BERGIUS, Konrad (1592, Stettin – 1642, Bremen): német kálvinista teológus, ¤ J. Bergius testvére, bátyjához hasonlóan maga is a felekezetközi közeledés és kiengesztelődés híve. Danzig egyetemén tanult filozófiát és teológiát, 1624-től pedig Frankfurt an der Oder egyetemén volt a teológia professzora és a brandenburgi fejedelmi gyermekek vallástanára. 1629-ban Brémába költözött, ahol lelkészi állást vállalt és gimnáziumi tanárként is dolgozott. Teológia nézetei tekintetében B. testvéréhez hasonlóan híve volt az olyan protestáns unionizmusnak, amely nem a különféle hitvallások mesterséges egyesítését, hanem együttműködését és fokozatos közeledését feltételezte, a kálvinista egyház belső vitáiban pedig a kriptokálvinista nézetekkel ellentétes álláspontot képviselt. Brémai tartózkodása idejére tehető B. vitája a lutheránus tanítás és egyházi közösség egységét és tisztaságát harcosan védelmező ¤ N. Hunnius véleményével, aki azzal vádolta, hogy a vallásközi együttműködést szorgalmazó elvei valójában az egyes protestáns hitágazatok egységének megzavarását szolgálják és lényegében a közös ellenfélnek számító katolikusoknak kedveznek. Ebben a vitában született meg B. legfontosabb teológiai munkája is, amely a keresztény hit közös, minden hitvallás által elfogadott elveit állítja rendszerbe.

Fő művei: Grund- und Hauptsumma des wahren Christentums, Berlin: 1627. Irodalom: W. Gass: Geschichte der protestantischen Dogmatik IV., Tübingen: 1867.; G. Frank: Geschichte der protestantischen Theologie III., Jena: 1875.; RGG. II. (HP)