Horváth Pál:

Ha Földünk fontosabb vallásainak rövid történeti áttekintése után odaállunk a világ vallásainak képzeletbeli térképe elé és segítségül hívjuk a rendelkezésünkre álló statisztikai adatokat is, képet alkothatunk magunknak e hitrendszerek térbeli létezéséről. Természetesen többféle "térképet" készíthetünk: a múló idő dimenziójában is szemlélhetjük az egyes vallási kultúrák létezését, de irányíthatjuk figyelmünket csupán a jelen vallási állapotaira is. Ez utóbbi esetben ismét többféle megközelítési mód kínálkozik: elsőként áttekinthetjük statikus módon a világ mai vallási megoszlását, az egyes országok és régiók felekezeti összetételét, a statisztika eszközeivel mérve fel a hit világának pillanatnyi állapotát. A második, dinamikusabb megközelítésben vizsgálhatjuk az egyes vallások térbeli kiterjedésével, területi elhelyezkedésével összefüggő adatokat és trendeket, nem pusztán "megoszlási" adatokat, hanem változási tendenciákat is keresve, harmadikként pedig – a jelenkor vallásfejlődési és vallási változási folyamatait jelezni kívánva – azokkal a demográfiai, missziós, kultúrföldrajzi és szekularizációs tényekkel kell szembesülnünk, amelyek a mai vallási világhelyzetet alakítják, a vallási változásokat előidézik. Mindez azt jelenti, hogy a vallásföldrajz tárgyának, fogalmának és módszereinek meghatározására csak a lehetséges megközelítési módok sokféleségének tiszteletben tartásával vállalkozhatunk. Az alábbiakban e tudományterület tárgyának, a hit világának döntően térbeli és mennyiségi vizsgálatát fogjuk tekinteni, mindazoknak a természet- és társadalomföldrajzi tényezőknek a közegében, amelyek a vallási valóságot a múltban és a mában is körülveszik. Ebből következik a vallásföldrajz témáinak belső tagolása, feladatának és illetékességi körének meghatározása.

A statisztikai és regionális vallásföldrajz az egyes ma létező, a világ vallási térképén felbukkanó hitrendszerek térbeli elterjedtségéről, az emberiség és az egyes régiók, országok hitvallási, felekezeti viszonyairól, a vallási megoszlás tényeiről, arányairól ad számot. Az ilyen típusú elemzések két logika szerint építhetők fel: vagy vallásonként haladva azok előfordulását, elhelyezkedését vizsgálják a földrajzi térben, vagy kontinensek, régiók, országok rendjében haladva az egyes földrészek és államok vallási, felekezeti szerkezetét kísérhetik figyelemmel. Az utóbbi évszázadban megnövekedett egy ilyenfajta vallásföldrajzi szemlélet és adatsor jelentősége, és ma már messze többnek tekinthető, mint puszta statisztikai adatközlésnek. Ennek egyebek között az az oka, hogy néhány nagy vallás missziós lendülete a 20. században számottevően megélénkült, egyes vallási kultúrák súlypontjai látványosan áthelyeződtek, vallásközi konfliktusok támadtak, a világ felgyorsuló globalizációja és a nem utolsósorban vallási-politikai-kulturális alapon álló regionalizmusok közötti szakadék pedig ugyanakkor elmélyült. Összefügg mindezekkel az is, hogy fokozódott – a tudomány, de a politika világában is – a vallások jövőjével kapcsolatos prognózisok megfogalmazása iránti igény, ilyen előrejelzések kidolgozásának pedig – filozófiai, szociológiai meggondolásokon túl – a vallásföldrajz is alkalmas segédeszköze lehet.

A harmadik nagy tematikai területet a vallásdemográfia és a vallási kultúrföldrajz jelenti, amely azokat a népesedési és vele összefüggő gazdaság-, társadalom- és kultúrföldrajzi tényezőket és változásokat vizsgálja, amelyek ma is mozgásban, változásban tartják Földünk hitrendszereinek világát. Ebben az összefüggésben vizsgálható a természeti környezet, a gazdálkodási mód és a vallási világ közötti kapcsolat, a társadalmi és a politikai struktúrák hatása a vallási kultúrára. Látszólag nem földrajzi kérdés egy-egy vallási rendszer morális kondícióinak, jogi és viselkedési rendjének állapota. Ám ha arra gondolunk, hogy ezek nagyon is közvetlenül határozzák meg a népesedési, szaporasági mutatókat, családmodelleket, akkor beláthatjuk, hogy a vallásdemográfiai elemzéseknek ezeket a tényezőket is vizsgálniuk kell.

