BERNÁT, Clairvauxi Szent /Bernardus Claravallensis/ (1090, Fontaines ou Dijon – 1153, Clairvaux): francia egyházi író, hitszónok, egyházpolitikus és misztikus, cisztercita szerzetes, a rend reformmozgalmának vezéralakja, megtisztelő melléknevén a doctor mellifluus. 1112-ben testvéreivel és barátaival együtt lépett Citeaux reformkolostorába, 1115-től pedig alapító apátja volt Clairvaux szigorú ciszterci szellemiségű kolostorának. Innen kiindulva B. számos rendházat alapított vagy reformált meg, miközben írásaiban is igyekezett a szerzetesi élet új eszményét és egy sajátos szerzetesi spiritualitást megfogalmazni. 1130-tól pápai tanácsadóként fontos egyházpolitikai kérdésekről mondott véleményt, hitszónokként pedig heves küzdelmet folytatott a korabeli eretnekmozgalmak – katharok, arnoldiánusok – ellen és mozgósító erejű szónoklatokban buzdított a szentföldi keresztesháborúra. A teológiai és bölcseleti küzdőtéren a dialektikusok és racionalisták bírálójaként komoly szerepet vállalt a ¤ Pierre Abélard elleni támadásokban és nézeteinek az 1140-es sensi zsinaton való elítélésében és fáradhatatlan intrikusként bírálta minden lehetséges eszközzel az általa eretneknek tekintett Abélard vagy ¤ Gilbert de la Porrée racionális hit-megközelítési kísérleteit. Teológiai írásaiban B. elsősorban a Bibliára és ¤ Szent Ágoston teológiai nézeteire támaszkodó aszketikus spiritualizmust képviselt, amely a hit lényegének Krisztus szenvedésének és dicsőségének átélését, az önismerettől az istenismeretig való felemelkedést tekintette. Isten szeretetéről értekezve a lélek belső tökéletesedésének fokozatait tette elemzés tárgyává, a kegyelem és a szabad akarat viszonya tekintetében pedig egyidejűleg vallotta a bűnbeesés után is megmaradó szabad akarat és az isteni kegyelmi kiválasztás egyidejű érvényességét. B. hitszónokként gyakran magyarázott szentírási könyveket; ezek sorában az Énekek énekéről mondott beszédsorozata a legjelentősebb. Homiliái, teológiai traktátusai, vitairatai és a szerzetesi élet kérdéseivel foglalkozó munkái mellett B. számos, fontos történelmi dokumentumnak bizonyuló levelet hagyott hátra. Már életében megszerzett rendkívüli tekintélyét bizonyítja, hogy halála után igen rövid idővel, már 1174-ben sor került a szentek sorába iktatására, 1830 óta pedig egyháztanító.

Fő művei: Sermones de Cantica canticorum; De consideratione; De gratia et libero arbitrio; De diligendo Deo; De laude novae militiae ad milites Templi; J. P. Migne: Patrologia latina 182 - 185.; Sancti Bernardi Opera Omnia I-VIII., (Ed. J. Leclercq - H.-M. Rochais - C. H. Talbot), Roma: 1957-77. Magyarul: Lángolj és világíts. Válogatás Szent Bernát műveiből, Budapest: 1978.; A kegyelemről és a szabad elhatározásról. Hogyan szeressük Istent?, Budapest: 2002.; De consideratione - A megfontolásról, Budapest: 2005. Irodalom: Et. Gilson: La théologie mystique de S. B., Paris: 1969.; G. Wendelborn: B. v. C., Frankfurt: 1993.; R. Linhardt: Die Mystik des Hl. B. v. C., München: 1924.; Piszter I.: Szent Bernát élete és művei 1-2., Budapest: 1899.; J. Leclercq: Clairvaux-i Szent Bernát, Budapest: 1999.; K. Ruh: A nyugati misztika története I. A patrisztikus alapok és a 12. század szerzetesi teológiája, Budapest: 2006.;DictThéolCath. II.; LThK.II.; RGG. I.; BBKL. I.; Görföl - Kránitz. (HP)