3.3. A könyvnyomtatás

A nyomtatott szöveg az írásbeliségnek mind mennyiségi, mind minõségi szempontból kitüntetett létformája. Mennyiségileg azért, mert az írás hatókörét mind térben, mind idõben elképzelhetetlen mértékben megnöveli a kéziratos korszakhoz képest, minõségileg pedig azért, mert a betûkép további formalizálásával ugrásszerû elõrelépést jelentett az írás intenzív fejlõdésében is. A nyomtatás jelentõsége messze túlnõ azokon a határokon, amelyek között az emberi nyelvhasználat általában végbemegy, s amely területet a nyelv által meghatározottnak szoktunk tekinteni. Marshall McLuhan 1962-ben megjelent The Gutenberg Galaxy (“A Gutenberg-galaxis”) címû könyvében lényegében a fejlett világ elmúlt fél évezredbeli történelme minden elõrevivõ momentumának az eredetét a könyvnyomtatásra vezeti vissza, s bár könyve és elmélete rengeteg vitát váltott ki, a könyvnyomtatás óriási jelentõségét McLuhan bírálói sem tagadják.

Gutenberg találmányának sokoldalú hatásai közül itt csak az írásbeliségre gyakorolt hatások vizsgálatára szorítkozunk. Ezek közül a leginkább szembetûnõ az írásbeliség elterjedésére gyakorolt hatása. Miközben a könyvnyomtatást nyilvánvalóan az olvasható szövegek iránt megnövekvõ kereslet hívta életre, a megszületõ új technika nem csupán kielégítette ezt a keresletet, hanem további keresletet generált. Az ok egyszerû: az olvasható szövegek száma megnõtt, s ezáltal könnyebbé vált az e szövegekhez való hozzáférés is. Elmondható, hogy csak a nyomtatás feltalálása után rajzolódhatott ki az általános írni-olvasni tudás mint lehetséges cél: a kéziratos korszakban ennek a gondolata egyáltalán fel sem merülhetett.⁽¹⁾ (Ong 1967, 89)

A nyomtatási technika által elõidézett fejlõdés kevésbé látványos, de nem kevésbé fontos eredménye volt az óriási elõrelépés az írás szabványosodása terén. Bármennyire is törekedtek a másolók a betûk egységességére, nem sikerülhetett egy betût kétszer ugyanúgy leírni, ráadásul a betûformák, a vonalvezetés rengeteg egyéni, csak az adott másoló személyéhez kötött sajátosságot õrzött meg. Az ólomból öntött betûk viszont egyöntetûséget mutattak, a kézzel írt betûknek mintegy az elvonatkoztatott lényegét, kvintesszenciáját adták, mentesen mindenfajta esetlegességtõl, egyéni sajátosságtól. A nyomtatott betû olyasféleképpen viszonyult a sok-sok egymástól valamelyest mindig különbözõ kézzel írt betûhöz, mint ahogyan a csak absztrakcióként létezõ fonéma viszonyul a konkrét beszédhanghoz.

A nyomtatás óriási elõrelépést jelent azon az úton, amelynek során az elemzõ ember saját folytonos jel jellegû hangzó beszédét a jobb megragadhatóság érdekében egyre inkább diszkrét jelekre bontja. Érdekes felfigyelni rá, hogy ez mintegy a nyomtatás “mellékterméke” volt csupán. A nyomtatás lényegét ugyanis a másolási munka kiküszöbölése, a sokszorosítás adja, s ennek a célnak kényszerû velejárója a betûszabványosítás. Úgy is mondhatnánk, hogy az ára, hiszen a sokszorosítás kedvéért kellett lemondani a változatos betûformákról -- s ezt az árat a kezdetben valahogy nem akaródzott megfizetni: ezért volt az, hogy az elsõ nyomtatványok még a kézírásos kódexeket igyekeztek utánozni. Az új technika mellesleg tartalmilag is kötõdik a régihez: az 1700-ig kinyomtatott könyvek több mint fele ókori vagy középkori mû volt.⁽³⁾ (McLuhan 1964, 155–156) Ugyanúgy, ahogy késõbb a film is szívesen fordult sikeres regények és drámák -- tehát az õt megelõzõ mûformák produktumai -- felé.

