A tanulmány a Magyar Tudomány 2001. júliusi számában jelent meg. Köszönjük a szerzõnek és a szerkesztõségnek, hogy a szöveg digitalizált változatát az MTA Filozófiai Kutatóintézete Nyitott Egyeteme rendelkezésére bocsátotta.

 
Napjainkban az információs és kommunikációs technika újfajta tér-idõ viszonyokat alakít ki, új lehetõségeket kínál az ember számára a tér felhasználásában. Ez a technika egyre több gyakorlati hasznossággal tölti meg a virtuális teret. De megváltoztatja életmódunkat is, hiszen akkor is hatással van ránk, ha személy szerint nem használjuk, mert az életünket megszabó intézményekben ez az eszközrendszer a mûködés alapfeltételévé vált. Az információs és kommunikációs technikai újdonságok és a hálózaton közvetlenül hozzáférhetõ számítógépes szolgáltatások használata egyre szélesebb körre, egyre nagyobb tömegekre terjed ki, ezért valószínûsíthetõ, hogy ez a technika és az általa létrehozott virtuális tér, a kibertér már a közeli jövõ nagyhatású tényezõje lesz.

A kibertér megértéséhez szükséges ismerni azt a mechanizmust, ahogyan ezek a technikai rendszerek átalakítják a térformákat, a tér-idõ viszonyokat és ahogyan újabbakat hoznak létre.

Ez a fejlemény nagy kihívás a társadalomföldrajz számára. De egyben nagy lehetõség is - beépíteni fogalom- és metodikai rendszerébe ezt az új "valóságos" virtuális teret, mert - egyetértve M. Dodge és R. Kitchin (2001) véleményével - ezáltal növelhetõ a földrajz életképessége és versenyképessége, valamint interdiszciplináris kapcsolatrendszere a szociológiához, a számítógépes kommunikációhoz, az információs térbeli megjelenítéséhez, sõt, még a kognitív pszichológiához is.

A kibertér fogalma

A kibertér (cyberspace) a görög kyber (hajózni, navigálni) szóból ered, és valójában hajózásra alkalmas teret jelent. A kibertér W. Gibson találmánya, aki a Neuromancer (1984) címû regényében így nevezi a hálózatba kapcsolt számítógép-terminálokról közvetlenül elérhetõ digitális, navigálható teret (a mû 1992-ben Neurománc címen magyarul is megjelent). A kibertér Gibson felfogásában egy olyan mátrix, amely színes, elektronikus, karteziánus adattájkép (dataspace), ahol vagy inkább amelyben az egyének és a cégek interaktív kapcsolatba lépnek az információval, sõt, kereskednek vele.

A Neuromancer megjelenése óta a kifejezést a legkülönbözõbb csoportok használják saját céljaikhoz igazított jelentéstartalommal, ami arra enged következtetni, hogy gyors ütemben formálódnak a számítógépes kommunikáció és a virtuális valóság fajtái. A földrajzi értelmezéshez azonban Gibson eredeti elképzelése használható leginkább, vagyis a kibertér az információs és kommunikációs technikák világában megnyilvánuló térfogalom és nem magának a technológiának a neve.

A kibertér általában ott jelentkezik a maga térkínálatával, ahol valamilyen igényt elégít-

(het) ki, vagyis a kibertér tértípusai és alakzatai teljes egészében társadalmi eredetûek, bár ma még gyakran nincsenek megjelenítve. De egyre több informatikus tartja fontosnak, hogy láthatóvá tegye ezeket a téralakzatokat, éppen azért, hogy segítse jobban megérteni azokat.
 

Kibertérformák és térszerkezetek

Gyarapodnak a kísérletek olyan kivetítési eljárások létrehozására, amelyek lehetõvé teszik a kibertér feltérképezését. Ezen az úton ismerhetõk meg a kibertér geometriai, formai és szerkezeti jellemzõi.

A kibertér térgeometriáinak meghatározása komplikált feladat. Egyrészt azért, mert a kibertér sok különbözõ tartományból áll és mindegyiknek megvan a saját formája és szerkezete, másrészt azért, mert ezek a térgeometriák és térformák mesterséges eredetûek. Jól írja le ezt a körülményt K. Memarzia (1977): "A kibertérben nincsenek fizikai akadályok, korlátok, hogy az ábrázolt virtuális térre dinamikát vagy térbeli és idõbeli elõnyös tulajdonságokat kényszerítsenek rá. A kibertérben nem létezik nehézségi erõ vagy súrlódás, csak ha elõzõleg megtervezték, és meg is csinálták. ... A kibertér nem korlátozódik három dimenzióra, mivel bármely kétdimenziós síkból vagy akár egy pontból is kibontakozhat egy újabb, sokdimenziós térbeli környezet. ... A virtuális környezetben arra sincsenek szabályok, hogy a különbözõ nagyságrendek (méretcsoportok) egymáshoz való aránya nem változhat. Sõt a környezetnek a használóhoz viszonyított arányait is tetszés szerint változtatni lehet... A kibertér lehet nem folyamatos, sokdimenziós és önmagába visszatérõ. ... Általában a kibertérben a valóságos tér minden alapelvét meg lehet sérteni, és tulajdonságait és korlátait csak a kifejezetten erre a digitális térre érvényes részletes elõírások és szabályozások szabják meg."

