BAHRDT, Karl Friedrich (1741, Bischofswerda – 1792, Nietleben bei Halle): német lutheránus teológus, a felvilágosodás bibliai racionalizmusának szélsőséges képviselője. Lipcse egyetemén az ortodox lutheranizmus szellemében tanult teológiát, rövid hitoktatói munka után pedig 1769-ben Erfurt egyetemén lett a bibliai régiségtan professzora. Már a felvilágosodás deista eszméinek követőjeként kapott 1771-ben meghívást ¤ J. S. Semler jóvoltából Giessen egyetemére, ahonnan az Újszövetség racionalista értélmezése miatt rövidesen távozni kényszerült. 1776-ban ¤ J. B. Basedow felkérésére elvállalta annak racionalista reform-iskolája, a Philanthropinum vezetését, 1778-tól pedig Leiningen-Dachsburg grófság szuperintendenseként dolgozott. Ezt követően a porosz kormány döntésének megfelelően Halle egyetemén lett a filozófia professzora, a korabeli racionalista teológiai naturalizmus szószólója. Az ortodoxia által botrányosnak ítélt nézetei miatt 1788-ban állásából felfüggesztették és Halle környéki szöllőbirtokára vonult vissza, folytatva írói tevékenységét. Itt Német Unió néven szabadkőműves szellemű társaságot alapított, a porosz kormány valláspolitikáját támadó szatírikus színjátéka miatt pedig egy esztendős várfogságot szenvedett, amelynek ideje alatt megírta erősen profán szemléletű önéletrajzát. 1790-ben tért vissza vidéki birtokára, miközben sorra jelentek meg zömében bibliai tárgyú, frivol, sőt blaszfémikus hangvételű munkái. Ezek sorában a legjelentősebb monumentális Jézus-életrajza volt, amelynek lapjain erősen regényes formában felvilágosult naturalistaként ábrázolta a Megváltó alakját, akit az esszénus mozgalom képviselőjének tekintett. B. minden természetfeletti mozzanatot tagadott az Újszövetség elbeszélésében és a természetes magyarázat módszere szerint értelmezte a bibliai szövegeket.
Fő művei: Versuch eines biblischen Systems der Dogmatik 1-2., Halle: 1769-70.; Neueste Offenbarungen Gottes in Briefen 1-4., Halle: 1773-74.; Briefe über die Bibel im Volkston, Helle: 1782-83.; Ausführung des Plans und Zwecks Jesu 1-8., Halle: 1784-92.; System der moralistische Religion 1-2., Halle: 1789.; Geschichte seines Lebens, seiner Meinungen und Schicksale 1-4., Halle: 1790-91. Irodalom: W. Gass: Geschichte der protestantischen Dogmatik 1-4., Tübingen: 1867.; B. Schyra: C. F. B. Sein Leben und Werk, Leipzig: 1962.; RGG. I.; LThK. I. (HP)