Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

BERTHOLD, Leonhard (1774, Emskirchen – 1822, Erlangen): német lutheránus teológus és egzegéta, a régebbi erlangeni iskola képviselője. Erlangenben tanult teológiát és biblikumot, néhány esztendős lelkipásztori munka után pedig ugyanott lett a teológia professzora. Az erlangeni iskola korai szellemi irányultságának megfelelően B. dogmatikai és dogmatörténeti munkáiban a felvilágosodás radikális racionális kritikáját visszautasítva, egyben azonban gondolkodási módszereit elfogadva az alapvető hitelvek egyértelmű és világos igazolhatósága és a teológia tudományos természete mellett foglalt állást. Szak-biblikusként így a történetkritikai módszer korai és óvatos alkalmazóinak táborához tartozott, a dogmatörténet vonatkozásában a klasszikus lutheri hagyományhoz és annak a klasszikus ortodoxia általi szisztematizálásához való visszatérést sürgette, szisztematikus teológusként pedig a racionális igazolhatóságot alapvető jelentőségü módszertani elvnek tekintette a hittételek kifejtésének folyamatában. Mindez azt is jelentette, hogy B. egyike volt a pietista szemlélet ellenzőinek és kritikusainak, a hit értelmezésében pedig annak a karteziánus racionalitás- fogalom értelmében vett világos ésszerűsége és a reformátori hagyománnyal való összeférhetősége mellett foglalt állást.

Fő művei: Historisch-kritische Einleitung in die samtliche kanonische und apokryphe Schriften des A. und N.T. 1-5., Erlangen: 1812-19.; Theologische Wissenschaftskunde oder Einleitung in die theologischen Wissenschaften 1-2., Erlangen: 1821-22.; Handbuch der Dogmengeschichte 1-2., Erlangen: 1822.; Opuscula academica, Erlangen: 1824. Irodalom: H.-J. Kraus: Geschichte der historisch-kritischen Erforschung des AT., Neukirchen: 1956.; W. G. Kümmel: Das NT. Geschichte der Erforschung seiner Probleme, Freiburg-München: 1970.; RGG. I. (HP)


címoldal
index-B