Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

BIDENBACH, Balthasar /Bidembach/ (1533, Grünberg – 1578, Stuttgart): német lutheránus teológus, a korai lutheránus ortodoxia és a kibontakozó egységteológia képviselője. Tübingenben tanult teológiát, ezt követően pedig lelkészként és Blaubeuren szuperintendenseként szolgált. 1561-ben ¤ J. Andrae társaságában a navarrai királynál járt követségben, ahol a német reformáció és a francia hugenotta mozgalom együttműködéséről tárgyalt. 1562-ben Stuttgartban lett udvari prédikátor, rövidesen több egyházi tisztségében ¤ J. Brenz utóda. 1564-ben résztvevője volt az úrvacsora kérdéséről folytatott maulbronni disputának és a következő évek lutheránusok és kálvinisták közötti vitáinak, amelyeket a heidelbergi katekizmus megfogalmazása, a lutheránus és a kálvinista irányzatok közötti szakadék elmélyülése követett. A következő években B. ¤ L. Osiander társaságában egy olyan egységformula kidolgozásán fáradozott, amely az ágostai hitvallást elfogadó valamennyi részegyház egységét volt hivatott biztosítani és meg kívánta szüntetni a reformáció egyházai között immár végérvényessé váló szakadást. Az így létrejött kompromisszumos szöveg volt a maulbronni formula, amely 1576-ban került a nyilvánosság elé, a kitűzött célt, az egység megteremtését azonban kezdeti kedvező fogadtatása ellenére sem tudta biztosítani. B. számos bibliai könyv fordítása mellett írt egyházi énekeket, vallásos költeményeket és biblikus homiliák egész sorát hagyta az utókorra.

Fő művei: Psalter Davids, Frankfurt: 1569.; Praktische Auslegungen der Samuelis-Bücher, Leipzig: 1605.; Predigten über den Römerbrief, Frankfurt: 1615. Irodalom: BBKL. I. (HP)


címoldal
index-B