BOETHIUS DACIAE (1240 k., ? - 1280 után, ?): egyes feltevések szerint dániai származású skolasztikus filozófus és teológus, az 1260-as évek közepétől a párizsi egyetem világi magisztere, a latin averroizmusnak nevezett bölcseleti irányzat vagy mozgalom képviselője. Élettörténetével, tevékenységével kapcsolatban csak bizonytalan feltevésekre hagyatkozhatunk. Annyi biztosra vehető, hogy azok közé a magiszterek közé tartozott, akik az egyetem artes-fakultásán Arisztetelész szellemében és művei alapján, ¤ Averroes felfogása szerint tanítottak. Így ¤ Siger de Brabant mellett egyike volt azoknak a latin averroistáknak nevezett gondolkodóknak, akiknek a nézeteit 1270-ben és 1277-ben a párizsi püspök elítélte. Írásainak fennmaradt katalógusa és néhány ma is ismert műve alapján annyi bizonyos, hogy foglalkozott a tudományok rendszerezésének kérdéseivel és a nyelv természetének problémájával, valamint tanította a világ teremtetlen örökkévalóságát és a filozófiának a teológiával szembeni felsőbbrendűségét. Nézetei kifejtésének eszköze – néhány rövid traktátus mellett – kortársaihoz hasonlóan Arisztotelész műveinek kommentálása volt. Az 1277-es elítélés utáni sorsáról semmit sem tudunk.

Fő művei: De aeternitate mundi; De summo bono; De modis significandi. Irodalom: Miscellanea Medievalia 2. Die Metaphysik im Mittelalter, De Gruyter, Berlin: 1963. (HP)