nyiri

Nyíri Kristóf:

Információs társadalom és nemzeti kultúra*

Összefoglalás
Az információs társadalom fogalmához
Globalizáció és információs társadalom
A nemzetállam funkcióváltozása
Információs társadalom és nemzeti kultúra
Nyitott nemzeti kultúra

Összefoglalás

Az információs társadalomban a gazdagság döntõ forrásává a tudás válik. Ahhoz, hogy a mai információs és kommunikációs technológiák által gerjesztett globális munkaerõpiacon a helyi munkaerõ sikerrel versenyezzen, az államnak a maga nemzeti keretei között magas színvonalra kell emelnie a képzést és a kutatás-fejlesztést. A versenyképes globális munkaerõnek legalább kétnyelvûnek kell lennie; az idegen (elsõsorban angol) nyelven elsajátított ismereteknek azonban óhatatlanul egy átfogó és állandóan megújuló, a világ felé nyitott nemzeti-anyanyelvi kultúrára kell alapozódniok.

Az információs társadalom fogalmához

Az "információs társadalom" kifejezés az 1960-as évek második fele óta ismert; valamivel hamarabb, az ötvenes-hatvanas évek fordulóján keletkeztek a "tudástársadalom", "tudásgazdaság", "tudásmunkás" stb. összetételek. "Információ" és "tudás" nem ugyanazt jelenti: a tudás az összefüggéseiben fölfogott információ.⁽¹⁾ Az "információs társadalom" az elterjedtebb, a "tudástársadalom" vagy "tudás-alapú társadalom" a szerencsésebb formula: elõbbi mintegy a világban keringõ információk általános bõségére, utóbbi arra a kézzelfogható gazdagságra utal, amelyet a tudás teremt - és arra a kézzelfogható szegénységre, amelyet a tudás-alapú társadalom viszonyai között a tudás hiánya okoz.

A tudás különbözõ válfajai - a készségek-ügyességek hordozta gyakorlati tudás, a fennhangon memorizált vagy írásban rögzített történeti és hivatalnoki tudás, s kivált a nyomtatott szövegek, ábrák és képletek által lehetõvé vált elméleti-tudományos tudás - az információ korát megelõzõ korszakokban is, az emberiség egész története folyamán, a boldogulás, birtoklás és uralom elengedhetetlen összetevõi voltak. Csak mostanára lett azonban a tudás a gazdagság és hatalom fõ forrásává. Valamely ország gazdaságának teljesítõképessége vagy akár védelmi ereje ma már nem elsõsorban a fölhasználható földterület nagyságán, a nyersanyagok bõségén vagy a népesség számán múlik, hanem döntõ mértékben a lakosság iskolázottságán, mûveltségén, képzettségén, tudásán. S emeljük ki, hogy az információs társadalom a tudás szakadatlan, bõvített újratermelésének társadalma: az információs társadalom élenjáró technológiáinak termékei mindenekelõtt a gyorsabb és mind nagyobb tömegû információföldolgozást és -elõállítást magát szolgálják.⁽²⁾

A tudás-alapú társadalom egyszersmind tanulás-alapú társadalom. A tudás rohamos, állandó bõvülésének viszonyai közepette az egyén készségei-ismeretei folyamatosan elavulnak. Aki az információs társadalom munkaerõpiacán helyt akar állni, annak egész életén át tanulnia kell - vagyis munkája mellett is tanulnia kell. A munka melletti tanulás többnyire távtanulást jelent, melynek közege, egyre inkább, a számítógépes világháló, az internet - az információs társadalom gazdaságának, politikájának, tudományának és kultúrájának fokozatosan mindent átfogó és mindent átható kommunikációs közege. Az internet sok-sok tízmillió oldalnyi írott (gyakran képekkel, sõt hangokkal vegyített) dokumentumot tartalmaz. Ezek a dokumentumok nem mindig épületesek. Sok közöttük a zagyva, a zavaros, a tudatlan, a gyûlölködõ, az alantas. Alapvetõen azonban az internetet az értékes információk és ismeretek roppant, s minden nap hatalmasabb tárházának tekinthetjük. Az interneten gyakorlatilag minden komolyabb sajtótermék s egyáltalán szinte minden friss információ hozzáférhetõ, miközben egye nagyobb terjedelemben válik elérhetõvé a globális kulturális örökség is: a világ jónéhány nagy kutató-könyvtára és nyilvános könyvtára megkezdte vagy tervezi anyagainak digitalizálását. Elõbb a katalógusok kerültek/kerülnek sorra, azután maga az állomány. Amint digitalizált formában rendelkezésre állnak, ezek az anyagok egyetlen óriási - fizikailag nem létezõ - virtuális könyvtárat képeznek. Ha valaki ma a Texas állambeli Plains-ben Arany Jánost szeretne olvasni, vagy mondjuk Dunabogdányban Platónt angolul, elég, ha rákapcsolódik az internetre. De jelen vannak a hálón a nagy múzeumok és gyûjtemények is - akárcsak számtalan etnikum és szubkultúra, vagy éppenséggel a keresztény egyházak. A www.amazon.com cím a világ legnagyobb - virtuális - könyvesboltjába vezet el, melyben barangolva rövid idõ alatt ki-ki meglehetõsen teljes ismereteket szerezhet az elmúlt esztendõk ismeretterjesztõ, tudományos vagy regényirodalmának õt érdeklõ körérõl. Amúgy a hálón a használó akár a saját maga kiadójaként is a nyilvánosság elé léphet.⁽³⁾ S persze az internet a személytõl személyhez szóló információknak is színtere: a hálózathasználat alapvetõ formája az elektronikus levelezés - írott üzenetek cseréje tetszõleges számítógéphasználók között, telefonvonalakon (és/vagy szélessávú kábeleken) valamint nagyteljesítményû közbeiktatott számítógépeken (szervereken) keresztül. Egymáshoz kapcsolódó hálózatok hálóján át haladva, egy-egy e-posta - e-mail - üzenet általában másodpercek alatt rendeltetési helyére ér, s perceken belül megérkezhet a válasz. Szembeötlõ, hogy az e-mail elterjedése óta a családi és rokoni kapcsolatok, a barátságok, továbbá a személyes kontaktusban létrejött kollegiális kapcsolatok a korábbiaknál sokkal kevésbé szenvedik meg az esetleges fizikai távolságot. S persze sok olyan ismeretség adódik, amely e-mail révén keletkezik s azután személyes találkozáshoz vezet. Az a vélekedés, miszerint a szenvedélyes hálózathasználó a valóságban remete vagy különc volna, puszta mítosz. Minden vonatkozó tapasztalat azt bizonyítja, hogy az odaadó virtuális aktivitás éppenséggel együttjár az odaadó valós-emberi tevékenységgel.⁽⁴⁾