M. Novak (1991) véleménye szerint a digitális térnek "cseppfolyós (rugalmas) architektúrája van": "A cseppfolyós (rugalmas) architektúra lélegzik, lüktet, úgy szökik fel mint egyik forma, és mire földet ér, már egy másik forma lesz belõle. Olyan architektúra ez, aminek a formája függ a nézõ érdekeitõl; olyan architektúra, ami kinyílik, hogy befogadjon, és körénk zárul, hogy megvédjen minket; olyan architektúra, ahol nincsenek ajtók és elõcsarnokok, ahol a következõ szoba mindig ott van, ahol szükségünk van rá, és olyan, mint amire éppen szükségünk van. A cseppfolyós építészet cseppfolyós városokat hoz létre, olyan városokat, amelyek követik az értékek változását, ahol a különféle környezetbõl érkezõ látogatók más és más (egymásétól különbözõ) jellegzetes tájékozódási pontokat fedeznek fel, ahol a környezetek aszerint változnak, hogy a lakóknak milyen közös elképzelése van, és úgy fejlõdnek, ahogy az elképzelések megérnek, majd szertefoszlanak."

M. Morse (1997) úgy írja le a kiberteret, mint egy végtelen, anyagtalan tér nélküli teret, "nem-teret", ami egyfajta liminális tér (határtér) formájában jelenik meg. K. Memarzia (1977) értelmezése szerint a kibertér digitális tájainak csak azért vannak földrajzi tulajdonságai, mert kifejezetten így tervezték és így kivitelezték. De éppen ez a földrajzi jelleg az, ami lehetõvé teszi ebben a virtuális térben a társadalmi kapcsolatokat. Feltehetõen erre alapozva hangsúlyozza M. Benedickt (1991) azt, hogy a virtuális valóságot nem szükséges alárendelni a fizikai tér és idõ alapelveinek, amelyeket egyébként a virtuális tér (és idõ) rendre megsért az eltûnésekkel, a fantomokkal, a térgörbületeken át végrehajtott "gyorsutazásokkal", az alternatív világok felé nyíló tükrökkel és ajtókkal, a nulla gravitációval, a nagyságrendek ellentétes elõjelûvé változtatásokkal.

A kibertér "a gondolatvilágunkban létezõ közös földrajz" (common mental geography), olyan közeg, amelyben a mitikus és képzeletbeli terek láthatóvá válnak, az euklideszi geometria és a karteziánus térképezés uralma alól felszabadult képzeletvilág elvont terei, olyan terek, ahol "a topológia és geometria alapigazságait, amelyekrõl eddig kötelezõ érvénnyel hitték, hogy a természet szerves részei ... és a fizika sok törvényét is meg lehet szegni vagy újra kitalálni" (M. Benedickt, 1991).

M. Castells (1996) azt is felveti, hogy a térhez és idõhöz hasonlóan a földrajzi távolság is szétfoszlik az áramlások (folyamatok) terében úgy, hogy a kibertér hely nélküli (placeless) tér lesz. A mozgások a kibertérben pillanatnyiak, nem kerülnek semmibe, a jelenlét lehet többszörös (a jelen levõ szereplõk megtöbbszörözhetik magukat), és a mi fogalmaink szerint a távolságnak nincs értelme. A kibertérben nincsenek fizikai értelemben vett helyek, csak egyes digitális nyomok, amelyek mind egyenlõ távolságra vannak egymástól és egyformán elérhetõek.

Bár a kiberterek képesek arra, hogy bármilyen kívánt geometriát magukra öltsenek, mégis sok kibertér, aminek pedig nincs sem földrajzi hivatkozási alapja (eredetije a földrajz világában), sem kifejezett térjellege, valójában hagyományos, bevett földrajzi fogalmakat alkalmaz, például a közelség fogalmát, hogy a navigálhatóságát és a használhatóságát tökéletesebbé tegye. Ezekben az esetekben a földrajzi és topológiai fogalmakat térmegjelenítésre használják, hogy segítsenek bonyolult viszonyokat bemutatni, vagy olyan új, korábban nem létezõ viszonyokat kiépíteni, amelyek új távlatokat nyithatnak az elemzés számára.

