; Instructions sur les états d'oraison, Paris: 1697.; Oeuvres completes 1-31., 1862-66.; Oeuvres oratoires 1-7., Paris: 1911-26.; Correspondance 1-8., Paris: 1909-1920. Magyarul: B. Beszédei 1-2., Esztergom: 1895-1902.; Elmélkedések az evangéliumról 1-2., 1913-14. Irodalom: J. Calvet: Bossuet, Alcan, Paris: 1968.; A. G. Martimort: Le gallicanisme de Bossuet, Aubier, Paris: 1953. (HP)