Az információs társadalomban megváltozik a nemzedékek kölcsönös viszonya. Nem arra a közismert tényre gondolunk, hogy a kamaszok jobban értenek a számítógépekhez s könnyebben kiismerik magukat az interneten, mint a felnõttek - ez talán csak a mostani korszakhatárra jellemzõ átmeneti jelenség - , hanem arra, hogy kevésbé élessé válik a határvonal a gyermekkor s az ifjúkor, illetve az ifjúkor s a felnõttkor között. Az interneten kalandozó, azt egyre tudatosabban böngészõ gyermek vagy serdülõ ugyanabban a közegben és világban tájékozódik és tesz-vesz, mint a felnõtt. A játék, a szórakozás és a munka tartományai egybefolynak. Nem kétséges, hogy az interneten veszélyek is leselkednek, melyekre az ifjú embert a családnak és az iskolának fel kell készítenie. Ám a tapasztalat egyértelmûen mutatja, hogy az internethasználó fiatal jellegzetes típusa éppenséggel nem az idejét pocsékoló,⁽⁵⁾ csellengõ, vagy akár a háló gonosz csábításainak engedõ védtelen áldozat, hanem a tényekre, adatokra és módszerekre megszállottan kiváncsi, tervszerûen keresõ-kutató s önálló elképzeléseket megvalósító, örömét a tanulásban s a tanultak kreatív alkalmazásában lelõ,⁽⁶⁾ egyfajta új puritán munkaerkölcsöt képviselõ,⁽⁷⁾ korán érõ, kritikus és felelõs személyiség.

Globalizáció és információs társadalom

A kapitalista gazdaság, tendenciájában, mindig is globális volt;⁽⁸⁾ ám az ipari társadalom korában meghatározó szerepet játszottak a helyi viszonyok - nyersanyagbõség, munkaerõkínálat, tõkegazdagság, szállítási lehetõségek, stb. Midõn az áru- és személyszállítás mindenütt gyorssá és olcsóvá lesz, midõn továbbá a hozzáadott érték fõ forrásává a tudás válik, s a tudás a számítógéphálózatokon át szinte akadálytalanul mozog a világban, a nemzeti piac fogalma, és részben a nemzeti munkaerõpiac fogalma is, többé-kevésbé kiüresedik.

A globalizáció az információs társadalom létrejöttével teljesedik ki - mintegy annak fonákjaként. Az internet, az információs társadalom alapvetõ kommunikációs közege, demokratikus és befogadó; a globalizáció önmagában antidemokratikus és kirekesztõ. A globalizáció árnyoldalairól a magyar olvasó megbízhatóan tájékozódhat Martin és Schumann nálunk 1998-ban megjelentetett könyve⁽⁹⁾ alapján, melybõl alább többször is idézni fogunk. Elõtte azonban hadd utaljunk egy ma már klasszikusnak számító munkára, Barnet és Müller Globális hatótávolság címû, 1975-ben kiadott mûvére,⁽¹⁰⁾ amely a globalizáció jelenségét annak koraibb szakaszában, még az információs forradalom voltaképpeni kitörése elõtt elemezte. A multinacionális vagy "globális" társaságok hatalma, írta itt Barnet és Müller, "ezen társaságok ama egyedülálló képességébõl ered, hogy a pénzügyeket, technológiát és fejlett piackutató és -teremtõ eljárásokat a termelés világméretû integrálására használják fel, és így megvalósítsák az Egyetlen Nagy Piac õsi kapitalista álmát. ... a világ vezetõ vállalati menedzserei ma a nemzetállamban, amely valamikor az ipari forradalom felett bábáskodott, a bolygóméretû fejlõdés fõ akadályát látják. ... A világmenedzserek szerint a globális vállalat az eszményi eszköz arra, hogy a bolygót integráljuk, mivel ez az egyetlen ember-létrehozta szervezet, amelynek sikerült megszabadulnia a nacionalizmus kötelékeitõl." A "világmenedzserek", folytatta Barnet és Müller, azt állítják, hogy a multinacionális vállalatok kínálják "az emberiség számára talán az utolsó valóságos lehetõséget arra, hogy olyan világot építsen, mely kevésbé elnyomó, mint a nemzetállamoké"; céljuk, úgymond, egy fogyasztói közösséget teremteni, "olyan kötelékeket, amelyek túlmutatnak fajon, földrajzi elhelyezkedésen és hagyományon". Barnet és Müller már 1975-ben rámutattak, hogy ezek a jelszavak nem megalapozottak. Hangsúlyozták, hogy változatlanul léteznek olyan feladatok, amelyeket csak a nemzetállam, mint területi és kulturális egység, oldhat - vagy oldhatna - meg. - Erre a gondolatra még többször is nyomatékkal vissza fogunk térni, ám elõbb kövessük tovább Barnet és Müller hajdani gondolatmenetét. "A vállalat növekedése" - írták - "nem más, mint a szervezés folyamatos gyõzelme területi megkötöttségek felett. ... A vállalatok, amelyek mindenekelõtt világot-átfogó egyenlegük iránt éreznek lojalitást, szabadon mozognak a világban, jó üzleteket keresve a pénzügyek, a természeti kincsek és a munkaerõ területén. De a háziasszony, aki egyensúlyba próbálja hozni a család élelmiszer-költségvetését, a munkás, aki állást keres, vagy a helyi iparosok, akik a hazai piachoz vannak kötve, már nem ilyen mozgékonyak. A nemzetállam raison d'être-je: valamely meghatározott terület védelme és fejlesztése." Jóllehet a nemzetállamok, egészében véve, újra meg újra képtelennek bizonyultak ama alapvetõ feladatok megoldására, amelyeknek megoldását tõlük remélték, a multinacionális globális vállalatok akkori és jövõbevetített stratégiái Barnet és Müller szerint valójában még kevesebb valós reményt keltettek a "tömeges éhezés, tömeges munkanélküliség és kiáltó egyenlõtlenségek" problémája megoldásával kapcsolatban. "Valójában a globális vállalat csak súlyosbítja mindezeket a problémákat, mert az a társadalmi rendszer, melynek létrehozásában segédkezik, megsért három alapvetõ emberi szükségletet: a társadalmi egyensúly, az ökológiai egyensúly és a pszichológiai egyensúly szükségletét." Barnet és Müller nem állították, hogy a nemzetállamok hatékony nemzetközi együttmûködés hiányában is meg tudnák oldani problémáikat. Ám az ilyen együttmûködés nézetük szerint elõfeltételezte volna, "hogy nemzeti kormányok és helyi közösségek ismét rendelkezzenek meghatározott lehetõségekkel arra, hogy saját területükön intézkedjenek".

Azok a funkciók, amelyeket egy nemzeti közösség betölt vagy betölthet, nem ragadhatók meg pusztán gazdasági kategóriákban. A Globális hatótávolág szerzõi nagyon is hangsúlyozták, hogy a vállalati lojalitás pszichológiailag sem képes a nemzeti vagy területi lojalitások megfelelõ helyettesítésére. "A gazdasági hatékonyság keresése" - írták - "egyre szélesebb munkamegosztást látszik követelni, és kihívást jelent a család, a város és a nemzet iránt érzett lojalitásokkal szemben. A mobilitás másképpen gyökértelenségnek is nevezhetõ. Semmi sem mutat arra, hogy a globális vállalati egyenleg iránti lojalitás inkább kielégíti az individuumot, mint a föld egy darabja iránt érzett lojalitás... Ama mítosz terjesztésével, hogy a fogyasztás örömei a közösség alapját képezhetik, a globális vállalat segédkezet nyújt a valóságos közösség lehetõségeinek megsemmisítéséhez - egy olyan állapot megteremtéséhez, amelyben az emberek közötti valódi érintkezés lehetetlenné válik."