Egyes esetekben a kiberteret úgy tervezik meg, hogy olyan legyen, mint a földrajzi tér és mindennapi, "való világbeli" kölcsönhatás-módokat vonultatnak fel, hogy nagyobb beleérzéssel lehessen a kiberteret használni. A legtöbb MUD⁽¹⁾ szerkezete például földrajzi metaforákra épül, szöveges és képi metaforákra. Sõt a legtöbb MUD egy olyan labirintusból áll, amely a megfejthetõ útvesztõ metaforáját alkalmazza: ez egy egyenes vonalú út, ami összekapcsolt tereken keresztül vezet, és egy bizonyos, korlátozott számú választási lehetõséget tartalmaz, amelyek vagy zsákutcába vezetnek, vagy a kijárathoz (Murray 1997). Az ilyen terekben viszonylag egyszerû navigálni és megtalálni a kijáratot, sõt még feltérképezésük sem nehéz, mert tipikus esetben euklideszi geometriát használnak. Ezzel szemben a kuszált rizóma (gyökér) nem-lineáris navigálható teret teremt. A hypertextes struktúrák, mint például azok, amelyek a World Wide Web-en találhatók, rizóma alakúak. A rizóma-terek zavarbaejtõek lehetnek, ha végig akarunk hajózni rajtuk, és nehezebb is feltérképezni õket, mint a labirintust. H. Murray (1997) azt a magyarázatot adja erre, hogy a megoldható labirintusok a céltudatos hajózásra alkalmasak, míg az összekuszált rizómák a céltalan bolyongásra vannak szánva, mivel nincs se kezdetük, se végük. De mivel gyakran valamilyen határozott céllal akarunk navigálni a számítógépes hálón, ez az a pont, ahol térbeli konfliktus keletkezhet.

A kibertér térgeometriái tehát bonyolult tartománygyûjteményekbõl épülnek fel, ezek közül némelyik kifejezetten térbeli, és közvetlen földrajzi mintái (hivatkozási alapjai) vannak, mások mintáikat ugyan a való világból veszik, de kifejezetten térbeli formájuk és a térre jellemzõ tulajdonságaik nincsenek (névsorok, weboldalak), és vannak olyanok is, amelyeknek nincs a földrajz világából vett mintájuk, térformáik, és a térre jellemzõ tulajdonságaik sincsenek (ilyenek a számítógépes adatállományok allokációs táblázatai). De bármelyik esetet vesszük, akármilyen geometria fedezhetõ fel bennük, azt mesterséges úton állították elõ, és csak megjelenített (kivetített) térkonstrukció formájában léteznek.
 

Az egyén és a kibertér

Sokan osztják azt a véleményt, hogy a kibertér nem az információ szállítására, feldolgozására van a legnagyobb hatással, hanem a társadalmi viszonyok, kapcsolatok alakulására. A kibertér képes befolyással lenni az éntudatra és a közösségre. D. Haraway (1991) úgy látja, hogy a kibertér azáltal módosítja az éntudatot, hogy új lehetõséget nyújt a test hatásainak kiterjesztésére. A. S. Stone (1991) szerint a kibertér olyan térkínálatot nyújt, ahol az ember testetlenné válhat azzal, hogy az vagy olyan kölcsönhatások terébe lép, amelyek függetlenek a testtõl és a testtel kapcsolatos olyan meghatározottságoktól, mint például a nem, a fajta.

W. J. Mitchell (1995) és P. Adams (1997) fontos hatásnak tartja, hogy a kibertér képes kimozdítani az ént a megszokott helyérõl, amikor a tudat olyan térbe lép, amely független a földrajzi és társadalmi környezetétõl. M. Poster (1995) utal arra, hogy a kibertér kifejezetten kedvez az egyén "labilis énné" válásának, kedvez olyan egyéniséggé alakulásának, aki rabjává válik annak a folyamatnak, amelyben sokféle személyiséget alakíthat ki magának, hiszen a kibertérben a személyazonosságot a szavak és a tettek határozzák meg, nem pedig a test és a test térben elfoglalt helye. S. P. Wilbur (1997) meghatározónak tartja, az élményt amely lehetõvé teszi az emberek számára, hogy kimozdulnak tér- és idõbeli helyükrõl, lehetõvé teszi a emberek számára, hogy személyiségük olyan oldalaival folytassanak kísérleteket, amelyeket egyébként a valóságos földrajzi térben eltitkolnak. Ez a lehetõség azonban súlyos következménnyel is járhat. Ez a kibertérben bolyongó számítógépes személyiség ugyanis nagyon erõs tud lenni, annyira erõs, hogy ha megfosztják attól a lehetõségtõl, hogy a belépésre jogosító számítógépes azonosítóján (számítógépes becenevén) bejelentkezzen a hálózatba, akkor frusztrált és zavart lesz.

Eddig még csak néhány tanulmány vizsgálta meg empirikus alapon, hogy milyen a számítógépes éntudat, és ezek is szinte mind a nemi szerepekkel való kísérletezésrõl szóltak, és néhány kivételtõl eltekintve csak anekdotákat meséltek el. A legtöbb ilyen tanulmány nem vesz tudomást sem a térbeliségnek a személyiségépítésben játszott szerepérõl, sem a számítógépes és a hálózaton kívül folyó élet közötti kapcsolatokról.

Sok oka lehet annak, ha valaki számítógépes úton keres interaktív társadalmi kapcsolatokat, beleértve azt is, ha valaki így akar ismertté válni vagy társadalmi sikereket elérni a számítógépes és a mindennapi világban is. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a legtöbb számítógép-használó nem névtelen (a legtöbb e-mail cím egyértelmûen azonosítja a használóját), mert a legtöbb ember számítógépes interaktív kapcsolatai nagy részében nem akar az ismeretlenség homályába rejtõzni.

