BARLAAM, Kalábriai (1275, Seminara – 1350, Napoli): kalábriai születésű ortodox teológus, bazilita szerzetes. Dél-itáliai kolostorokban tanult teológiát és bölcseletet és különös jártasságot szerzett a görög filozófiában, a patrisztikus és a skolasztikus gondolkodás világában. 1328-ban került Bizáncba, ahol a Szótér kolostor elöljárójaként neoplatonikus szellemű előadásokat tartott. 1333-ban, amikor uniós tárgyalások céljából pápai követek tárgyaltak Bizáncban, B. vitairatok sorozatában támadta a nyugatiak Szentháromság-értelmezését és a pápai primátusról vallott felfogását. A következő években Isten létének érzéki megtapasztalása kérdésében vitába keveredett az athoszi szerzetesek ¤ G. Palamasz által védelmezett misztikus teológiájával. B. a hészükhaszták ellen a bizánci pátriárkánál emelt vádat, Palamasz pedig A szent hészükhaszták védelme című, B. platonizáló skolasztikus racionalizmusát elmarasztaló művével kapcsolódott a vitába. Az időközben egyházpolitikai küldetésben Nyugaton is megforduló B. A messzaliánusok ellen című munkájában válaszolt Palamasz kifogásaira, egy 1341-es zsinat azonban őt elítélve a jámbor szerzeteseknek adott igazat. 1342-ben Itáliába visszatérve a nyugati egyházhoz csatlakozott. Nápolyban könyvtárosként régi görög kéziratokkal foglalkozott, hamarosan azonban kinevezést nyert Gerace püspökévé és élete utolsó éveit a keleti ügyek szakértőjeként az avignoni pápai udvarban töltötte. Keleten követőit, a balaamitákat egy 1351-es zsinat ismételten elítélte, aminek következtében a veszedelmes eretneknek nyilvánított B. hészkhaszta-vitában írt műveit meg is semmisítették; az utókorra így csak élete utolsó évtizedének írásai és jelentős levelezése maradt.

Fő művei: Patrologia Graeca 151.; Dialogus de regimine papae, Basel: 1645.; Epistole greche, Palermo: 1954. Irodalom: G. A. Mandalari: B., Roma: 1888.; J. Meyendorff: Grégoire Palamas, Paris: 1959.; DictThéolCath. II.; RGG. I.; LThK. I.; Görföl-Kránitz. (HP)