ALVELDT, Augustin von (1480, Alfeld – 1535, Halle): német katolikus teológus, ferences szerzetes, ¤ M. Luther vitapartnere és a korai reformáció határozott ellenfele. Teológiai tanulmányait vélhetően Erfurt és Halle rendi kollégiumaiban végezte, 1520-tól pedig a lipcsei kolostori iskolában volt a bibliai tárgyak tanára. 1523-tól Halléban volt házfőnök, 1529-től haláláig pedig provinciálisként a szász-thüringiai ferences rendtartományt irányította. A. az elsők között lépett fel M. Luther hitújító törekvéseivel szemben és annak a pápai egyházfőséget elutasító nézetét különösen veszedelmes eretnekségként támadta meg. Luther először tanítványaival iratott választ A. támadására, később azonban maga is bekapcsolódott a polémiába. A. műve második, átdolgozott változatában bírálatát Luthernek az átlényegüléssel kapcsolatos nézeteire is kiterjesztette, erre a vádra pedig a reformátor De captivitate Babylonica ecclesiae praeludium című, már a teljes hagyományos szentségtant megkérdőjelező munkájával válaszolt. Élete utolsó évtizedében az egyre terebélyesedő polémia mellett A. a ferences közösség integritásának megőrzését és a reformátorok által támadott szerzetesi életforma megújítását tekintette legfontosabb feladatának.
Fő művei: Super apostolica sede, Leipzig: 1520.; Irodalom: RGG. I.; DictThéolCath. I.; LThk. I. (HP)