Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

BONALD, Louis Gabriel Ambroise vicomte de (1754, La Monna - 1840, La Monna): francia politikai író, laikus katolikus filozófus, szélsőségesen királypárti, konzervatív gondolkodó, ¤ J. M. de Maistre mellett az ultramontanizmus vezető képviselője. 1791-től a királypárti emigráció tagja volt, a napóleoni korszakban egyetemi állást vállalt, a restauráció korában pedig főrendi címet nyert és tagja lett az Academie francaise-nek. A politikai és vallási hatalom elmélete (1796) című munkájában az abszolut monarchia intézménye, a pápa világi uralkodók feletti főhatalma és a közvetlen isteni elveken nyugvó tradicionális társadalmi rend helyessége mellett foglalt állást és élesen elutasította a forradalmat és a társadalmi rend bárminő megváltoztatását. Később kidolgozott szisztematikus társadalombölcselete magát a társadalmat olyan organikus képződménynek tekintette, amely közvetlen isteni akarat szerint működik, ennek az akaratnak pedig a pápák és királyok a megtestesítői. Gyakorló politikusként is igyekezett konzervatív eszméit érvényre juttatni: harcolt a korlátlan vallás- és sajtószabadság vagy a házasság felbontásának engedélyezése ellen. Igen jelentős B. nyelvelmélete, amely abból a megfontolásból indul ki, hogy a nyelv előfeltétele minden emberi gondolkodásnak, tehát nem lehet emberi találmány vagy társadalmi-közösségi alkotás, hanem csak isteni adomány. Az így kapott nyelv a hagyomány legfontosabb közvetítő közege, szabályai pedig mintául szolgálnak az egyházi és állami tekintély megalapozásához is. Róma más ultramontán gondolkodókhoz hasonlóan óvatos tartózkodással fogadta B. konzervatív társadalomteológiáját.

Fő művei: Théorie du pouvoire politique et religieux, Konstanz, 1796.; Demonstration philosophique du principe canstitutif de la societé, Paris, 1830.; Oeuvres completes 1-3., Paris, 1859. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 1.; Ludassy Mária: A trón, az oltár és az emberi jogok, Magvető, Budapest: 1984. (HP)


címoldal
index-B