^{1. Az írásbeliség elõtti kor: az elsõdleges szóbeliség nyelve}

^{1.1. A kutatás nehézségei}

Fowlernek igaza van: az írásbeliség elõtti korból nincsenek nyelvi emlékeink, ily módon az írásbeliség elõtti korszak nyelvének leírása során csak közvetett módszereket alkalmazhatunk. Jelentõs módon megnehezíti a munkát az a körülmény, hogy korunk emberének a nyelvi tudatában igen mélyen gyökerezik az írásbeliség -- legfeljebb elgondolni tudja (elképzelni azonban nem) az írás nélkül mûködõ nyelvet.

Csupán a jelenleg is írásbeliség nélkül mûködõ nyelvek, valamint a telefon, rádió és televízió révén kibontakozó ún. "másodlagos szóbeliség"⁽³⁾ nyelvhasználatának a tanulmányozása nyújthat számunkra némi segítséget. Ám ezekbõl is csak alapos fenntartásokkal vonhatunk le következtetéseket. Már három-négy évtizeddel ezelõtt is alig akadt a földgolyón olyan nép, amelyet legalább közvetett formában meg ne érintett volna az írásbeliség. Mára pedig a dzsungel legmélyén is ott vannak a rádió- és televíziókészülékek, amelyekbõl az írástudatlan bennszülöttek írástudó riporterek, mûsorvezetõk stb. szövegét hallgatják, s ez természetesen hatással van az õ nyelvhasználatukra is.

Még inkább csínján kell bánnunk a másodlagos szóbeliség nyelvhasználata alapján levont következtetésekkel. Nemcsak azért, mert a másodlagos szóbeliség hátterében -- ha csökkenõ súllyal is, de belátható idõn át még igencsak meghatározóan -- ott áll a még mindig tekintélyes írásbeliség, hanem legfõképpen azért, mert a ma embere egy olyan nyelvbe született bele, amely az évezredek során már átment -- Flusser szavával -- az ábécé "szûrõ és maró raszterén", s ezért már vajmi kevés hasonlóságot mutat az írásbeliség elõtti nyelvvel. (Flusser 1997, 56)

A fentieken túl csupán az elméleti következtetések, dedukciók eszközéhez folyamodhatunk. E tekintetben a legfontosabb eszközünk az, hogy összevetjük a jelenkor írásbeli nyelvhasználatát a mai -- másodlagos -- szóbeliség nyelvezetével, s az azonosságok és különbségek feltérképezése révén próbáljuk meg elkülöníteni a szóbeli nyelvezetet vélhetõen eredendõen jellemzõ elemeket. Ám ez is ingoványos terület, hiszen a tetszetõs elméletek gyakran csábítanak arra, hogy kedvükért elrugaszkodjunk a valóságtól -- s ez különösen könnyen elõfordulhat akkor, amikor a valóság (a hajdani nyelvállapot) lényegében ismeretlen a számunkra.

Végül szót kell ejteni még egy fontos körülményrõl, nevezetesen arról, hogy az "elsõdleges szóbeliség" terminus nem egy körülhatárolható korszak, amely változásában is állandó nyelvállapotot mutat. Ez a "korszak" az emberi nyelv kialakulásától -- amit a változatos elméletek Kr. e. 10 000 és 500 000 év közé tesznek -- az írásbeliség megjelenéséig (tehát kb. Kr. e. 4. évezredig) tart. (Vö. Critchley 1974, 61-63; Coulmas 1992, 253) A "kezdetét" az ún. láliák -- a nyelvvé válást közvetlenül megelõzõ stádium hangjai -- fémjelzik, a végét pedig egy olyannyira fejlett nyelv, amely felfedezi a saját kommunikációs korlátait, törekszik hatóköre kiterjesztésére, s alkalmas rá, hogy az írásbeliség kialakulásának a táptalajául szolgáljon.

1. "Primary orality is like a lost world that we will never visit. As much as may know about it, we are but armchair tourists, reading dusty travelogues on a winter's day in our study."

2. A *-gal jelölt hivatkozások internetes dokumentumokra vonatkoznak, s ezért nem tartalmaznak sem évszámot, sem oldalszámot.

3. "Secondary orality" -- W. J. Ong terminusa, bõvebben l.1.2.