6.1.4.2. A hangosfilm

A (színes) hangosfilm a valóságba beágyazott beszédnek lényegében az elhangzás minden körülményével együtt történõ hûséges reprodukálása. Mi az, amit nem jelenít meg a hangosfilm? A szag-, íz- és tapintási (s ezen belül a hõ-) ingereket. Bár ezek igen fontosak az emberi érzékelésben, társadalmi relevanciájuk igen alacsony, ezért könnyen eltekintünk tõlük, ráadásul a filmen rögzülõ látási és hallási ingerek szinesztetikus módon ezeket kiválthatják. A képi megjelenítésbõl hiányzik ugyan a valóság harmadik dimenziója, de virtuálisan jelen van.

Létrejött tehát az évezredek óta vágyott csoda, a valóság “megszólaláson túl” is hû mása. A hangosfilm elõképe persze már évezredek óta létezik: ez a színház. Csak hát ez nem olyan tökéletes, nem olyan analóg, hemzsegnek benne a szükségbõl megtûrt szimbolikus elemek. Hol a szereplõk viselnek álarcot, hol a színhelyeket jelzi egyszerû felirat, hol férfiak játsszák a nõi szerepeket. Ezért azután a szereplõk beszéde sem olyan, mint a valóságban, hanem idealizáltan választékos, dikciószerû, légiesen elvont. Ugyanaz a törekvés hozta létre -- az élet reprodukálásának a vágya -- csak hát a fizikai, technikai korlátok meggátoltak e vágy tökéletes megvalósítását. S ha a tökéletes mimézisz úgysem sikerülhet, akkor a kényszerû stilizációt változtassuk erénnyé, és stilizáljunk annál is többet, mint amennyit muszáj. (Ez a legutóbbi gondolat fõként a naturalizmusban legyõzhetetlennek bizonyuló hangosfilm megjelenése óta jellemzi a színházesztétikát.)

A némafilm is a tökéletlensége miatt stilizál, pedig nem lenne muszáj neki. Csak hát hangbéli tökéletlenségét -- némaságát -- palástolja azzal, hogy a látványt is denaturálja. Semmi sem naturális benne, de a nézõnek az a benyomása, hogy szándékosan nem az, pedig lehetne.

A hangosfilmben viszont minden naturális. Itt az erdõ tényleg erdõ, a várfok csakugyan várfok, a nõk nõk, a férfiak pedig férfiak, ugyanúgy, mint a való életben. Természetes tehát, hogy a beszédük is ugyanolyan legyen. Semmi stilizáltság, semmi emelkedettség, semmi dikció.

Az elsõ hangosfilmekben még sokat és élvezettel beszéltek, mondhatni fecsegtek. Mintegy lubickoltak a teljes beszéd megjeleníthetõségének a boldogságában. Szükségtelen volt ez a sok beszéd, mert amirõl az irodalmi mûben a leíró és az elbeszélõ szövegrészek adtak számot egy mentális analízist követõ digitális nyelvi reprezentációval, hogy ezután az olvasó elméjében ez majd analóg ikonná álljon össze -- minderrõl itt a valósághû, analóg kép tudósít egy szempillantás alatt. Az ember külsõ történéseinek az elbeszélésére és e történések színterének a megjelenítésére a hangosfilm olyan fokú érzékletességgel képes, ahogyan a verbális mûvészet, az irodalom soha.

A beszéd tobzódása hamarosan el is tûnik a hangosfilmbõl, marad a képi leírás és képi narráció, a nyelvbõl pedig rövidre metszett -- gyakorta egyszavas -- mondatok, amelyeknek az értelmét nem is annyira a szavak szemantikája, mint inkább a kísérõ tekintetek és gesztusok hordozzák, no meg maga a szituáció kínálja. A nyelvtelen csöndet pedig az analóg, folytonos kép mögött elfoglalja a szintén analóg, folytonos zene, képbe simulóan vagy hivalkodó harsánysággal -- ez az utóbbi már a jó ízléstõl függ, de akár ilyen, akár olyan, a lényegen nem változtat. A lényeg pedig az, hogy a diszkrét, digitális jelek számûzettek, nincs többé analízis és szintézis, csak tagolatlanul ömlõ, s ezért mentálisan áthatolhatatlan, feldolgozhatatlan, emészthetetlen információ, amelyet rágás nélkül, egészben lenyelve, csomagolással együtt szokás fogyasztani.

A hangosfilm jelentõs mértékben rontotta mind az írás, mind a nyelv pozícióit. Mindenekelõtt azáltal, hogy a fikciót, a mesét, amely eddig csak nyelvbe ágyazottan létezett, teljesen elszakította az írástól, s jelentõs mértékben a nyelvtõl is. McLuhannak az a nézete, mely szerint a hangosfilm magas szintû literációt követel meg a nézõitõl, s hogy az írástudatlanokat pedig zavarba ejti, ma már biztosan nem helytálló.⁽¹⁾ (McLuhan 1964, 249)

¹ “... movies assume a high level of literacy in their users and prove baffling to the nonliterate.”