Barnet és Müller prognózisait az azóta eltelt mintegy negyedszázad messzemenõen igazolta. A vonatkozó szakirodalom tengernyi. A legigényesebb összefoglaló munka Manuel Castells már idézett mûve, Az információs kor,⁽¹¹⁾ de Martin és Schumann fentebb jelzett könyve is megfelelõ eligazítással szolgál. Utóbbiak írják: "Az bármikor könnyen kimutatható, hogy a növekvõ nemzetközi munkamegosztás fokozza a világ gazdasági teljesítményét, hogy a világpiaci integráció közgazdasági szempontból igen hatékony. Ám az így megtermelt gazdagság elosztásánál a globális gazdasági gépezet állami beavatkozások híján minden, csak nem hatékony, ezért aztán a vesztesek száma messze meghaladja a nyertesekét."⁽¹²⁾ Tovább gerjeszti az elosztás egyenlõtlenségét a határok nélküli pénzpiac: "minél inkább a befektetõk jóindulatától függnek az államok, kormányaiknak annál lelkiismeretlenebbül kell egy már amúgy is privilegizált kisebbséget elõnyben részesíteniük, éspedig a pénzvagyonok birtokosait."⁽¹³⁾ A globalizálódó világ a különbségek, elkülönülések és törésvonalak világa. "Marshall McLuhan kanadai jövõkutató víziója" - írja Martin és Schumann - "a 'global village', a világ mint nagy falu, messze nem vált még valóra. Miközben kommentátorok és politikusok az unalomig koptatják ezt a képet, már látni, mily kevéssé is nõ össze a valódi világ. ... A média teremtette közelség és egyidejûség még messze nem hoz létre kulturális összekapcsolódást, és még kevésbé gazdasági kiegyenlítõdést."⁽¹⁴⁾ A szerzõk Butros Butros-Ghali-t, az ENSz volt fõtitkárát idézik: "Bolygónkra két rettenetes, egymással ellentétes erõ nyomása hat: egyfelõl a globalizációé, másfelõl a szétforgácsolódásé"⁽¹⁵⁾ - ám tegyük hozzá, hogy ez a szétforgácsolódás, vagy inkább szegmentálódás, magának a globalizációnak is következménye. Törésvonalak keletkeznek a világ egyre gazdagodó és egyre szegényedõ régiói között; az egyes régiókon belül az egyes világvárosok és a környezõ vidékek között; a világvárosokon belül pedig egyfelõl a nemzetközi üzleti központok és luxus-rezidenciák s másfelõl a hazai lecsúszottak s illegális bevándorlók lakta nyomornegyedek között. Martin és Schumann írja: "feltehetõen már nem sokkal az ezredforduló után az elektronikus hálózatok, a digitális mûholdtelefonok, a magas kapacitású, mindent nyújtó repülõterek és az adómentes ipari parkok mintegy harminc nagy kiterjedésû, nyolc-huszonötmillió lakosú városi régiót fognak összekötni egymással. Ezek a metropoliszok úgy helyekednek majd el a világban mint véletlenszerûen elszórt fénylõ pontok, és lakóik ezer kilométeres távolságból is úgy érzik, több szállal kötõdnek a többi ilyen metropolisz lakóihoz, mint szomszédjukhoz a saját országukban, abban a hátországban, amely eddigi történelmüket adta. ... planétánk elõbb-utóbb lumpenbolygóvá válik, mely csupán mega-nyomornegyedekkel rendelkezõ mega-városokban gazdag, ahol embermilliók küszködnek a napi betevõért."⁽¹⁶⁾

A globális gazdaság viszonyai közepette részben globálissá válik a munkaerõpiac is, ami azt jelenti, hogy a munkaerõ világpiaci ára - a viszonylag magasan kvalifikált munkaerõ ára is - lefelé nivellálódik, a kaliforniai átlagprogramozó bére az azonos tudású kínai programozó bére felé tart. Maga a munkaerõ zömmel helyhez kötött, mobilitása általában a nyomor mobilitása. Hiszen még a kutatás-fejlesztés élvonalbeli kultúrája sem igazán mobilis. Mint Thurow írja A kapitalizmus jövõje c. könyvében: "Mivel minden más kiesik a versenyképesség egyenletébõl, a tudás vált a hosszútávú fenntartható versenyelõny egyetlen forrásává, ám a tudás csakis az egyes egyének készségei révén alkalmazható. Mint minden más, a tudás és a készségek mozognak a világban - ám lassabban, mint bármi más. Az oktatás és képzés hosszú idõ alatt fejezõdik be, s a szükséges készségek tetemes része olyan, amelyet nem formális oktatási intézményekben tanítanak, hanem folyamatokhoz kötõdõ, csakis a termelési környezetben elsajátítható. ... A multinacionális vállalatok arra vonatkozó döntései, hogy hol fogják kifejleszteni és fenntartani technológiai vezetõ gárdájukat, meghatározóak ama tekintetben, hogy hova helyezõdik a nagyon jó állások többsége. ... A technológiai vezetõ gárda kifejlesztéséhez a vállalatok számára a legalacsonyabb költségeket kínáló országok azok lesznek, amelyek a legtöbbet invesztálják kutatás-fejlesztésbe, oktatásba és a vezetõ beosztások kiaknázásához szükséges infrastruktúrába (távközlési rendszerek, stb.). Nemzeti gazdagság azokban az országokban fog felhalmozódni, amelyek az egymást erõsítõ készségek együttesét építik."⁽¹⁷⁾

A nemzetállam funkcióváltozása

Idézett könyvében Thurow kiemelten utal Magyarországra - éspedig az oktatás vonatkozásában. A kommunista országokban, írja, rossz volt a gazdaság, de jó volt az iskolarendszer; s különösen Magyarország esetében a kommunisták már eleve egészen kiváló oktatási hagyományokra építhettek.⁽¹⁸⁾ Thurow itt azt próbálja megértetni, hogy milyen adottságok folytán képesek ma a poszt-szocialista világ munkaerõ-tartalékai a munka globális piacán keresztül az amerikai béreket leszorítani; amerikai szempontból Thurow a magyar oktatást túl jónak találja. A magunk hazai nézõpontjából tekintve azonban a helyzet korántsem bíztató, hiszen ahhoz, hogy a globális befektetõk számára a magyarországi munkaerõ ne viszonylagosan jó képzettségével és viszonylagos olcsóságával legyen vonzó - hogy Magyarország ne maradjon a fejlett világ szegény perifériája - , a hazai felsõoktatás és kutatás-fejlesztés színvonalát a mainál sokkal magasabb színvonalra kellene tudnunk fejleszteni.

