ANDREAE, Johann Valentin (1586, Herrenberg bei Böblingen – 1654, Stuttgart): német lutheránus teológus, lelkipásztor, író és költő. Tübingen egyetemén a teológia mellett matematikát és élő nyelveket tanult és ekkor kötelezte el magát a versírás, az irodalom, az anyanyelv művelése mellett. Tanulmányai végeztével házitanítóságot vállalt és beutazta Itáliát, Svájcot, Ausztriát és Franciaországot. 1614-től diakónusi, majd lelkészi szolgálatot látott el Stuttgart környéki gyűlekezetekben és velük együtt élte át a harmincéves háború nélkülözéseit. 1639-től udvari prédikátor és zsinati tanácsos volt Stuttgartban. A teológia és a szépirodalom határán álló művei egy részében a rózsakereszt lelkiségét, mint az új keresztény lelkiség modelljét rajzolta meg, szemléletében némileg megelőlegezve és előkészítve a rövidesen kibontakozó pietizmus gondolatvilágát. Die Christenburg című allegórikus eposzában az ideális keresztény társadalom utópiáját rajzolta meg és ugyanez a téma, a szeretet testvérisége és az arra épülő harmónikus közösség világa több prózai művében is felbukkan. A. szerzője volt számos német és latin nyelvű, közepes irodalmi értékű drámának is, amelyek közül a Faust-témát feldolgozó Turbo a legjelentősebb, antik és humanista mintákat követő párbeszédeinek pedig az egyház reformja, belső megújulása a témája. A. műveit, amelyek között az előbbieken kívül számos költemény és egy irodalmi igényű önéletrajz is fennmaradt, ¤ J. G. Herder gyűjtötte össze és adta ki nyomtatásban.
Fő művei: Fama fraternitatis Roseae Crucis oder Die Bruderschaft des Ordens der Rosenkreuzer, Stuttgart: 1614.; Chymische Hochzeit Christiani Rosenkreutz anno 1459, Stuttgart: 1616.; Turbo sive moleste et frustra per cucncta divagans ingenium, Stuttgart: 1616.; Christenburg, Stuttgart: 1626. Irodalom: RGG. I.; LThK. I. (HP)