Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

ANTONIUS A MATRE DEI /Antonius de Olivera/ (1583, León – 1637, Salamanca): spanyol tomista teológus és bölcselő, a Theologia Salmanticensis alapvető kézikönyv-sorozatának kezdeményezője és egyik szerzője, sarutlan karmelita szerzetes. Salamanca egyetemén jogot tanult, bölcseleti és teológiai stúdiumait pedig Valladolidban, Segoviában és Salamancában végezte, ahol a jeles dominikánus tomista, ¤ P. de Ledesma tanítványa volt. Elöljárói döntése alapján A. 1611-től Segoviában filozófiát, 1617-től pedig Salamancában teológiát tanított és ekkor fogott hozzá tomista tenkönyvei, ezt követően pedig a Summa theologiae anyagát magyarázó monumentális Tamás-kommentárja kidolgozásához, amelyben az Angyali Doktor gondolatait a kortárs tomista iskola szemlélete szerint értelmezte, magyarázta. Az egészségét is felemésztő munka igen lassan haladt: az első, De deo uno traktátus kidolgozását csak 1631-ben fejezte be. Megromlott egészségi állapota miatt rövid időre munkája megszakítására is rákényszerült és elöljárói utasítására szülőföldjére vonult vissza, ám rövidesen visszatért Salamancába. Élete hátralévő részében megfeszített erővel folytatta kommentárja kidolgozását, az utolsó, a végső dolgokat tárgyaló rész kinyomtatását azonban már nem érte meg. A. magyarázataiban a régebbi tomista iskola spekulatív eljárását követte, amelyet a teljes tamási életmű alapos és megbízható ismeretével társított. Halála után rendtársai közös, hagyatékára támaszkodó munkája révén született meg a monumentális Cursus theologicus complutensis, a dogmatikus tomista hagyomány egészen a 19. század végéig mértékadónak számító összefoglalása.

Fő művei: Collegii Complutensis discalceatorum fratrum ordinis B. Mariae de monte Carmeli Disputationes Aristotelis dialecticam et philosophiam naturalem juxta angelici doctoris D. Thomae doctrinam et ejus scholam 1-3., Alcalá: 1624.; Collegii Salmaticensis fratrum discalceatorum Cursus theologicus...Summam theologicam D. Thomae, doctoris angelici 1-2/2., Salamanca-Segovia: 1631-37.; Cursus theologicus complutensis 1-20., Paris: 1879-85. Irodalom: E. del S. Corazón: Los Salmaticenses, Madrid: 1955.; S. de S. Teresa: Historia del Carmen Descalzo, Burgos: 1940.; LThK. I. (HP)


címoldal
index-A