A kutatás-fejlesztés, a felsõoktatás - és egyáltalán az iskolarendszer - kérdései nem tárgyalhatók a modern nemzetállam kérdésétõl elkülönítve. A tizenötödik század Európája számtalan nyelv ill. dialektus és számtalan feudális uralmi fennhatóság vidéke volt, aholis a nyelvterületek és a feudális befolyási övezetek még véletlenül sem estek egybe. A középkori Európában az elemi szintû írástudást - ha szükség volt ilyenre - helyi iskolák közvetítették, a helyi dialektusban; magasabb szintû írástudást a nagy egyetemek nyújtottak, mint (eredetileg) Bologna és Párizs, ahol az oktatás nyelve viszont a latin volt. A tizenhatodik századtól kezdve a latint fokozatosan kiegészítették az új irodalmi, nemzeti, a nyomtatott könyv hordozta és terjesztette nyelvek. Ezek a nyelvek azután alapvetõ szerepet játszottak a modern nemzetállamok megteremtésében - a központosított hivatalnoki apparátus, a nemzeti piacok s kivált a nemzeti munkaerõpiacok fölépítésében. A tizenhatodik század abszolutisztikus monarchiáinak központosító törekvései szükségképpen irányultak a nyelvi egységesítésre is - egységesítésre, amely nélkül a megfelelõen mûködõ bürokráciák fölépítése lehetetlen lett volna.

Ahhoz, hogy az újkori ipari társadalom teljesértékû tagja legyen, az egyénnek képesnek kell lennie arra, hogy a legkülönbözõbb helyzetekben sokmindenki mással kommunikáljon, s kivált arra, hogy változatos munkaföladatokra készüljön föl - más szavakkal, a kontextusmentes kommunikatív kompetencia magas fokával kell rendelkeznie. Ez a kompetencia nem sajátítható el önmagukra utalt települési iskolákban; közvetítése-átadása kiterjedtebb iskolarendszert föltételez, amelyben az alacsonyabb szintû iskolákban tanítók a maguk egységes képzését magasabb iskolákban kapják meg. Aholis az "egységes képzés" egyúttal egységes nyelven, vagyis a nemzeti nyelven történõ képzést is jelent. A mûvelõdési piramis csúcsán helyezkedik el a nemzeti egyetem mint a minõség és nyelvi-fogalmi egységesség legfõbb szavatolója. Az egyetem a felelõs ama kulturális egyöntetûség fenntartásáért, amelyet a horizontálisan mobilis, írástudó, nemzeti munkaerõ szükségképpen elõfeltételez.⁽¹⁹⁾ A nemzetállam minden polgára ugyanazon az egyöntetû nyelven beszél, ugyanazon a nyelven írástudó: ugyanannak az elvont kultúrának a tagja. A kulturális egyöntetûséget az egységes iskolarendszer biztosítja: az elemi oktatás egyöntetûsége, amely a magasabb iskolákat elvégzettek közös kultúráján alapszik, végsõ soron pedig az irodalom, a történelem, a jog és a természettudományok ama egységes fölfogásán, amelyet a nemzeti egyetem munkál ki és ápol.

Kikerülhetetlen kérdésként adódik ezen a ponton nemzetállam és nemzet viszonya. A kérdés szakirodalma persze tengernyi, s az álláspontok sokfélék; mégis, vállalva a leegyszerûsítés vádját, azt kell mondanunk, hogy az újkori s máig halmozódó tapasztalatok fényében, az államnemzet/kultúrnemzet megkülönböztetés kétségtelen használhatósága ellenére, és olyan ellenpéldák dacára, mint a többnyelvû Svájc, a kétnyelvû Belgium, vagy a szinte azonos angolt beszélõ Nagy-Britannia, USA, Ausztrália és Új-Zéland, tudományosan magyarázhatónak és gyakorlatilag érvényesnek látszik állam, nemzet és nyelv egységgé ötvözõdésének tendenciája. Az újkori nemzet a piacgazdálkodás és egyenlõtlen gazdasági fejlõdés viszonyai között jön létre mint kommunikációs és érdekközösség. Kommunikációs közösségen olyan közösséget értünk, melynek tagjai között széles körû, számos komplementer csatornán egyidejûleg zajló, intenzív információcsere megy végbe. Nyilvánvaló, hogy intenzív információcsere zajlik különbözõ nemzeti közösségekhez tartozó csoportok - pl. egyazon tudományt mûvelõk között - is, ám az ilyen információcsere mindig csak részleges, míg a nemzeti közösségen belüli kommunikáció - s különösen áll ez az olyan nemzetre, melyben éles osztály- vagy rétegkülönbségek nem érvényesülnek - az élet minden területére kiterjedõ, állandó folyamat.⁽²⁰⁾ S a nemzeti közösségen belüli kommunikáció legfontosabb közege természetesen a közös nyelv. Az "érdekközösség" olyan csoportot jelent, amelynek tagjai számos eltérõ érdekkel bírnak ugyan, ám a csoport fennmaradása valamennyiök közös érdeke. Nyilvánvaló, hogy minden kommunikációs közösség egyszersmind viszonylagos érdekközösség is, és minden érdekközösség kommunikációs közösség kialakulásához vezet. A modern piacgazdaság viszonyai közepette a nemzet növelni képes tagjainak biztonságát és sikereit azáltal, hogy hatékonyan megszervezi önmagát, egyezteti tagjainak értékítéleteit és koordinálja viselkedésüket. Ahhoz azonban, hogy ezt valóban megtehesse, államot kell alkotnia.⁽²¹⁾

Mármost a globalizáció korában a nemzetállam éppenséggel elveszíteni látszik érdekérvényesítõ erejét. Biztonság-, pénzügy-, adó- és ipartelepítési politikája egyre kevésbé önálló; képessége a demokrácia, a szociális biztonság és a környezetvédelem szempontjainak képviseletére egyre halványabb - miközben, mint Martin és Schumann fogalmaz, "az állam, illetve az állam kormánya marad az egyetlen fórum, amelytõl a polgár és választó igazságot, felelõsségvállalást és változtatásokat követelhet".⁽²²⁾ Ami megkérdõjelezhetetlen: a területi kormányzat szerepe az infrastruktúra, a képzés és a kutatás-fejlesztés megszervezésében - elérendõ, hogy az adott terület a globális tõkét vonzani tudja, s ezzel munkahelyek, sõt lehetõleg jól fizetett munkahelyek jöjjenek létre. Amit a szakirodalom megkérdõjelez: hogy a megfelelõ kormányzat szükségképpen nemzeti méretû-e. Sokan vélik úgy, hogy kisebb egységek sikeresebbek lehetnek. Manuel Castells a helyi állam ("local state") és hálózat-állam ("network state") terminusokat használja a kvázi-autonóm szubnacionális politikai entitások s azok regionális és globális összeköttetései megjelölésére. "Az állam nem tûnik el", írja Castells. "Egyszerûen csak kisebbé válik az információs korszakban. Lokális és regionális kormányok formájában burjánzik, amelyek a világot telehintik projektjeikkel, választórétegeket építenek föl, s nemzeti kormányokkal, multinacionális társaságokkal és nemzetközi szervekkel tárgyalnak. A gazdaság globalizációjának korszaka egyszersmind az államiság lokalizációjának korszaka. Aminek a lokális és regionális kormányok hatalom és eszközök tekintetében híján vannak, azt rugalmassággal és hálózottsággal egyenlítik ki. Ha valakik vagy valamik, hát csakis az ilyen kormányok felelhetnek meg a gazdagság és információ globális hálózatai dinamikájának."⁽²³⁾

