AVVAKUM /Avvakum Petrovics Kondratyev, Avvakum protopópa/ (1620, Grigorovo – 1682, Pusztozerszk): orosz ortodox teológus, szerzetes, az óhitű vallási közösség alapító vezetője. Papi családból származott és 1644-es pappá szentelésétől kezdve az orosz egyház belső, fanatikus és dogmatikus ellenzékéhez tartozott. 1652-ben került Moszkvába, ahol az egyházi reformok ellen tiltakozó óhitű irányzat, a raszkol elismert szónoka, ideológusa és vezetője lett. Mint a reformer Nyikon pátriárka liturgikus reformjainak ellenfelét, 1652-ben száműzték, amit 1666-ban kiátkozás és ismételt száműzetés követett. Az élete folyamán másfél évtizedet földalatti börtönökben töltő, több alkalommal is megkínzott A. élete utolsó másfél évtizedét a Jeges-tenger partján töltötte számos híve társaságában, életét pedig számos híve társaságában cári parancsra máglyán végezte. A. ellenzéki szellemű hitszónoki tevékenysége mellett az 1660-as évek elejétől hitmagyarázatait és prédikációit, amelyekben a hit és a liturgikus hagyomány megőrzésének követelése mellett plebejus társadalmi nézeteknek is hangot adott, irásban is terjesztette. Legjelentősebb, az orosz irodalom és az orosz nyelv fejlődése szempontjából is meghatározó fontosságú írása személyes és szenvedélyes hangú önéletrajza volt, amely teológiai tartalma tekintetében a hagyományhoz és a változatlansághoz való ragaszkodást és az ősegyházi hagyományhoz való visszatérést tette meg az igazhitűség alapkövetelményének. Az ellene és követői, a raszkolnyikok ellen kimondott kiközösítés feloldására csaknem három évszázad elteltével, 1974-ben került sor a Moszkvai Patriarchátus részéről.
Fő művei: Zsityije protopopa Avvakuma, im szamim napiszannoje, 1672-73. (Moszkva: 1960); Prilozsenyija (Ed. A. K. Borozdin), Szankt Petersburg: 1900. Magyarul: Avvakum protolópa önéletírása, Budapest: 1971. Irodalom: BBKL. XVII. (HP)