Vannak akik kétségesnek tartják, hogy a kibertér jelentõsebb mértékben képes lenne teret adni az értelmes társadalmi kapcsolatok kialakítása számára. A kibertérben a személyazonossággal folytatott kísérleteket azonban nem lenne szabad komolytalannak nyilvánítani. Bár egyes számítógép-használók esetleg szeretnék szétválasztani két egymástól teljesen elkülönülõ területre a kiberteret és a földrajzi teret, szükségszerûen elõfordulnak átfedések, mivel a két tér együtt alkot egy valóságot, az egyetlen valóságot, az emberi tapasztalatok valóságát. S. McRae (1997) nagyon határozottan érvel amellett, hogy a kibertérben folyó interaktív társadalmi érintkezés jelentõs hatással van egyes emberekre, megváltoztatja világnézetüket, sõt, értékrendjüket is.

Ez az interaktív számítógépes társadalmi kapcsolatok segítségével folytatott játék az egyén személyiségével azt jelenti, hogy a kibertér használói új közösségeket és új társadalmi struktúrákat alakítanak ki, amelyek nem arra épülnek, hogy milyen a résztvevõk külsõ megjelenése, vagy hogy hol élnek, hanem arra, hogy mit gondolnak, mondanak, hisznek, és mi érdekli õket. Sõt, a kibertér megjelenésének egyik legfontosabb eredménye az olyan új közösségek kialakulása, amelyek mentesek a tér korlátaitól, és a kölcsönhatások új fajtáira és a társadalmi kapcsolatok új formáira épülnek. H. Rheingold (1993) úgy határozza meg a virtuális közösségeket mint "olyan társadalmi csoportosulásokat, amelyek akkor alakulnak ki a Hálón, ha elég ember folytat elég hosszú ideig tartó nyilvános vitát egymással, és elég emberi érzést visz bele ebbe a tevékenységbe ahhoz, hogy személyes kapcsolatok hálózatát alakítsák ki egymással a kibertérben". Ezek a közösségek nem a földrajzi közelségre, az egymásmellettiségre épülnek, hanem az egymással folytatott kommunikációra. Vagyis a kibertér lehetõvé teszi az egyének számára, hogy megkerüljék az anyagi világban gátló tényezõnek érzett földrajzi korlátokat. A kibertér megengedi, hogy az emberek maguk alakítsák ki saját közösségeiket, mert alkalmat ad nekik arra, hogy megválasszák, kivel lépjenek kapcsolatba. Akárcsak a földrajzi közösségeknek, ezeknek a számítógépes közösségeknek is megvannak a saját viselkedési normáik, saját jellegük, amely megkülönbözteti õket másoktól. Vannak közös értékeik és kötõdéseik.

A kibertéri társadalmi kapcsolatoknak valójában a térbeliség ad keretet. A számítógépes kapcsolatok leírása földrajzi metaforákkal történik. Vagyis a kibertér nagymértékben a fizikai tér, hely fogalomkészletébõl épül, és ezeknek a metaforáknak a felhasználása az interaktív számítógépes helyek (site-ok) meghatározásánál számítógépes úton közvetlenül elérhetõ térbeliséget hoz létre. Ezért helytálló J. Taylor (1997) érvelése: "a virtuális világban lenni lényegében földrajzi élményt jelent, mivel a virtuális világról szerzett tapasztalatainkat alapvetõen úgy éljük át, mint térbeli élményeket".
 

A társadalom és a kibertér

A geográfusok csak újabban kezdenek komolyabban figyelni a kibertér társadalomra gyakorolt hatásaira. Abban általában egyetértés van, hogy az információs és kommunikációs technikák és a kibertér nem hagyja érintetlenül a társadalom folyamatait, térszerkezeteit, sõt, intézményeit sem. De kevéssé kutatott az, hogy milyen társadalmi, kulturális, politikai fejlemények következnek a kibertér megjelenésébõl.

A kibertér potenciálisan gyengíti a földrajzi közösségeket azzal, hogy olyan központot kínál, amely a földrajzi közelség helyett a közös érdeklõdésen alapul. Attól lehet tartani, hogy ahogy az emberek visszahúzódnak a kibertérbe, a földrajzi tér tovább aprózódik, és darabjaira fog széthullani, és így a társadalom egyre antiszociálisabbá válhat.

Többen azt vallják, hogy az információs technika, a kibertér elpusztít sok olyan tényezõt, amelyek a kulturális és társadalmi kapcsolatok hagyományos formáinak (a hely, a közösség és az identitás közötti kapcsolatoknak) a támaszai voltak. Ennek a bomlasztó, pusztító hatásnak három típusa van. Elõsegíti a globális kultúra terjeszkedését, ezzel gyengíti a helyi szokásokat, kultúrákat, hagyományokat. Megkönnyíti a szervezetek világméretû szerkezetátalakítását és segíti a térbeli mozgást, a helyváltoztatást (ami azt jelenti, hogy az emberek egyszerre több helyen érezhetik magukat jelen). És végül alternatív teret kínálnak, amelyben az "én" határozatlan körvonalú és testetlen, a közösség pedig inkább a közös érdeklõdés, mint a közös lakóhely alapján alakul ki.

