1.4.2. A nyelvi akusztikum szerkezete
 

A nyelvi akusztikum szerkezetének vizsgálata során kiindulópontul természetesen csupán a jelenleg ismert nyelvek szolgálhatnak. Ahhoz, hogy az elsõdleges szóbeliség nyelvének az akusztikus jellemzõiig eljussunk, meg kell próbálnunk a mai nyelvekrõl "lehántani" azokat a változásokat, amelyeken feltételezésünk szerint az írásbeliség hatására mentek át. Ez természetesen igen kockázatos vállalkozás, amely jellegénél fogva könnyen csábít megalapozatlan spekulációkra. Más lehetõségünk azonban nem lévén, mégis ezzel az úttal kell megpróbálkoznunk.

A nyelvi akusztikum szegmentális és szupraszegmentális elemekre bontható. A szegmentális elemek az ún. 'testes' elemek: ezek diszkrét, digitálisan is rögzíthetõ jelek, amelyek egymás oppozícióiként megragadhatók, jellemezhetõk. Tulajdonképpen a beszédhangokról -- pontosabban a jelentésmegkülönböztetõ szereppel bíró fonémák kévéjébe kötött beszédhangokról --, illetve az ezekbõl felépülõ szavakról van szó. A nyelv szegmentális elemeit a betûírás viszonylag pontosan tudja rögzíteni.

A szupraszegmentális nyelvi elemek 'testetlenek', s szemben a szavak statikus és digitális jellegével dinamikus és analóg természetûek. (Péter 1991, 148) Ennélfogva az alapvetõen digitális betûírás ezeknek az elemeknek a megragadására nem vagy csak igen korlátozottan képes.