ALLEN, William (1532, Rossall – 1594, Roma): angol katolikus teológus, egyházmegyés pap, 1587-től bíboros, az angol ellenreformáció vezető alakja. Oxford egyetemén tanult teológiát és Mária királynő rekatolizálási kísérlete idején egyik fő szorgalmazója volt az egyetem katolikus szellemben való megújításának. Erzsébet trónfoglalása után, 1561-ben Löwenbe menekült, ahol az emigráns angol katolikusok közösségét szervezte, a következő esztendőben azonban illegálisan visszatért Angliába, ahol néhány esztendőn keresztül a katolikusoknak az államegyházzal, a reformációval szembeni titkos mozgalmát irányította. 1565-ben végleg távozni kényszerült hazájából, de ezt követően sem szűnt meg az angol katolicizmus ügyéért fáradozni. 1568-ban ő alapította Douai kollégiumát, amely a jezsuiták irányítása alatt az angol katolikus papság képzését kapta feladatául. A. 1579-ben Rómába került, ahol pápai megbízással megszervezte a Collegium Anglicumot, amely a későbbiekben az angol misszió számára nevelt papi utánpótlást. Szervező és oktató munkája mellett jelentős polemikus írásokban szállt vitába Erzsébet királynő és egyházpolitikusai nézeteivel. Érdemei elismeréséül A. 1587-ben bíborosi kinevezést nyert, 1589-ben pedig ő lett a németalföldi Mecheln érseke, székét azonban pápai megerősítés hiányában soha nem vette birtokába. 1590-ben a Vatikáni Könyvtár élére nyert kinevezést és élete utolsó éveiben a Vulgata revíziójára kiküldött szakbizottságban tevékenykedett. Kontroverz-teológiai műveiben A. elsősorban a szentségtan és a liturgia témáiban kelt a katolikus hagyomány védelmére, de gyakran írt a papi hivatásról és rendszeresen számolt be az angliai katolikusok üldözött, elnyomott helyzetéről is.
Fő művei: De Sacramentis in genere, de Sacramento Eucharistiae et Sacrificio Missae, Douai: 1576.; Apologia pro sacerdotibus, Roma: 1583.; Modest Defense of English Catholics, Douai: 1584. Irodalom: A. Bellesheim: W. Card. Allen und die englische Seminare auf dem Festlande, Freiburg: 1885.; B. Camm: Allen, London: 1908.; DictThéolCath. I.; LThK. I. (HP)