A kibertérrõl általában az a vélemény, hogy az egész világra kiterjedõ, globalizáló közeg, bárhonnan el lehet érni, ha rendelkezésre áll a technikai apparátus és annak mûködtetéséhez szükséges pénz. Ez azt is jelenti, hogy fenntartással kell kezelni azt a népszerûsítõ állítást, hogy a kibertér az egyenlõség színtere, oda mindenkinek szabad bejárása van. Az adatok egyértelmûen bizonyítják, hogy az internetes hozzáférés nagy területi és társadalmi egyenlõtlenségeket mutat. A kibertér használatával együtt járó társadalmi, politikai és gazdasági elõnyök a hagyományos térbeli és társadalmi megoszlások mentén helyezkednek el. Ebbõl többen arra következtetnek, hogy a kibertér újra fogja termelni, sõt, meg fogja erõsíteni az egyes országokon, térségeken belül kialakuló egyenlõtlenségeket, a fejlett és a fejletlen világ közötti különbségeket, és új egyenlõtlenségeket fog teremteni, ami fokozhatja a társadalmi megosztottságot. Bár a NetValue újabb adata (Számítástechnika, 2001. február 20.) némileg árnyalja ezt a jóslatot: a dán háztartások 52,2 százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel. Ezután az Egyesült Államok következik 52 százalékkal, majd Szingapúr és Tajvan jön 47,4, illetve 41,6 százalékkal. A dél-koreaiak 18,1 órát, a hongkongiak 12,1 órát, az amerikaiak pedig 10,8 órát töltenek el hetente a világhálóra csatlakozva, míg érdekes módon a dánok interneteznek a legkevesebbet: mindössze heti 4,4 órát. A kutatásból egyértelmûen látszik, hogy a távol-keleti régió hamarosan dominánssá válhat az internet elterjedtségét és használatát tekintve.

Egyre inkább uralkodóvá válik az a vélemény, miszerint a kibertér az amerikanizált világkép terjedésének kedvez (Z. Sardar, 1995). A kibertér "anyanyelve" az angol, mûszaki fejlõdését, tartalmát és szokásait az Egyesült Államok irányítja. Az interneten a legnagyobb és legnépszerûbb webhelyek többnyire amerikai tulajdonban vannak. A világ számítógépeinek legnagyobb része is amerikai operációs rendszereken, amerikai programokat futtat.

Tartalma és mondanivalója mellett a kibertér más módokon is elõsegíti a globalizált kultúra terjesztését. Például a kibertér megkönnyíti és segíti a fogyasztási cikkek termelését és fogyasztását, mert elõsegíti a nagy iparvállalatok globalizációját, és segít nekik egyre jobban behatolni a piacokra is. Ez és a konkrét helyek kultikus képekké történõ átalakítása odavezet, hogy a városi táj tökéletesen egyhangú lesz (mindenütt ugyanazok az egyforma kinézésû és hangulatú üzletek, teljesen egyforma bevásárlóközpontok). A kibertérrõl azt állítja a szakirodalom, hogy olyan, földrajzi jellegzetességek nélküli helységeket hoz létre, amelyek egyáltalán nem otthonosak, és segít helyi jelleg nélküli városokat kifejleszteni. Ezek nem kötõdnek semmilyen konkrét helyhez, azaz az egész világon elterjedt egyformaság jellemzõ rájuk. M. Sorkin (1992) ezeket az új, globális városokat "szimulált városok"-nak, városutánzatoknak nevezi.

Fontos körülmény azonban, hogy ezek a globalizációra ösztönzõ tendenciák mégsem totalizálnak. Sõt, jelentõs kölcsönhatás van a helyi és a globális szféra között, és a helyi jelleg új formái vannak kialakulóban. Ennek a tendenciának az a rendeltetése, hogy ellenálljon a globalizációs folyamatok hatásának, és ellensúlyozza a helyhez kötõdés hiányát. Sõt, egyes helyek törekednek is arra, hogy egyensúlyt teremtsenek a globális és a helyi jelleg között. Például sok hely igyekszik tõkét kovácsolni magának egyéniségébõl, kultúrájából, abból, hogy van érezhetõen lokális jellege. Kezdenek ráébredni arra, hogy a kultúra és a kulturális örökség kívánatos árucikk, vonzza a fogyasztókat, a beruházásokat és a turistákat. Ezért sok helyen a városok kulturális erõforrásait ennek a felismerésnek az alapján manipulálják és "eladják", hogy így tõkéhez jussanak, és ily módon a kulturális értékek is a terjeszkedõ "jelgazdaság" (S. Lash és J. Urry, 1994) részévé váljanak. A helyzet iróniája, hogy éppen a kibertér az egyik olyan sajátos közeg, amelynek segítségével a városok a fogyasztás odavonzására törekednek és átformálják magukat. Egyre több városi vezetõ testület létesít számítógépes helyet a városának a hálózaton, azzal a szándékkal, hogy jelenlétük a Hálón majd "eladja" a várost.