A vallásföldrajz, különösen annak vallásstatisztikai és vallásdemográfiai témái esetében ugyanakkor a kutatásnak nyilvánvaló, teljesen meg nem szüntethető bizonytalanságokkal is számolnia kell. A nehézségek zöme abból származik, hogy a vallásföldrajzi vizsgálatok alapvető eszközei a számszerű adatok, ám minden látszat ellenére éppen ezeknek a "tényeknek" az egyértelműségét és megbízhatóságát igen nehéz szavatolni. Így ha egy vallás követőinek számát kívánjuk megállapítani, abba a ténybe ütközünk, hogy az adatok vallásfogalmunk egyértelműségétől és szigorúságától függenek. Mivel a hívők, a hitgyakorlók vagy a statisztikai egyháztagok közötti határok megvonása a vallásszociológiában sem megoldott, a statisztikák az egyes vallások követőit egy homogén és absztrakt vallásfogalom jegyében tudják csak hozzárendelni a hitrendszerekhez és vallási szervezetekhez, közösségekhez. Különösen problematikus, jóllehet a világ teljes vallási térképét is átrajzolni képes a vallástalanok és az ateisták létét, számát, arányát regisztráló két kategória: mivel a világ népességének 5-15%-át ebbe a két, önkényesen kijelölt és egymással is tisztázatlan viszonyban lévő csoportba szokás sorolni, minden adatközlés komoly bizonytalansági faktort rejt magában. (Egy olyan ország esetében, amelynek államvallása az iszlám, az adatközlés vélhetően mindenkit muszlimnak tekint, aki nem tartozik valamely attól egyértelműen különböző vallási kisebbséghez; a volt kommunista országok esetében 30-60%-os "vallástalan" és "ateista" csoportot feltételez, sok európai ország esetében pedig a vallási közösségekből kilépetteket, az egyházi anyakönyvekben nem szereplőket vagy a magukat vallás nélkülieknek mondókat szerepelteti ezekben a vitatható, bizonytalanságot keltő csoportokban.) Mindebből az következik, hogy – miközben nincs jogunk teljesen megszüntetni ezt a két kategóriát – a továbbiakban csak a vallástalanságot tekintjük statisztikai ténynek, és nem találgatjuk, hogy ki és milyen alapon minősül ebből a csoportból még "ateistának" is. Általában is úgy véljük, hogy a valóságos, teljes és tudatos, már-már "hitté" szervezett vallástalanság olyan ritka – csak a nyugati társadalmakban előforduló –, identitásvesztéssel járó intellektuális perverzió, amely nem pusztán a hitgyakorlásból és az intézményes egyháztagságból, hanem a kulturális hagyomány egészéből való önkirekesztés; ez a jelenség – vallásföldrajzi értelemben – már-már kezelhetetlen. Néha az egyes vallások közötti határok megvonása maga is bizonytalanságot szül: a keresztény a muszlimtól, a katolikus az evangélikustól világosan megkülönböztethető, ám a kínai univerzalizmus, a konfucianizmus és a taoizmus hívei, a japán sintoizmus és buddhizmus követői közötti határokat már csak erős önkénnyel lehet megállapítani, vagy a vallási statisztikákban egymást "átfedő" adatokat is szerepeltetni kell, az "új vallások" követői között pedig nagyon gyakran olyanok szerepelnek, akiket a statisztikák valamely hagyományos közösség tagjaiként is számba vesznek.

