BADER, Johannes (1487, Strassburg – 1545, Landau): német protestáns teológus, a korai lutheránus reformáció híve és Landau reformátora, fiatal éveiben katolikus egyházmegyés pap. Fiatal éveiben nevelőként és káplánként dolgozott, 1518-ban pedig Landauba került plébánosnak. 1522-ben csatlakozott nyiltan a hitújítás mozgalmához, aminek következtében egyházi bíróság elé citálták. B. az elmarasztaló ítélet ellen a nemzeti zsinathoz fellebbezett, városába visszatérve pedig a városi tanács és a fejedelmi hatalom védelme alatt folytatta reformátori tevékenységét. A következő években az ujrakeresztelők mozgalmával keveredett vitába és ekkor készítette el a lutheránus hit téziseit összefoglaló katekizmusát. Az úrvacsora-vitában ¤ M. Bucer nézeteit fogadta el, 1536-ban pedig csatlakozott a wittenbergi egységformulához. Élete utolsó évtizedében ¤ K. Schwenckfeld spirituális mozgalmának hatása alá került: 1541-ben beszüntette az úrvacsora osztását gyülekezetében, arra hivatkozva, hogy az Úrral való találkozás csak a teljes gyülekezet hitében és megszentelődésében lehetséges, erre azonban saját közössége az ő megítélése szerint felkészületlen. B. élete java részében gyakorlati lelkipásztori munkát végzett, amelynek eredményeit több változatban is kidolgozott katekizmusaiban foglalta írásba.
Fő művei: De vero atque legitimo dominicae usu sermo, Landau: 1526.; Eyn Gesprach Büchkein vom Anfangk des christlichen Lebens mit dem jungen Volk zu Landaw, Landau: 1526.; Catechismus oder Christliche Schülerstück, Landau: 1544. Irodalom: J. P. Gelbert: Magister J. B.s Leben und Schriften, Mainz: 1868.; RGG. I.; LThK. I.; DictTéolCath. II. (HP)