ALEXANDER HALENSIS /Helesius/ (1185, Hales Owen/Shropshire – 1245, Paris): angol skolasztikus teológus és bölcselő, a skolasztika régebbi ferences iskolájának megteremtője, későbbi megtisztelő címe szerint a doctor irrefragabilis, ferences szerzetes. Bölcseletet és teológiát Párizs egyetemén tanult, 1223-tól pedig maga is tanított a teológiai fakultáson. Időközben, 1236-ban egyetemi katedráját megtartva belépett a ferences szerzetesek közösségébe és így egyik céltáblája lett a párizsi egyetemen a kolduló barátok tanári megbizatása ellen kibontakozó tiltakozási hullámnak, amelynek elültéig néhány tanítványával Angers-be húzódott. Ismereteink szerint ő volt az első párizsi tanár, aki a Biblia szövege mellett ¤ Petrus Lombardus Szentenciáskönyvének szövege alapján, azt magyarázva tanított, megteremtve ezzel a skolasztikus teológia és bölcselet oktatásának és kifejtésének sajátos módszertanát. A nevéhez fűződő párizsi módszer lényege a teológiai problémák kérdésről kérdésre való kifejtésén alapult. A kérdést a tekintélyi alapon felsorakoztatott érvek és ellenérvek felvonultatása követte, majd pedig a kérdés megválaszolása és az ellenérvek részletes cáfolata. Ezzel az eljárással dolgozta ki A. a Szentenciáskönyv részletes magyarázatát, a részproblémákat pedig vitakérdések (quaestiones disputatae) formájában külön traktátusokban elemezte. Az élőszóban folyó oktatás szigorú szabályainak megalkotása mellett elsősorban A. nevéhez fűződik a skolasztikus tudományos irodalom új, összefoglaló formájának, a Summa műfajának megteremtése is, amely az említett logikai rendben a hitrendszer teljes és rendszeres kifejtésére vállalkozott. Maga A. 1235-től dolgozott később Summa Alexandri néven emlegetett összefoglaló művén, amely augusztiniánus szellemben, az értelem ellenében az akaratnak és a szeretetnek tulajdonítva meghatározó jelentőséget, fejtette ki a keresztény tanítás szellemi építményét. Klasszikusnak és a későbbi ferences hagyományban mértékadónak bizonyult az is, ahogyan A. tagolta a teológia tartalmát. Módszertani bevezetésében a teológiai és a metafizikai megismerés közötti eltérések jellemzésére kerített sort és kimerítően foglalkozott a teológia tudományként való értelmezésének kérdésével. Ezt a dogmatikai anyag négy témára osztása követte. Az első részben a teológiai istentan, a másodikban a teremtés és a teremtett világ dolgai, az ember és az emberi bűn kérdései kerültek tárgyalásra. A harmadik rész megtestesülés- és megváltástan, a kegyelmi rend működésének vizsgálata, a negyedik részben pedig a szentségek és az egyház értelmezése következik. A. teológiai gondolkodása a későbbiekben jelentős hatást gyakorolt ¤ Bonaventura teológiai gondolkodására és a tomista rendszer alternatívájának bizonyult a későbbi középkor teológiatörténetében.

Fő művei: Glossa in Libri IV. Sententiarum Petri Lombardi 1-4., Quaracchi: 1951-57.; Questiones disputatae 1-3., Quaracchi: 1960.; Summa theologica 1-4., Quaracchi:1924-48. Irodalom: E. Gössmann: Metaphysik und Heilsgeschichte. Eine theologische Untersuchung der Summa Halensis, München: 1964.; H. P. Weber: Sünde und Gnade bei A. v. H. Innsbruck: 2003.; DictThéolCath. I.; LThK. I.; RGG. I.; Görföl - Kránitz. (HP)