BELLARMINI, Roberto /Bellarmini Szent Róbert/ (1542, Montepulciano – 1621, Roma): itáliai katolikus teológus és bölcselő, jezsuita szerzetes, bíboros, rövid ideig capuai érsek, a tridenti zsinat utáni korszak legjelentősebb hitvitázó teológusa, neves dogmatikus. Rendje leuweni szemináriumában, majd a római Collegio Romano falai között volt a protestantizmus ellen küzdő hitvitázó teológia professzora, akinek tanári, írói és hitszónoki tevékenysége az ellenreformáció egész folyamatát meghatározta. A Szent Officium tagjaként részese volt ¤ Giordano Bruno és Galilei perének, szellemi követői között pedig ott találjuk a magyar ¤ Pázmány Pétert is. Az egyház 1930-ban iktatta szentjei sorába, 1931-től pedig egyháztanító. B. élete legfontosabb feladatának a reformáció teológiájával való vitát, a katolikus hit igazságának védelmezését tekintette. Ennek volt fő eszköze Controversiae címen emlegetett, számtalan kiadást megért gyűjteményes munkája, amely a katolikus hitvédelem alapvető kézikönyve. B. olyan pozitív teológiát képviselt, amely a bibliai és patrisztikus hagyomány alapján szállt szembe a hitújítók, mindenekelőtt ¤ Kálvin felfogásával. Egyháztanában a szentségek hatékonysága, a hitvallás fontossága és az egyház egysége, a pápai főség elve köré építette a maga felfogását, magát az egyházat pedig látható, reális, Krisztust cselekvően követő közösségnek tekintette. Antropológiai és kegyelemtani tekintetben az emberben meglévő "tiszta természet" (natura pura) teológiáját képviselte és azt vallotta, hogy a hit önmagában is elegendő a "boldogító szineltás" (visio beatifica) birtoklására. Kegyelemtanában közvetíteni igyekezett ¤ Banez és ¤ Molina nézetei között, amennyiben a megigazulást és annak kegyelmi feltételeit – az emberi akarat szabadságának megőrzése mellett – Isten körültekintő gondoskodásában vélte felfedezni. Politikai teológiájában a népszuverenitás elvét vallotta, bölcseleti kérdésekben pedig általában ¤ Aquinói Szent Tamást követte, tomistának azonban aligha tekinthető. Művei évszázadokon át alapvető kézikönyvnek számítottak a katolikus egyetemeken, nézeteinek hatása pedig még az I. Vatikáni Zsinat döntéseiben is érezhető.

Fő művei: De scriptoribus ecclesiasticis, Leuwen, 1575.; Disputationes de controversiis Christianae Fidei adversus huius temporis hereticos 1-4., Roma: 1586-1593.; De Romano Pontifice, Roma: 1599. Irodalom: Görföl - Kránitz. (HP)