3.4. A könyvnyomtatás feltalálása után

3.4.1. A technika tökéletesedése

Gutenberg nyomógépe ugrásszerûen megnövelte a szövegsokszorosítás hatékonyságát, s ez hosszú idõn át kielégítette az igényeket. Kedvezõ hatással volt a nyomtatás elterjedésére az európai papír minõségének a megjavulása is, ugyanis a 15. században a gyapjú fehérnemût felváltotta a vászon (a papírgyártás alapanyaga a rongy volt, s a gazdagabb cellulóztartalmú vászon rongyból jobb papír készülhetett). A szorító mennyiségi igények hatására 1840-tõl jelenik meg a faköszörületbõl készített papír, amely ugyan silányabb minõségû volt a rongypapírnál, de olcsósága és nagy volumenû elõállíthatósága lehetõvé tette a tömegtermelést. (Tevan 1984, 55–56)

A kézisajtó hatékonysága a 18. század végén kezdett elégtelennek mutatkozni. A növekvõ mennyiségi igények kielégítésére létrejön a gyorssajtó, a tégelysajtó, majd a rotációs eljárás, mely utóbbival milliós példányszámokat is gyorsan lehetett elõállítani: ez a technika tette lehetõvé a nagy napilapok megteremtõdését, s ezáltal teljes nyelvterületek politikai nézeteinek a homogenizálását. McLuhan a nyomtatott szót a “nacionalizmus építészének”⁽¹⁾ nevezi. (McLuhan 1964, 157) Nyíri is erre utal az alábbiakban: “A nacionalizmus a kiteljesedett írásbeliség korához kötõdõ jelenség nemcsak abban az értelemben, hogy a munkaerõnek olyan mobilitását feltételezi, mely elképzelhetetlen az egységes oktatás viszonylag magas színvonala nélkül, de abban az értelemben is, hogy az úgynevezett nemzeti hagyományok óhatatlanul némely bizonytalan és gyökértelen, hírnévre és pénzre áhítozó értelmiségiek konstrukciói.” (Nyíri 1993b, 291)

A 20. század hatvanas éveiben megjelenõ ofszet eljárás már nem annyira tömegigényeket szolgál, mint inkább finomítja a technológiát: két fõ hozadéka az ólombetûk kiküszöbölése és a régi kiadványok újraszedés nélküli reprodukálhatósága volt. Mindkét újítás inkább a kis példányszámú kiadványok tekintetében jelentett kézzelfogható elõnyt: ám éppen ezáltal jelenhetett meg a nyomtatás az élet olyan területein is, ahol korábban gazdaságtalan lett volna az alkalmazása. Lényegében az ofszet nyújtotta elõnyöknek a “folytatása” a számítógép nyomdászati célú felhasználása: a DTP (Desktop Publishing) mintegy elmossa a szerzõi “kézirat” és a nyomdai termék közötti éles határokat. Ismét egy újabb példája annak a gyakori jelenségnek, hogy egy lényegét tekintve gyökeresen új technológia egy régebbinek a tökéletesítésével, finomításával teszi meg saját útjának az elsõ lépéseit -- talán így bizonyítva leghatásosabban önnön hasznát a felhasználók elõtt. Egyébként a DTP felhasználója a digitális kultúra korszakának a kezdetén ugyanúgy lehet egy személyben szerzõ, szerkesztõ, lektor, kiadó és nyomdász, mint voltak az inkunábulumok szerzõi közül sokan a Gutenberg-galaxis hajnalán. (Sebestyén* 1997)

¹ “The Printed Word — Architect of Nationalism”