BECK, Johann Tobias (1804, Balingen – 1878, Tübingen): német lutheránus teológus, a 19. századi lutheránus biblikus teológia és a délnémet pietizmus kiemelkedő alakja. Tübingen egyetemén tanult teológiát, néhány éves lelkészi szolgálatot követően pedig Basel egyetemére kapott meghívást, hogy ott némileg ellensúlyozza ¤ W. M. L. De Wette teológiai racionalizmusának szellemi hatását. 1843-ban ¤ F. Ch. Baur közbenjárására Tübingen egyetemén lett a szisztematikus teológia tanára és ettől az időtől egészen haláláig tartotta az egyetemen népszerű, biblikus megalapozású dogmatikai és etikai kurzusait. B. teológiai rendszerének alapja sajátos biblicizmusa volt; ennek jegyében minden filozófiai spekuláció mellőzésével, a szentírási üzenet alapján, az isteni szándék szerint fejlődő üdvtörténeti folyamatként fogta fel a hit egész világát. Ebből a megközelítésből következett számára az is, hogy a keresztény erkölcs nem valamilyen morális norma követését jelenti, hanem a Krisztussal való személyes egyesülésből fakadó lelki megújulás következménye, maga is kegyelmi folyamat. Dogmatikai szintézisében B. Isten országának eredendő, transzcendens realitásából indult ki, amely Krisztus révén közvetlenül is megmutatkozott az ember számára. Így ez az Isten országa azok számára nyílik meg, akik Krisztusban hitre térnek, ám ez számukra is csupán közeledési lehetőséget kínál az üdvteljességhez, hiszen az csupán az utolsó ítélet idején válik az ember számára is közvetlen valósággá. Életműve alapján B. ¤ J. A. Bengel és ¤ Fr. Ch. Oetinger mellett a bibliás, késői pietizmus képviselőjének tekinthető, aki ¤ M. Kahler, ¤ A. Schlatter és ¤ K. Barth mellett néhány finn tanítványa révén különösen a későbbi finn lutheránus teológiára gyakorolt maradandó hatást.
Fő művei: Über die wissenschaftliche Behandlung der christlichen Lehre, Basel: 1836.; Umriss der biblischen Sittenlehre. Ein Versuch, Basel: 1843.; Leitfaden der christlichen Glaubenslehre, Tübingen: 1862.; Christliche Liebeslehre, Tübingen: 1872.; Vorlesungen über christliche Ethik 1-3., Tübingen: 1882-83.; Vorlesungen über christliche Glaubenslehre 1-2., Tübingen: 1886-87. Irodalom: A. Schlatter: B.s theologische Arbeit, Tübingen: 1904.; K. Barth: Die evangelische Theologie im 19. Jahrhundert, TVZ., Zürich: 1952.; RGG. I. (HP)