Gondolatmenetünkben most fordulóponthoz érkeztünk. Miközben a vonatkozó, s kivált az Európai Úniót illetõ tudományos és politikai diskurzusban ma oly erõsen van jelen a gondolat, miszerint a globalizáció és integráció egyszersmind lokalizációt és regionalizációt jelent, azaz a nemzetállam funkcióit részben szubnacionális területi kormányzatok veszik át, a nemzeti identitástudat helyébe pedig helyi, regionális és etnikai-kulturális identitástudatok lépnek, észre kell vennünk, hogy ez az elmozdulás inkább a nagyobb, nem pedig a kis nemzetekre jellemzõ. Fentebb idézett tanulmányában Palánkai Tibor így ír: "Az európai integráció újabb szakasza sem jelenti ... feltétlenül a nemzeti állam megszûnését, és nem igényli a nemzeti szuverenitás és identitás feladását. A nemzeti állam gazdaságszabályozó funkciói kétségtelenül zsugorodnak, pontosabban azokat részben felfelé, az unió irányában, részben lefelé, a regionális önkormányzatok felé kell átadni. Kis ország esetében ez a regionális önkormányzat lehet maga a korábbi nemzeti állam. A nemzeti állam ugyanakkor csak a gazdaság szabályozó funkcióinak egy részét adja le, miközben számos közszolgáltató funkciót gyakorolhat a nemzeti oktatás és kultúra, a közegészségügy vagy a környezetvédelem területén. Megtarthatja döntõ szerepét a nemzeti jövedelmek újraelosztásában."⁽²⁴⁾ Nemzet, nemzetállam és nemzeti kultúra történelmi vívmányok; s különösen a nemzeti kultúra megõrzése a globalizáció és az információs társadalom viszonyai közepette a kis nemzetek elemi érdeke.

Információs társadalom és nemzeti kultúra

A globális gazdaság és a globális számítógéphálózat meghatározó nyelve a helyi sajátosságaitól megfosztott angol,⁽²⁵⁾ melyet könnyebb megtanulni és használni, mint a brit vagy amerikai irodalmi angolt, illetve annak valamely telivér beszélt változatát. Az információs társadalom viszonyai között a versenyképes munkaerõ legalább kétnyelvû: beszélni s írni-olvasni tudja a globális angolt, miközben - szóban és írásban, vagy esetleg csak szóban - használja anyanyelvét. Ez az anyanyelv lehet valamilyen irodalmi vagy nem-irodalmi angol; vagy más területi nyelv, irodalmi vagy nem-irodalmi szinten. Még a fejlett világ egyik-másik nyelve esetében is elképzelhetõ, hogy az az angol befolyásának következményeképpen az irodalmi szintrõl tájnyelvi szintre süllyed, illetve irodalmi alakjában muzealizálódik.⁽²⁶⁾ Mármost az olyan személy, aki gazdag és eleven anyanyelvi kultúrában nõtt fel, s a globális angolt második munkanyelvként beszéli, inkább lesz képes bizonyos eltérõ gondolati szempontok észlelésére és elemzõ-kreatív összevetésére, mint az, aki egysíkúbb és egyoldalúbb nyelvi környezetben szocializálódott. Ebben az értelemben beszél Helmut Schmidt arról, hogy "a globalizáció korában" önnön nyelvi örökségünk megõrzése "a személyes kritikus ítélõképesség s az egyéni öntudat" fenntartásának elengedhetetlen föltétele.⁽²⁷⁾ Ebben az értelemben írta Bernard Cassen már 1982-ben, a francia nyelv védelmében, hogy az élet minden vonatkozása - a tudomány, a technika és a kultúra - által gazdagított nemzeti nyelv megõrzésére irányuló küzdelem életfontosságú, mind gazdaságilag, mind kulturálisan és politikailag. Még a tudomány képviselõi, hangsúlyozta Cassen, sincsenek tudatában annak, hogy milyen társadalmi, gazdasági és kulturális kockázatokkal jár, ha nem tudják magukat anyanyelvükön kifejezni: a természettudományok transznacionális ideológiája kéz a kézben jár a transznacionális gazdasági érdekekkel; midõn tudósok arra kényszerülnek, hogy gondolataikat angolul fejezzék ki, ezzel az amerikai hegemóniát erõsítik, miközben saját országuk tágabb tudományos közössége valamint az érdeklõdõ laikusok számára megnehezítik, hogy munkájuk eredményeit megismerjék.⁽²⁸⁾ És ebben az értelemben írja Glatz Ferenc: "Az anyanyelv ... a társadalom döntõ többségének napi érintkezési, információszerzési (törvények, mûködést biztosító jogszabályok, munkaszervezet), az alapmûveltség elsajátításának eszköze marad. Nemkülönben az emberi-érzelmi élet kifejezési rendszere. Az anyanyelv elszegényedése viszont a társadalom emberi-érzelmi-értelmi elszegényedésével jár együtt. És a kis nemzeti közösségbe született polgár versenyképességének hanyatlásával."⁽²⁹⁾

Magyarország lakosságának idegennyelv-tudása - más európai kisállamok vagy akár Németország lakosságának idegennyelv-tudásával összehasonlítva - igen gyönge. A felsõoktatási intézmények hallgatóinak körében a helyzet javuló, noha messze elmarad a kívánatostól; ezen körön kívül viszont katasztrofálisnak mondható. Miközben a beszélt - sõt az írott - magyar egyre inkább a nyelvtanában és szóalakjaiban-hangzásában oly távoli angol hatása alá kerül, és használói által egyre felszínesebben értett keveréknyelvvé válik,⁽³⁰⁾ a globális angol elsajátítására a lakosság szélesebb köreiben nem kerül sor. Törtangol és keverékmagyar egymást feltételezik; anyanyelvünk nem azáltal zagyválódik, hogy túl jól, hanem azáltal, hogy túl rosszul beszélünk angolul. A magyarországi mûvelõdéspolitikának itt kettõs stratégiát kell megvalósítania: egyrészt kiemelt céllá kell tennie az angol mint második munkanyelv tanítását;⁽³¹⁾ másrészt erõfeszítéseket kell tennie a magyar irodalmi nyelv modernizálására - a magyar szókincsnek az információs társadalom igényei szerinti gazdagítására, megteremtve ezzel olyan innovatív tudományos miliõk kialakulásának lehetõségét, amelyekben a magyar mint munkanyelv szerepet játszhatna.⁽³²⁾

