Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

BECKER, Kornelius (1561, Leipzig – 1604, Leipzig): német lutheránus teológus és egyházi énekszerző, az ortodox lutheranizmus irányzatának képviselője. Szülővárosában, Lipcsében tanult teológiát, ezt követően pedig a híres Thomasschule tanára és a város egyik lelkésze lett. Prédikációiban az ortodox lutheránus szemlélet védelmezőjeként szállt vitába a kriptokálvinista nézetekkel, mégpedig olyan hajthatatlan határzottsággal, hogy néhány beszéde miatt rövid időre még állásából is felfüggesztették. Ekkor látott hozzá régi terve megvalósításához, a teljes Zsoltárkönyv német nyelvű, ¤ M. Luther szövegét alapul vevő és átdolgozó verses fordításának kidolgozásához és a teljes anyag megzenésítéséhez. Több lipcsei és magdeburgi kántor közreműködésével a szöveg és a megzenésítés első változata még a szerző életében, 1602-ben megjelent és gyorsan népszerűvé vált a németországi lutheránus közösségekben. A következő fél évszázadban több német muzsikus, így H. Schütz is B. szövegkönyve alapján írt zenét a zsoltárokhoz vagy azok egy részéhez. Az 1600-as évek derekán több német fejedelmi udvarban is B. zsoltárait tették az istentiszteleti éneklés kötelező anyagává, Szászországban és néhány más tartományban pedig az iskolai oktatásban is ezek elsajátítását írták elő. A Zsoltárkönyv anyagának a későbbi lutheránus hitéletre és népi kegyességre jelentőst hatást gyakorló feldolgozása mellett B. néhány értekezést és prédikációt is közreadott, amelyekben az ortodox lutheranizmus iskolás teológiájának szellemét képviselte.

Fő művei: Der Psalter Davids gesangweis, Leipzig: 1602.; Der Psalter Davids gesangweis von Herrn Cornelius Beckern, Leipzig: 1605.; Cithara Davidica Luthero-Becceriana in Gymnasio Magdeburgensi, Magdeburg: 1624. Irodalom: RGG. I.; BBKL. I. (HP)


címoldal
index-B