1.6. Az elsõdleges szóbeliség nyelvezetének a szintaxisa

Ong a szóbeliség ismérvei között elsõként állapítja meg, hogy a szóbeliség “inkább mellérendelõ, mint alárendelõ”. Mintaként a Teremtés könyvének 1–5. versét idézi egy 1610-es és egy modern fordításban. (1) (Ong 1982, 37)

Megállapítja, hogy míg az 1610-es fordításban az and kapcsolatos kötõszó kilencszer fordul elõ, addig az 1970-ben készült modern fordításban mindössze háromszor.(2) (Az 1610-es fordítás 78, az 1970-es 77 szövegszóból áll.) Az 1610-es szöveg a héber we, illetve wa szót mindig and-nek fordítja, míg az 1970-es szövegben megjelennek az alárendelõ szerkezetek, s az ezek kifejezéséhez szükséges új kötõszók is.

Az alábbiakban bemutatjuk a szóban forgó bibliai hely két magyar fordítását is: az 1590-ben megjelent Károli-fordítást, valamint az 1975-ben készült új protestáns fordítást:

Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap.

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtõl. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: elsõ nap.

 Az 1590-es magyar fordítás 71, az 1975-ös 68 szövegszót tartalmaz. (Az angol analitikusabb nyelv a magyarnál, innen a kb. 10% különbség.) Az 1590-es magyar szövegben 11 és található, az 1975-ösben mindössze 3. Ha jobban szemügyre vesszük a modern magyar szöveget, hasonló változást tapasztalunk, mint az angol szöveg esetében; ugyan a Károli-fordításhoz szemmel láthatólag ragaszkodó modern fordító nem váltja fel a mellérendeléseketaz alárendelések összetettebb, több dimenziós szövegkonjunktúrájával, ám a kapcsolatos mellérendelések monoton konszekutivitása helyett megjelennek a finomabb szemantikai distinkciókat lehetõvé tevõ ellentétes és követleztetõ mellérendelések az ennek megfelelõ árnyaltabb kötõszóhasználattól kísérve. A régebbi és új fordítások összevetésébõl nyilvánvalóvá válik, hogy az új szövegek bonyolultabb jelentéstartalma “benne van” a régebbi szövegben is, csak éppen nincs nyelvileg kibontva. Szécsi Gábor ezt azzal magyarázza, hogy “az oralitás korának embere ugyanis még nem rendelkezett olyan szintaktikai apparátussal, amely segítségére lehetett volna a komplex logikai összefüggések kifejezésére alkalmas jelentésstruktúrák kialakításában”. (Szécsi 1998a, 16) Tehát: az oralitás emberének nemcsak a nyelvi eszköztára hiányzott az Isten kezdeti munkálkodása finomabb összefüggéseinek a megragadásához, hanem “mélystruktúraként” sem léteztek a tudatában ezek a finomabb összefüggések. Számára az egész folyamat releváns eleme egyedül az érzékelhetõ idõbeli dimenzióban jól elhelyezhetõ egymásutániság, konszekutivitás volt. S ha belegondolunk, az elbeszélt történetnek tényleg az a legrelevánsabb jegye, hogy Isten egymás után elvégez bizonyos dolgokat.

A mellérendelés egyes elemei mind tartalmilag, mind nyelvileg önálló egységek: ha appercipiáltunk egyet, a felszíni struktúráját (nyelvi megformálását) azonnal törölhetjük az emlékezetünkbõl, az esetek nagyobb részében ugyanezt tehetjük a mélystruktúrával is, csupán a továbbiak szempontjából várhatóan relevanciával bíró tartalmat kell elraktároznunk. Az alárendeléseknél ezt nem tehetjük meg: a mellékmondat helyes megértéséhez elengedhetetlen a fõmondatnak mint elõzménynek az átmeneti elraktározása s egyszersmind készenléti állapotban tartása.

Ez a tevékenység meghaladta az emberi emlékezet teljesítõképességét, s csak az írásbeliség által nyújtott kedvezõbb szövegalkotási és -befogadási feltételek közepette vált lehetségessé a tudattartalom finomabb tagolása, és az így létrejött tartalomelemek és a közöttük burjánzó hierarchiák mind adekvátabb nyelvi megragadása. Addig viszont a nyelvi kifejezés -- és vele a gondolkodás -- fõ jellemzõje a mellérendelés, a tudattartalmak egydimenziós kezelése maradt.
 


JEGYZETEK

1 Az 1610-es fordítás: “In the beginning God created heaven and earth. And the earth was void and empty, and darkness was upon the face of the deep; and the spirit of God moved over the waters. And God said: Be light made. And light was made. And God saw the light that it was good; and he divided the light from the darkness. And he called the light Day, and the darkness Night; and there was evening and morning one day.”

A modern fordítás: “In the beginning, when God created the heavens and the earth, the earth was a formless wasteland, and darkness covered the abyss, while a mighty wind swept over the waters. Then God said, ‘Let there be light’, and there was light. God saw how good the light was. God then separated the light from the darkness. God called the light ‘day’ and the darkness he called ‘night’. Thus evening came, and morning followed & the first day.”

2 Ong nyilvánvalóan tévesen két elõfordulásról ír (two introductory ‘ands’).