Úgy tûnik, hogy a fejlett világ városai egyszerre két irányban fejlõdnek. Egyre kevésbé különböztethetõek meg egymástól, globálisabb jellegûek, homogénebbek, mint korábban, egy másik szinten viszont úgy próbálják eladni magukat mint egyedülálló, minden más helytõl különbözõ térségeket, azért, hogy magukhoz vonzzák a fogyasztókat. Ami ebbõl kialakul, az a helyi és a globális, a hiteles és a nem hiteles, az egyedien helyi hangulatú és a helyileg jellegtelen bonyolult kölcsönhatása.
 

A hatalom, a politikai struktúrák és a kibertér

A hatalom gyakorlásának és ellenõrzésének egyik legfontosabb közege a tér. A tér megszervezése, a területi határok kijelölése, a rend fenntartása a térben a hatalom bonyolult térgeometriájának a kialakulásához vezetnek. A tapasztalat arra utal, hogy a kibertér szétrombolja a hagyományos hatalmi geometriák mûködésmódszertani alapjait, és a befolyásolás gyakorlásának új technológiáját kínálja. Az információs és kommunikációs technika, a kibertér hatással van a politikai struktúrákra és átalakítja a politikai kampánymódszereket, a lobbizás stratégiáját és megváltoztatja a szavazatok térbeli megoszlásának korábbi sémáit. Ebben az esetben a kibertér minõségileg új politikai esélyeket teremt, mert új helyeket kínál a beszéd számára (M. Poster 1995). Ebbõl két meglehetõsen radikális következtetés vonható le. Egyrészt az, hogy a képviseleti kormányzást potenciálisan a közvetlen kormányzás válthatja fel. Ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy az állampolgároknak lehetõségük lesz javaslatokat tenni, vitatkozni és szavazni helyi, országos és nemzetközi kérdésekben, és nem választott tisztségviselõk fognak a nevükben eljárni, hanem õk maguk. Másrészt az, hogy a politikai mozgósítás térre épülõ formái gyorsan háttérbe fognak szorulni (D. Thu Nguyen és J. Alexander 1996). Inkább a szûkebb, kevésbé általános témákra vonatkozó politikai véleményeket fogják az érdekelt felek világméretekben mozgósítani, ahogy a politikai egység egyre inkább felbomlik kis érdekcsoportokra, és ahogy az emberek látóköre beszûkül. Az olyan csoportok, mint például a Greenpeace arra használják a weblapjaikat, hogy információkat terjesszenek, és nemzetközi szinten tudatosítsák az emberekben bizonyos problémák meglétét. Az olvasóknak mindig a konkrét esetre vonatkozó tájékoztatást adnak arról, hogy milyen eszközök alkalmazásával lesz politikai akciójuk a leghatékonyabb.

Többen feltételezik, hogy konfliktus lesz az eljövendõ internetes társadalom és a modernista demokrácia intézményei között abból a körülménybõl következõen, hogy míg a modern politika földrajzi egységeken és közösségeken alapul, a kibertérben a hely elveszti értelmét, a személyazonosságok cseppfolyósak lesznek és a valóság is többféle lehet.

Ezzel ellentéten az Internet gyakran (a teljesen nyitott hálózatok, sok kereskedelmi webhely) nem száll szembe a konvenciókkal, hanem inkább a meglévõ struktúrák erõsítését és újratermelését segíti. Sok országban a helyi önkormányzatok egyre inkább a nyitott hálózatok segítségével alkalmazzák a lakosság bevonásán alapuló demokráciát. A résztvevõk vagy saját számítógépük segítségével tudnak belépni a hálózatba, vagy a város stratégiai pontjain, nyilvános helyeken (például közkönyvtárakban) elhelyezett számítógépeken. Ebben az összefüggésben az Internet erõsíti a polgárai közéleti dimenzióját, mert szabad hozzáférést biztosít a hálózathoz, és nyilvános helyet ad a közéleti vita és közös cselekvés számára.
 

A gazdaság és a kibertér

Az információs és kommunikációs technikák, valamint a kibertér vizsgálatával foglalkozó földrajzi közlemények elsõsorban arra koncentrálnak, hogy ezek milyen szerepet játszanak a kibontakozóban lévõ információs gazdaságban, milyen hatással vannak a foglalkoztatás szerkezetére, megoszlására, a gazdasági teljesítményre, valamint a városi szerepkörök átalakulására.

Abban a nagy szerkezetátalakítási folyamatban, amely a 70-es évek óta a világgazdaságot jellemzi, döntõ fontosságú elem az információs és kommunikációs technikák megjelenése. Ezeket a technikákat egy új társadalmi-mûszaki-gazdasági szervezési eljárás alapjának lehet tekinteni, olyannak, amely megkönnyíti a termelés nemzetközivé válását, a világhálózatok kiépülését, a tõkepiacok nemzetközivé válását, a nemzetközi együttmûködés erõsödését.

