ALTHEIM, Franz (1898, Frankfurt am Main – 1976, Münster): német klasszika-filológus és vallástörténész, az indoeurópai és a görög-római vallástörténet kutatója. A világháború két utolsó évében katonaként szolgált, ezt követően pedig Frankfurt egyetemén tanult klasszika-filológiát, régészetet és nyelvtudományokat. Néhány évig banktisztviselőként dolgozott, 1928-tól pedig magántanárként tanított Frankfurt egyetemén és tagja volt a a konzervatív német értelmiségiek georgiánus körének. Az ebben az időben komoly nemzeti szocialista kapcsolatokkal rendelkező A. 1936-ban Halle egyetemén lett a klasszika-filológia tanára. 1945 után korábbi politikai elkötelezettsége és meggyőződése miatt állásából egy időre felfüggesztették. 1949-től nyugalomba vonulásáig Nyugat-Berlin egyetemén volt az ókortudomány és a klasszika-filológia professzora. Szerteágazó, az iráni és a sztyeppei népek históriáját, a görög, különösen pediga római történelmet és vallástörténetet feldolgozó munkásságában A. az összehasonlító vallástörténeti irodalom indoeurópai iskolájának volt a szószólója, aki vallástörténeti tárgyú munkáiban az ősi, közös indoeurópai hagyomány elemeinek feltárását és az egyes vallási rendszereknek a hellenizmusban és a római császárkor birodalmi kultuszában való integrációját igyekezett feltárni. Nevéhez fűződik az ősi, királyság és köztársaságkori római vallás egyik legalaposabb rekonstrukciója, de tanulmányozta az antik hagyomány és a misztériumvallások találkozásának formáit és a mediterrán vallási világot érő iráni és közép-ázsiai szellemi hatásokat is. Történelemszemléletében és tudományos módszertanában A. az összehasonlító vallástörténet árja-központú, a klasszikus és birodalmi római vallásfejlődést a vallástörténet meghatározó szintetikus irányának tekintő, konzervatív iskolájának volt meghatározó képviselője.
Fő művei: Der Hellenismus im Mittelasien, Frankfurt: 1931.; Der Soldatenkaiser, Berlin: 1935.; Der unbesiegte Gott, Leipzig: 1931.; Helios und Heiodor von Emesa, Frankfurt: 1939.; Römische Religionsgeschichte 1-2., Berlin - Leipzig: 1931-33.; Italien und Rom 1-2., Amsterdam: 1937.; Rom und der Hellenismus, Berlin: 1952.; Sein und Werden in der Geschichte, Berlin: 1955.; Zarathustra und Alexander. Eine ost-westliche Bewegung, Berlin: 1960. Irodalom: Th. Köves-Zulauf: Bevezetés a római vallás és monda történetébe, Budapest: 1995.(HP)