ALGER von LÜTTICH (1060, Lüttich – 1131, Cluny): németalföldi teológus és kánonjogi író, bencés szerzetes. Szülővárosa katedrálisának iskolájában tanult, majd klerikusként a város püspökének volt a titkára. Már idős emberként, főpásztora halálát követően, 1120 körül lépett be Cluny bencés közösségébe, ahol ¤ Petrus Venerabilis apát baráti köréhez tartozott. A. kevés eredetiséget mutató írásaiban elsősorban az eukarisztia értelmezése körüli vitákhoz szólt hozzá. Így legjelentősebb műve egy ¤ Berengar de Tours Krisztusnak a kenyér és a bor színe alatti valóságos jelenlétét megkérdőjelező felfogására adott válasz volt, amely meglehetősen szolgaian követi ¤ Lanfrancus egykori Bec-i apát hasonló művének érvelését és jól illeszkedik a korábbi századok eukarisztikus vitáinak a sorába. További, az alapvető erényeket vagy éppen a kegyelem és a szabad akarat kérdését tárgyaló munkáiban A. a realizmus és a platonikus-augusztiniánus szellemiség hatása alatt állt és felfogása erősen függ az idősebb rendtárs, ¤ Canterbury-i Szent Anzelm műveitől, kánonjogi munkái pedig az invesztitura-küzdelmek korának szellemi állapotát tükrözik.
Fő művei: De sacramentis corporis et sanguinis Domini libri tres; Tractatus de misericordia et iustitia; Liber sententiarum; Tractatus de gratia et libero arbitrio; De sacrifitio missae; J.-P. Migne: Patrologia latina 180. Irodalom: J. Schnitzler: Berengar von Tours, Münster: 1892.; J. de Ghellinck: Le mouvement théologique du XIIe siecle, Brügge: 1948.; LThK. I.; RGG. I. (HP)