BARBERIS, Alberto (1847, Casale Monferrato – 1896, Piacenza): olasz katolikus teológus és filozófus, a kibontakozó neoskolasztika képviselője, egyházmegyés pap. Tanulmányait a missziós papok képzésére szakosodott piacenzai Collegio Alberoni falai között végezte, majd ugyanott görögöt, természettudományokat, filozófiát tanított. Ebben a minőségében és a Collegio Alberoni rektoraként egyike volt az útjára induló neotomizmus első itáliai képviselőinek. ¤ Aquinói Szent Tamás nézeteinek az Aeterni partis enciklika nyomán kibontakozó reneszánsza idején B. egyike volt a tomista eszmék legjelentősebb népszerűsítőinek; 1880-ban ő alapította a Divus Thomas folyóiratot és sokat tett azért, hogy Piacenza a neotomizmus egyik vezető szellemi műhelyévé vált. A Divus Thomas lapjain közzétett értekezéseiben B. a klasszikus metafizika, pszichológia és logika témáiról értekezett és a tomista bölcseletnek a modern matematikával és természettudománnyal való párbeszédét szorgalmazta. Pszichofizikai elméletében fő igyekezete arra irányult, hogy az idealista spiritualizmus ellenében a hagyományos keresztény lélektan és a modern empirikus-tapasztalati pszichológia között találjon érintkezési pontokat. Korai halála ellenére B. egyike volt a korai neotomizmus legjelentősebb alakjainak, akit már kortársai is az 'insignis thomista' megtisztelő névvel illettek.

Fő művei: Positivismus ac nova methodus psychologica, Piacenza: 1887.; Quaestiones de esse formali, Piacenza: 1887.; De unione animae et corporis. Fragmenta psychologiae, Divus Thomas 5., 1896. (HP)