Az anyanyelvi kultúrák és a globális számítógéphálózat kétértelmû viszonyban állnak egymással. Egyfelõl történeti tény, hogy a nemzeti nyelvek az újkor századai folyamán különbözõ rokon nyelvjárások egybeötvözésével, a nyomtatott könyv közegében jöttek létre. A könyvnyomtatás kikényszeríti s egyben lehetõvé is teszi a nyelvi - szókincsbeli, helyesírásbeli - egységesítést. Ehhez képest az internet globális átjárhatósága föllazítja az egyes dokumentumok nyelvi zártságát⁽³³⁾ - a mûholdas televíziózás pedig, a hollywoodi angol javára, egyenesen kiszorítja a nemzeti nyelveket.⁽³⁴⁾ A statisztikák és a legkülönbözõbb tapasztalatok mármost egyértelmûen mutatják, hogy miközben a kiadásra kerülõ könyvek száma világszerte változatlanul növekszik, a könyvolvasásra fordított idõ folyamatosan csökken. Így van ez nálunk is.⁽³⁵⁾ Az információs társadalom viszonyai között a magyar nemzeti kultúra fennmaradása és gazdagodása olyan mûvelõdéspolitikát igényel, amely egyaránt támogatja a könyvkultúrát és a számítógéphálózat kultúráját. Támogatja a számítógéphálózat kultúráját is - mert hiszen, másfelõl, az is tény, hogy az internet nagyszerû lehetõséget ad a kis nyelvek ápolására.⁽³⁶⁾ Az elektronikus világháló közegében az egyazon etnikumhoz, kultúrához, nyelvhez tartozók közötti intenzív interakció fennmaradhat - vagy új életre kelhet - akkor is, ha az interakció résztvevõi a földrajzi térben egymástól elválasztva élnek.⁽³⁷⁾ Hasonlóképpen, a kisebbségi lét viszonyai között a hálózaton új realitást - s nem pusztán új virtualitást - nyerhet az adott népcsoport egyedi kulturális identitása. Mióta a kisalföldi Bezenyén teleház létesült, a község polgárai lelkesen ápolják - gradistyei horvát dialektusukat. A magyar nemzeti kultúra egyszerre kisebbségi kultúra, diaszpóra-kultúra, többségi kultúra, nagyvárosi kultúra és a kistelepüléseken élõk kultúrája. Egy ilyen kultúra integrálására, gazdagítására, terjesztésére, õrzésére és egyszersmind nyitottá tételére az internet eszményi eszköz.

Nyitott nemzeti kultúra

Eötvös József 1865-ös, Szalay Lászlóról tartott emlékbeszédében állást foglalt ama meggyõzõdéssel szemben, "hogy valamely nemzet magát elszigetelheti, sõt hogy csak ezáltal biztosíthatja nemzeti sajátságainak önálló kifejlõdését", és a következõ nevezetes kijelentést tette: "Ha hazánk jogviszonyait vagy egyéb institucióit tekintjük azon századokban, melyek nemzetünk fénykorát képezik: köztök és más európai intézvények között a legnagyobb rokonságot találjuk, s ha ez késõbb megváltozott, az ok a török uralomban rejlik, mely által fejlõdésünk erõszakosan félbeszakíttatott, úgyhogy az, mi institucioink eredetiségének tartatott, sokban csak annak jele, hogy hátrábbmaradtunk, s egyszersmind legnagyobb akadálya haladásunknak."⁽³⁸⁾ Ezt a tételt harminc évvel késõbb Ignotus a magyar nyelv egyes sajátos ízeire alkalmazta - nyelvjárásainkat idegen beolvadások dokumentumaiként s némely tõsgyökerességünket latinságnak értelmezvén.⁽³⁹⁾

Az információs társadalom s a mindenütt jelenlévõ multikulturalitás viszonyai között a nemzeti kultúra csakis nyitott kultúra lehet - a külsõ hatásokra fogékony, azokat folyamatosan földolgozni és integrálni képes kultúra, mely önazonosságát nem változatlanságában õrzi, hanem tudatos megújulásban és szintézisben munkálja ki. A kor megkövetelte, nyitott magyar nemzeti kultúra fenntartásának-továbbépítésének elemei, összefoglalva: az anyanyelvi kultúra magas szintû ápolása; az idegen nyelvek, mindenekelõtt az angol nyelv széleskörû, hatékony oktatása; a könyvkultúra támogatása; az internetkultúra támogatása; s mindezt elõfeltételezve, a felsõfokú képzés és a kutatás-fejlesztés színvonalának radikális javítása.

JEGYZETEK

* Sasvári Szilárd, az Országgyûlés Kulturális és Sajtó Bizottsága elnöke felkérésére készült anyag.

1. A tudást kontextusba illesztett információként értelmezni fogalmilag pontosabb, mint azt mondani, hogy a tudás mintegy az információ "nyersanyagából" épül fel, vagy hogy a tudás "transzformált" információ. A hozzáértõ szakember számára a megfelelõ információ: tudás.

2. Erre különösen Manuel Castells hívja föl a figyelmet The Information Age - Economy, Society and Culture c. munkájában, Oxford: Blackwell Publishers, I.köt.: The Rise of the Network Society (1996), ld. pl. a 32. oldalon, ahol az "innováció halmozódó visszacsatolásáról" ír.

3. Magyarországon ma a háztartások 1,6 százaléka, Nyugat-Európában átlag mintegy 5 százaléka, az USA-ban 25 százaléka van az internetre kapcsolva. Saját honlap - a nyilvánosság számára hozzáférhetõen közzétett dokumentum-csokor - fenntartásának minimális havi összköltsége (a telefonhasználati díjat is beleszámítva) ma Magyarországon úgy húszezer forint, az USA-ban maximum húsz dollár. Részletesebben ld.: Nyírõ András és Turi László, szerk., "Internet Magyarországon, 1999" (http://helyzet.internetto.hu).

4. A magyar sajtóban a közelmúltban Tamás Gáspár Miklós írt az "elmagányosító, butító internet-szemét"-rõl s a "parttalan e-mail fecsegés anonim iszapfürdõjérõl" (Népszabadság, 1999. ápr. 19., 12.o.). Állásfoglalása csakis a tökéletes járatlanság megnyilvánulásának tekinthetõ.

5. Az internetezésre fordított idõ növekedésével csökken a televíziózásra fordított idõ. A televíziózás passzív, az internetezés aktív-interaktív idõtöltés.

6. A "hard fun" - nehéz szórakozás - kifejezést Seymour Papert számítógéppel foglalatoskodó gyermekektõl vette át, ld. Papert, The Connected Family: Bridging the Digital Generation Gap, Nicholas Negroponte elõszavával, Atlanta, Georgia: Longstreet Press, 1996, 6.o.

