Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

ALAGONA, Pietro (1549, Syracuse – 1624, Roma): olasz katolikus teológus és bölcselő, a barokk skolasztika jezsuita iskolájának képviselője, jezsuita szerzetes. Dél-itáliai jezsuita kollégiumokban tanult teológiát, kánonjogot és bölcseletet, ezt követően pedig Trapani kollégiumának rektoraként dolgozott, élete utolsó két évtizedét viszont Rómában, a Collegio Romano professzoraként töltötte. A. alapvető kézikönyvek sorában dolgozta fel a klasszikus kánonjog és a skolasztikus teológia és bölcselet anyagát. Egyik legismertebb műve ¤ M. Azpilcueta műveiből összeállított kompendiuma volt, amely számos kiadásban és fordításban volt használatban egészen a 18. század második feléig és amelynek francia fordítását a felvilágosodás szellemétől áthatott roueni parlament 1762-ben hóhér általi elégettetésre ítélt. A. a barokk skolasztika jezsuita iskolájának szellemében készített kivonatot ¤ Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae című munkájából is, kánonjogi kézikönyve pedig az egyik legjelentősebb kísérlet volt a Tridenti Zsinat utáni katolikus joganyag összefoglalására és rendszerezésére, logikai és természetbölcseleti értekezései azonban kéziratban maradtak.

Fő művei: Enchiridion, seu Manuale Confessariorum, Roma: 1594.; Compendium de Summa Theologiae 1-4., Roma: 1606.; Compendium de Iuris Canonici 1-2., Roma: 1616. Irodalom: Cath. Enc. (HP)


címoldal
index-A