Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

BACHMANN, Johannes (1832, Berlin – 1888, Rostock): német lutheránus teológus és biblikus, a szélsőséges bibliakritikai racionalizmus ellenfele. Halle és Berlin egyetemén tanult teológiát, ahol tanárai közül elsősorban ¤ Fr. A. Tholuck és ¤ E. W. Hengstenberg felfogása hatott rá. Rövid lelkipásztori ténykedés után 1858-tól Rostock egyetemén tanított az Ószövetség professzoraként, éles vitában állva a radikális ószövetségi forráskritikai kutatás képviselőivel, akiknek túlzó nézeteit több polemikus írásában és kommentárjában is támadta. és a velük való vita szellemében dolgozta fel egykori tanára, Henstenberg szellemi hagyatékát is. B. sokat és szívesen foglalkozott homiletikus és liturgikus témákkal és egyházzenei kérdésekkel és nagy műben dolgozta fel ¤ M. Luther zsoltárfordításainak és liturgikus költeményeinek, imáinak anyagát. Élete utolsó másfél évtizedében vezető tisztségeket viselt Mecklenburg egyházkormányzatában és különösen elkötelezte magát a lutheránus egyház konzervatív reformja és az azt szolgáló belmissziós törekvések mellett.

Fő művei: Zur Geschichte der Berliner Gesangbücher. Ein hymnologischer Beitrag, Berlin: 1856.; Die Festgesetze des Pentateuch, aufs neue kritische Untersuchungen, Berlin: 1858.; Kommentar zum Buch der Richter, Rostock: 1868.; Ernst Wilhelm Hengstenber. Sein Leben und Wirken 1-2., Rostock: 1876-85.; Zur Entstehungsgeschichte der geistlichen Lieder Luthers, Leipzig: 1884. Irodalom: H. Behm: Johannes Bachmann, Rostock: 1888.; BBKL. I. (HP)


címoldal
index-B