7. Mint Papert írja: "A számítógép az erkölcsi fejlõdést segítõ tényezõ, hiszen olyan környezetet teremt, amelyben a tudás célja és értelme beláthatóvá, s ezzel a tanítás/tanulás õszintévé válik." (I.m. 65.o.) Tegyük hozzá, hogy a számítógép és a számítógéphálózat abban a tágabb vonatkozásban is elõmozdítja az erkölcsi fejlõdést, hogy egyfelõl közösségi gondolkodásmódra, másfelõl autonómiára nevel. Amint arra a közelmúltban Don Tapscott emlékeztetett: a felnövekvõ nemzedék nem passzív-irányított befogadásra, hanem önálló-fölfedezõ tanulásra készül. (Tapscott, Growing Up Digital: The Rise of the Net Generation, New York: McGraw-Hill, 1998.)

8. Ld. pl. legutóbb Rabár Ferenc kitûnõ rövid összefoglalását: "A globalizáció és a nemzetállamok", Népszabadság, 1998. okt. 31., 23.o. A kérdésnek hatalmas történelemfilozófiai irodalma van.

9. Hans Peter Martin - Harald Schumann, Die Globalisierungsfalle: Der Angriff auf Demokratie und Wohlstand, Reinbek bei Hamburg, Rowohlt, 1996. Magyar fordítása: A globalizáció csapdája: Támadás a demokrácia és a jólét ellen, Budapest: Perfekt Kiadó, 1998.

10. R.J. Barnet - R.E. Müller, Global Reach: The Power of the Multinational Corporations, London: Jonathan Cape, 1975.

11. The Information Age - Economy, Society and Culture, Oxford: Blackwell Publishers, I-III. köt., 1996-1998.

12. Martin-Schumann, jelzett kiad., 319.o.

13. Uo., 88.o.

14. Uo., 37.o.

15. Uo., 46.o.

16. Uo., 34. és 39.o. - Annak a nézetnek legismertebb képviselõje, hogy a globális gazdaság fõ tényleges színterei a globális nagyvárosok, amelyek már inkább egymással, mint saját hátországukkal állnak kapcsolatban, s amelyeknek területén technikai-gazdasági okokból óhatatlanul reprodukálódik a globális gazdag-szegény ellentét, megint csak Manuel Castells (ld. The Informational City: Information Technology, Economic Restructuring, and the Urban-Regional Process, Oxford: Basil Blackwell, 1989, s legutóbb persze a monumentális The Information Age),de úttörõ kutatásokat végzett itt Saskia Sassen is (ld. Globalization and Its Discontents, New York: The New Press, 1998). A globális nagyváros illegális bevándorlók által lakott szegénynegyedei - a legolcsóbb munkaerõ - ugyanúgy a globális gazdaság nélkülözhetetlen részét képezik, mint üzleti negyedeinek magasan kvalifikált munkaerejét és kommunikációs csúcstechnológiáját összpontosító központjai.

17. Lester C. Thurow, The Future of Capitalism: How Today's Economic Forces Shape Tomorrow's World, New York: William Morrow and Company, 1996, 74.sk.o.

18. Thurow, The Future of Capitalism, 45.sk.o.

19. Ld. különösen Ernest Gellner érvelését Nations and Nationalism c. könyvében (Ithaca: Cornell University Press, 1983).

20. Vö. különösen: Karl W. Deutsch, Nationalism and Social Communication: An Inquiry into the Foundations of Nationality, New York: John Wiley & Sons, 1953, 65.skk.o. Deutsch hangsúlyozza, hogy a közös történelem emlékeinek érzelmi átélése nem elsõdleges nemzetteremtõ kapocs: a történelmi közösség élménye csak ott ébred föl, ahol a társadalom tagjait neveltetésük, kultúrájuk, életmódjuk a jelenben is összeköti.

21. Eötvös József szerint a nemzet "nem egyéb, mint azon összetartozásnak tudata, mely nagyszámú emberek között - múltjok emlékei, jelen helyzetök s mi ezekbõl foly érdekeik és érzelmeik közössége által támad" (Eötvös, A nemzetiségi kérdés, Pest: Ráth Mór, 1865, 9.o.). Már Eötvösnél ott találjuk tehát az érdekközösség hangsúlyos fölemlítését, mint ahogy Széchenyi Hitel-je szerint is a tudatosult érdekközösség képezi a nemzeti erény alapját. Nevezetes mûvében, a Nemzet és történelemben, Szûcs Jenõ azt írta, hogy "a nemzet nem csupán egyéb csoportoktól mintegy két dimenzióban elhatárolódó horizontális képlet, hanem egyszersmind társadalmi struktúra, a vertikális integráció felõl meghatározandó történeti képzõdmény", "annak a gazdasági, politikai, kulturális és pszichikai integrációnak a terméke, melynek sine qua non-ja a polgári fejlõdés", s hogy a modern nemzeti fejlõdés "olyan gazdasági, politikai, kulturális, érzelmi és pszichikai integrációt eredményez, mely a társadalomnak korábban lokális, rendi és vallási széttagoltságban élõ tömegeit bizonyos értelemben nivellálja mind életfeltételeiben, mind politikai aktivitásukban, mind kulturális életnívójukban, mind érzelmileg színezett csoportlojalitásukban és pszichikai kötöttségeikben" (Budapest: Gondolat, 1974, 199., 157. és 60.o.).

22. I.m., 292.o. - "Magyarország európai integrációja: Globalizáció és nemzeti állam, integráció és nemzeti érdek" c. tanulmányában Palánkai Tibor úgy véli, hogy a globálizáció viszonyai közepette a nemzetállam szerepe, bizonyos összefüggésekben, éppenséggel felértékelõdik. "A globális világgazdaságban", írja Palánkai, "ma a nemzeti állam gyakorlatilag az egyetlen olyan intézmény, amely képes a nemzeti érdekek hatékony képviseletére és érvényesítésére. A globalizáció végsõ soron hatalmas hatékonysági és jóléti elõnyöket ígér a mai korszak társadalmának. Ezeknek az elõnyöknek a megosztását és újraelosztását bonyolult politikai, gazdasági és társadalmi tényezõk és erõk határozzák meg. Ezek között a nemzeti állam az egyik fontos szereplõ és az újraelosztási folyamatban konzisztens és koherens külgazdasági stratégiával és politikával hatékonyan léphet fel a nemzeti érdekek védelmében. Ugyanez vonatkozik a transznacionális vállalatokkal szembeni érdekérvényesítésre." (Glatz Ferenc, szerk., Globalizáció és nemzeti érdek, Budapest: MTA, 1997, 83.o.)

23. Manuel Castells, The Information Age: Economy, Society and Culture, III. köt.: End of Millennium, Oxford: Blackwell, 1998, 357.sk.o.

24. Id. hely, 85.o.

25. Feltételezzük, hogy a trend változatlan marad, noha elvileg persze fordulatok sem zárhatók ki. A The Future of English? c. igen gondolatébresztõ kötet (The English Company, UK: 1997) többek között a feltörekvõ ázsiai gazdaságokra, Dél-Amerikára s a ma leggazdagabb országok öregedõ lakosságára utal, midõn ha nem is valószínû, de lehetséges jövõképként az angol hegemóniája helyett az angol, a kínai és a spanyol oligarchiáját vázolja fel.