A világméretû átszervezést lehetõvé tevõ stratégia az irodagépesítés és az ún. hátsó irodák (back-offices) létrehozása volt. Az adminisztratív kézi munkát számítógépes mûveletek váltották fel, és ezeket azokban az országokban, régiókban végeztetik, ahol alacsonyabbak a mûködési költségek (munkabér, irodák bérleti díja stb.). A dokumentumokat, aktákat körbeutaztatják a világon, kihasználva a világméretû, 24 órás munkaidõt. Egyes, fõként szolgáltató ágazatok (fogyasztószolgálati központok, telefontársaságok), illetve a nagytávolságú tranzakciót lebonyolító vállalatok (bankok, biztosítók, a repülõjegy-foglalás) gyorsan felfedezték a hátsó irodákban rejlõ haszon lehetõségét. Írország például számos ilyen irodának ad otthont európai és amerikai cégek számára. A kisebb hozzáértést igénylõ hivatalnoki és adatbeviteli munkát, amely nagy mennyiségû dokumentáció feldolgozásával és digitalizációjával jár, az anyaországtól távoli helyekre adják ki albérletbe (Délkelet-Ázsiába, az indiai szubkontinensre vagy a Karib-tengeri országokba). A brit légitársaság, a British Airways könyvelését Indiában, az amerikai légitársaság, az American Airlines-ét Barbadosban dolgozzák fel.

A hátsó irodák mellett az információs és kommunikációs technikához kapcsolódó decentralizáció egyes cégeket arra ösztönzött, hogy megvizsgálják a széles körû távmunkában rejlõ lehetõségeket is. A távmunka a távközlési szolgáltatások segítségével végzett munkát jelenti, ami lehetõvé teszi az alkalmazottak számára, hogy otthon dolgozhassanak. A becslések a távmunkások számát az Európai Unión belül 1,25 és 4,6 millió közé tették 1996-ban (Handy és Mokhtarian, 1996). A távmunkát az új "információs társadalom" lényegében pozitív eredményének kiáltották ki, ami nagy rugalmasságot tesz lehetõvé a dolgozók és a cégek számára is. Azonban számos elemzõ szerint a pozitív vonásokat negatívan ellensúlyozza az elszigeteltség, a bizonytalanság, a munka és szabadidõ helyének összemosódása, a munkásszolidaritás összeomlása. A távmunkához kapcsolt pozitív és negatív hatások a távmunkások társadalmi megosztottságát idézték elõ.

Valójában a távmunkához kapcsolódó elképzelése az ún. teleházak létesítése is. Ezeket úgy reklámozzák mint közösségi vállalkozásokat, amelyeknek az a céljuk, hogy bekapcsoljanak (gyakran elszigetelt) közösségeket az "információs szupersztrádára", hogy információs-technikai készségekre kiképezõ központot állítsanak fel bennük, és megfelelõ helyet és lehetõséget teremtsenek a távdolgozás számára. Az ilyen vállalkozásokban a dolgozók a felszerelés költségét (amit nekik kell megvenniük) megoszthatják egymás között, a szakértelmüket összeadhatják, tanácsokat adhatnak egymásnak. A teleházak népszerûsége egyre nõ, különösen az olyan távoli, vidéki helyeken, ahol nagy a munkanélküliség és ahol az ilyen távközlési központokat a helyi gazdaság fellendítése potenciális módjának is tekintik. Angliában például a teleházak száma az 1989-es ötrõl 140-re nõtt 1995-re, és szinte mindegyik falusi területen található (J. Selby 1995).

A teleházak városi megfelelõje, fõként a kis- és középvállalatok számára, a teleport, amely olyan csúcstechnikát használó irodai géppark, amely fejlett távközlési kapcsolatokat kínál mûhold és üvegszálas technika közvetítésével. A felszerelés centralizálása azt jelenti, hogy a teleportok jelentõs nagyságú megtakarítást kínálnak a kisebb használóknak. A teleportokat az információs kor új "kikötõi raktárai"-nak tartják, amelyeknek hasonló a szerepük, mint amilyet a kikötõk játszottak a tengeri hajózás korában. Használóiknak és azoknak, akik otthont nyújtanak nekik, eredményességgel kecsegtetõ elõnyt kínálnak más helyekkel szemben.
 

A soft city

W. J. Mitchell már 1995-ben felvetette, hogy egy olyan világban, ahol mindenütt jelen van a számítógépes tevékenység, a nagyszámú "bit" üzlet, állandó kihívás éri a város fogalmát. Aligha tagadható, hogy a számítógépes hálózatok hovatovább olyan fontosak lesznek a városi élet, a város mûködése számára, mint az utcahálózat. Egyre inkább olyan értékké válik a memóriakapacitás és a képernyõtér, mint a telek és az ingatlan. A gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális tevékenység egy része áttolódik a kibertérbe. Ezért joggal merül fel a szokásos várostervezési kérdések radikális újrafogalmazásának igénye.

Manapság már sok város azáltal próbál új pozíciókat szerezni, elõnyre szert tenni a városok közötti versenyben, hogy a városi funkciók egyre több területén alkalmaz számítógépes technológiát. Ezekben a városokban az infrastruktúrát számítógépes hálózatok ellenõrzik. A város "bekábelezése" a városi mûködés minõségileg új szintjét eredményezi, ami az "információs" vagy "puha" (soft) városi társadalom kialakulásához vezet.