A nyomtatás révén létrejövõ abszolút betûszabványosítás tehát egy sokkal korábban megindult folyamatnak csupán egy -- igaz, óriási jelentõségû -- állomása: “Amióta az ember feltalálta az írást (mindenekelõtt az alfanumerikusat), azóta tipografizál. Gutenberg tulajdonképpen nem talált fel semmit; [...] Gutenberg nagy tette az alfanumerikusítással feltalált típusok felfedezése volt.” (Flusser 1997, 43) Másutt ugyanerre célozva arra mutat rá, hogy “a Gutenberg-galaxis messzebbre vezet vissza és tovább terjed, mint ahogy McLuhan véli”. (Flusser 1997, 46) Valószínûleg ilyesmire gondol maga McLuhan is -- legalábbis a múltbeli gyökereket illetõen --, amikor azt írja, hogy “a könyvnyomtatás ugyanúgy terjeszti ki, tágítja ki az írás hatókörét, mint ahogyan a gépkocsi a lóét”.⁽⁴⁾ (McLuhan 1964, 158)

A könyvnyomtatás teremtette meg a szöveg, a nyelvi anyag tényleges autonómiáját a hordozó anyaggal szemben. A hangzó beszédben a kimondott szavak teljesen összeforrtak a beszélõ emberrel; a szöveg és a hordozó anyag a kõbe vésett feliratoknál is elválaszthatatlan egységben volt, s ez az egység a lényeget tekintve a kéziratos kultúrában sem bomlott meg, mivel -- miként már szó volt róla -- igazából nem létezett két azonos szövegû kézirat. Az egy nyomóformáról készített nyomatok szövege azonban betûrõl betûre megegyezett (a hibákat is beleértve), akkor is, ha a hordozó anyag (a papír) nem minden példány esetén volt ugyanaz. Ennek hatására tudatosul a szöveg -- nem éppen könnyen felfogható -- önállósága. Jól példázza ennek a jelenségnek nem éppen egyszerû voltát, hogy könyvüknek az irodalmi mûalkotás létezésmódjáról szóló fejezetében Wellek és Warren viszonylag hosszan fejtegetik azt, hogy a mûalkotás nem azonos a kinyomtatott könyvpéldánnyal, hanem tõle elvonatkoztatva létezik. (Wellek–Warren 1972, 207–210) A hordozó anyagtól leváló szöveg a létrehozójától még végletesebben eltávolodik, függetlenedik, egyszersmind biztosítva a létrehozó számára is a szövegtõl való függetlenséget.⁽⁵⁾ (McLuhan 1964, 157)

A könyvnyomtatás feltalálását követõen az ember számára az írott szöveg egyre inkább azonossá válik a nyomtatott szöveggel, lévén hogy összehasonlíthatatlanul gyakrabban találkozik vele, mint a kézírással. Valószínûleg ennek hatását tükrözi az, hogy az iskolákban egészen 1777-ig kizárólag a nyomtatott betûs írást tanították. (Gósy 1999, 247) (Hogy miért éppen a 18. század végén következik be e tekintetben változás, arra a késõbbiekben még visszatérünk.)

¹ “... only with print did it become imperative that everybody learn to write — universal literacy, knowledge of reading and writing, has never been the objective of manuscript cultures, but only of print cultures.”

² “In 1470 it was estimated in Paris that a printed Bible cost about one-fifth that of a manuscript Bible.”

³ “Until 1700 much more than 50 per cent of all printed books were ancient or medieval.”

⁴ “Typography was no more an addition to the scribal art than the motorcar was an addition to the horse.”

⁵ “Perhaps the most significant of the gifts of typography to man is that of detachment and noninvolvement...”