26. Egy tanulmány már 1989-ben beszámolt arról, hogy például Svédországban az angol nyelvû mûholdas adásokat akár a háromévesek zöme is figyeli. A tanulmány szerzõje felteszi a kérdést, hogy vajon "száz év múlva mi svédek még svédül fogunk beszélni, noha számos a brit és amerikai angolból átvett kifejezést haszálva? Számíthatunk-e a svéd nyelv túlélésére, arra, hogy azon az úton halad, mint a francia és a német? Vagy lehet, hogy a kétezernyolcvanas évek svédje kétnyelvû lesz, svéd és angol anyanyelvû? Avagy bekebelez minket, amilyen kevesen vagyunk, az 'angol birodalom', s a svéd nyelvnek már csak a családi komódban jut hely, divatjamúlt relikviaként, melyet ünnepi alkalmakkor leporolunk, kiglancolunk és közszemlére teszünk? Ezekre a kérdésekre nem ismerjük a válaszokat." (Olle Findahl, "Language in the Age of Satellite Television", European Journal for Communication, 4.köt. [1989], 2.sz., 156.o.)

27. Helmut Schmidt, Globalisierung: Politische, ökonomische und kulturelle Herausforderungen, Stuttgart: Deutsche Verlags-Anstalt, 1998, 126.o.

28. Cassen gondolatmenetére utal Findahl, id. hely, 138.o.

29. Glatz Ferenc, "Magyarország az ezredfordulón", az ugyanõ által szerkesztett Globalizáció és nemzeti érdek c. kötetben, 26.o.

30. "A globalizáció kihívásai és lehetõségei" címmel 1999. ápr. 23-24-én tudományos konferenciára került sor Budapesten. Fordulatok a konferencia elõzetes anyagából: "nemzetközi szcéna", "nemzeti policy", "gazdaságpolitikai mainstream", "gender különbségek", stb. - Nem a magyar nyelv "tisztaságának" romantikus eszményét védelmezzük itt, hanem az értelmes nyelvhasználat - az átlátható jelentés-kapcsolatok - lehetõségét.

31. Ezen cél eléréséhez, a tapasztalatok szerint, magát a számítógéphálózatot is alkalmas közegnek tekinthetjük. Szerencsés volna, ha Magyarországon a hálózatbõvítés hálózati angol-iskolák létrehozásával járna együtt.

32. Néhány év óta élénk diszkusszió zajlik a magyar nyelv fokozódó úgymond többközpontúságáról. (Ld. Kontra Miklós és Saly Noémi, szerk., Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról, Budapest: Osiris, 1998.) Ez a diszkusszió sem vonta-vonja azonban kétségbe, hogy a mûvelt - "választékos", vagy fogalmazzunk így: az eleminél magasabb fokú oktatás s a tudományos diskurzus céljaira alkalmas - magyar nyelvnek egyetlen elsõdleges változat felé kell konvergálnia.

33. És persze bomlasztja a nem-angol nyelvek helyesírását, így jelesül a magyar helyesírást. A magyar e-mail-kultúrából messzemenõen hiányzik az ékezetes betûk használata, s ezáltal a szövegek olykor kifejezetten félreérthetõk. Hangsúlyoznunk kell, miszerint a technika állapota ma már lehetõvé tenné, hogy a magyar felhasználó képernyõjén többé-kevésbé kifogástalanul jelenjenek meg a magyar ékezetek - ehhez mindössze bizonyos összehangolt akaratra és némi erõfeszítésre volna szükség. A részletekre vonatkozóan ld. Golden Dániel, Tóth Tünde és Turi László kitûnõ tanulmányát: "Virtuális örökkévalóság: objektumok a digitális könyvtárban" (http://www.neumann-haz.hu/digital/studies/object/objects.html, ill. nyomtatott formában: Tudományos Mûszaki Tájékoztatás, 45. évf., 1998/8-9).

34. Vö. pl. Dafna Lemish és mások, "Global Culture in Practice: A Look at Children and Adolescents in Denmark, France and Israel", European Journal for Communication, 13.köt. (1998), 4.sz. Lemish-ék tanulmánya arra is emlékeztet, hogy miközben a különbözõ népszerû TV-sorozatokat gyakran szinkronizálatlanul adják, azok könyv-változatai már az egyes nemzeti nyelvekre lefordítva is forgalomba kerülnek.

35. "Legyen szó akár ismeretközlõ, akár fikciós mûvekrõl, mind kevesebben olvasnak rendszeresen. A KSH kimutatása szerint Magyarországon az elmúlt évtizedben valamennyi társadalmi rétegben csökkent az olvasási kedv, ami ... elsõsorban a televíziózásra fordított idõ - napi több mint fél órás - növekedésének a rovására ír[ható]. A teljes felnõtt népesség naponta átlagosan fél órát tölt könyv 'társaságában'; kevesebben olvasnak, mint tíz-tizenkét éve... A visszaesés különösen a férfiak körében jelentõs, az õ nyolcvanas évek közepi napi 40 percük - amivel akkor a világ élmezõnyébe tartoztak - közel negyedórával csökkent." (HVG, 1999. ápr. 3.)

36. Ahogyan az Economist 1996. dec. 21-iki száma írta: "Az angol a jelek szerint ma már vitathatatlanul a világ szabvány-nyelvévé lett: a globális kommunikációs forradalom elválaszthatatlan részévé. Milyen következményekkel jár ez más nyelvekre - és használóikra - nézve? Ami az internetet illeti, annak fõ hatása valószínûleg az, hogy védi, nem pedig megöli az alárendelt helyzetbe került nyelveket." Geoffrey Nunberg mondta ugyanitt: "A minap egy félórás háló-séta során több mint hatvan nyelven találtam vita-csoportokat - itt abbahagytam a számolást. ... Ha az emberek választhatnak, az internetet szívesebben tekintik a ház elõtti kispadnak, mint világfórumnak." - A Cultural Survival c. folyóirat nemrégiben összeállítást közölt "The Internet and Indigenous Groups" címmel, melyben számos már-már kihalóban lévõ kis kultúrának az internet közegében történõ újjáéledésérõl tudósít (http://www.cs.org/csq/csqinternet.html).

37. Ld. különösen Stanley D. Brunn - Jeffery A. Jones - Darren Purcell, "Ethnic Communities in the Evolving 'Electronic' State: Cyberplaces in Cyberspace", a Werner A. Galusser által szerkesztett Political Boundaries and Coexistence c. kötetben, Bern: Peter Lang, 1994.

38. Eötvös József Mûvei. Arcképek és programok, Budapest: 1975, 223.sk.o.

39. Ignotus, "A új nyelvõrség" (1899), ld. Válogatott írásai, szerk. Komlós Aladár, Budapest: 1969, 613.sk.o.