Singapore kormánya a várost hálózatokkal sûrûn átnõtt intelligens szigetté alakította át azzal a céllal, hogy az információs és kommunikációs technikával hasznosítsa a város szellemi tõkéjét és tartósan megõrizze a gazdasági növekedést. Öt stratégiai célt határoztak meg: a város legyen az üzleti világ egyik gócpontja; erõsödjön a város gazdasági potenciálja; fokozódjék az egyéni teljesítõképesség; kapcsolódjanak össze a különbözõ mikro- és városi közösségek; javuljon az élet minõsége és színvonala (C. W. Choo, 1995). Vagyis az információs és kommunikációs technikákat arra használják, hogy a gazdasági teljesítmény növekedése mellett kialakuljon egy olyan intelligens városi társadalom, amely tanulásra és innovációra ösztönöz.

Londonban is nagy erõfeszítések folynak az információs és kommunikációs technika integrálására a városi szerkezetbe, azzal a céllal is, hogy a város távközlési világcentrum legyen. Végül is a Docklands újjáépítése megteremtette ennek lehetõségét. Ma a város a pénzügyek, a távközlési mûsorszórás, a hirdetés és más információigényes szolgáltatás központja, és rendelkezik egy nagyteljesítményû teleporttal is.

A "puha város" koncepció megalapozottságát jelzi, hogy ilyen fejlesztések számos európai nagyvárosban is elkezdõdtek, sõt, már néhány magyar város is érdeklõdést mutat.

Adams, P. 1997. Computer Networks and Virtual Place Metaphors. Geographical Review 87, 2: 3, 5.

Benedikt, M. 1991. Introduction. In Benedikt, M. (ed.) Cyberspace: First Steps. MIT Press, Cambridge, Mass., pp. 1-26.

Castells, M. 1966. The Rise of the Network Society. Blackwell, Oxford.

Choo, C. W. 1995. National Computer Policy Management in Singapore: Planning an Intelligent Island. Proceedings of the Fifty-eight Annual Meeting of the American Society for Information Science, 9-12 October, Chicago, USA. Vol. 32: 152-156.

Dodge, M.-Kitchin R. 2001. Mapping Cyberspace. Routledge, London.

Gibson, W. 1984. Neuromancer. HarperCollins, London.

Handy, S. L. and Mokhtarian, P. L. 1996. The Future of Telecommuting. Futures 28: 227-240.

Haraway, D. 1991. Simians, Cyborgs and Women. Free Association Press, London.

Lash, S. and Urry, J. 1994. Economies of the Sign and Spaces. Sage, London.

McRae, S. 1997. Flesh Made Word: Sex, Text and the Virtual Body. In Porter, D. (ed.) Internet Culture. Routledge, London, pp. 73-86.

Memarzia, K. 1997. Towards the Definition and Applications of Digital Architecture. School of Architectural Studies, University of Sheffield. http://www.shef.ac.uk/students/ar/ara92km/thesis/

Mitchell, W. J. 1995. City of Bits: Space, Place and the Infobahn. MIT Press, Cambridge, Mass.

Morse, M. 1997. Nature Morte: Landscape and Narrative in Virtual Environments. In Moser, M. and MacLeod, D. (eds) Immersed in Technology: Art and Virtual Environments. MIT Press, Cambridge, Mass., pp. 195-232.

Murray, H. 1997. Hamlet on the Holodeck: The Future of Narrative in Cyberspace. MIT Press, Cambridge, Mass.

Novak, M. 1991. Liquid Architectures in Cyberspace. In Benedikt, M. (ed.) Cyberspace: First Steps. MIT Press, Cambridge, Mass., pp. 225-254.

Poster, M. 1995. The Second Media Age. Polity, Oxford.

Rheingold, H. 1993. The Virtual Community: Homesteading on the Electronic Frontier. Addison-Wesley, New York.

Sardar, Z. 1995. alt.civilisations.faq: Cyberspace as the Darker Side of the West. Futures 27: 777-794.

Selby, J. 1995. Telecottages in their Context: The Welsh Experience. Unpublished undergraduate dissertation. University of Wales, Swansea, UK.

Sorkin, M. 1992. Variations on a Theme Park: The New American City and the End of Public Space. Hill and Wang, New York.

Stone, A. S. 1991. Will the Real Body Please Stand-up?: Boundary Stories About Virtual Cultures. In Benedikt, M. (ed.) Cyberspace: First Steps. MIT Press, Cambridge, Mass., pp. 81-118.

Taylor, J. 1997. The Emerging Geographies of Virtual Worlds. The Geographical Review 87: 172-192.

Thu Nguyen, D. and Alexander, J. 1996. The Coming of Cyberspace Time and the End of Polity. In Shields, R. (ed.) Cultures of Internet: Virtual Spaces, Real Histories and Living Bodies. Sage, London, pp. 99-124.

Wilbur, S. P. 1997. An Archaeology of Cyberspaces: Virtuality, Community, Identity. In Porter, D. (ed.) Internet Culture. Routledge, London, pp. 5-22.

1. MUD (Multiple User Dimernsion, Multiple User Dungeon vagy Multiple User Dialogue) a hálózati szerepjátékok összefoglaló nevének rövidítése.