A számszerű adatok bizonytalanságának másik, az előbbi nehézségeket még tetéző forrása maguknak a folyamatos és pontos adatoknak a hiánya. A világ jó néhány régiójából, közötte igen nagy lélekszámú vagy a demográfiai robbanás által érintett országokból nincsenek megbízható népességi, így vallási hovatartozási adataink sem; máshol ideológiai, politikai okokból vagy jogi meggondolásokból nincs hitelt érdemlő adatfelvétel. A vallásstatisztikai tekintetben közkézen forgó számok egy része tehát becslésen alapul; szerencsés esetben persze ezek a feltételezések közelítenek egymáshoz és – legalább a nagyságrendek tekintetében – a valóságos helyzethez is, ám azt a tényt, hogy a vallásföldrajz alapjául szolgáló adatállomány egy része csak hozzávetőlegesen hiteles, nem lehet maradéktalanul kiküszöbölni.

2. Történeti vallásföldrajz

Az első olyan történelmi időpont, amelytől kezdve rekonstruálni tudjuk világunk vallási térképét, a Kr. e. 3-2. évezredben, a nagy folyamvölgyi birodalmak kialakulásának idején következett be. A korabeli világ jelentős része ekkor még a primitív, történelem nélküli népek természetvallásainak világa, vagy olyan rivális törzsi hitek együttélésének színtere, amelyek a gyűjtögetés, a vadászat, a nomád, állattartó gazdálkodás és a neki megfelelő "állam előtti" civilizáció fejlődési fokáig jutottak. Az első jól szervezett, normatív rituális rendszerrel és kidolgozott mitológiai hagyománnyal bíró vallási rendszerek azoknak az öntözéses földművelésen alapuló gazdálkodást folytató magaskultúráknak a világában bontakoznak ki, amelyek vallási szisztémái közül néhány máig is létező hitrendszerek alapjait rakta le, mint Kína vagy India ősi kultúrája, vagy olyan, ma már "holt" vallásokat teremtett – Egyiptomban, Mezopotámiában és másutt –, amelyek a vallási világ egyetemes fejlődése szempontjából is meghatározó jelentőségűek. Kína nagy folyóinak medencéjében ekkor alakul ki az a hitvilág, amely az elkövetkező évezredekben lényegében változatlan módon és földrajzi határait a birodalom peremvidékéig kiterjesztve a Távol-Kelet talán legstatikusabb, a mai szóhasználatban univerzalizmusnak nevezett vallási rendszere. Az ősi vallási magaskultúra második centruma – térben, és nem az időben értve – India vallásossága; az Indus, majd a Gangesz medencéjében pre-dravida és árja népek hívják életre ezt a képződményt, amelynek késői formáját – számtalan történeti alakzat és hitágazat összefoglaló megjelölésével – hinduizmusnak nevezünk.

Időben a legősibb, a régi világ vallási térképén magának helyet kérő rendszer a sumérek és az akkádok, a mezopotámiai népek vallása, amely néhány évezred után más vallási képződményeknek adja át a helyet, a Közel-Kelet és a mediterrán világ későbbi vallási történései szempontjából azonban meghatározó fontosságú, csakúgy, mint Egyiptom régi hite, a Nílus völgyének vallási világa. Ebben a régióban, a "termékeny félhold" területén a klasszikus politeisztikus vallásosság gazdag emlékanyagát, a mitológiai irodalom valóságos tárházát találjuk, ám ugyanitt alakul ki az a monolátrikus hitértelmezés is, amely később a mediterrán világ és a Nyugat vallási sajátosságait megalapozza. Legkésőbb a Kr. e. 1. évezredben a képzeletbeli világtérképen újabb fontos vallási civilizációk jelennek meg: Közép-Keleten a perzsák, a keleti mediterrán térségben a görög, Palesztinában a zsidó vallási kultúra jelent új elemet, a dél-európai régióban pedig a latin-római hitvilág. Míg Kína és India már ekkor és a továbbiakban is zárt vallási világ marad, addig a mediterrán térség vallási rendszerei sokrétű kölcsönhatásba kerülnek egymással, ezeknek a folyamatoknak a végeredménye pedig a zsidó vallásfejlődés monoteista fordulata mellett a hellenizmus szinkretisztikus "világvallásában" és abban a plurális vallási világban ölt testet, amely a "pogány" Róma keretei között valósul meg. Eurázsia korabeli térképén a folyamvölgyi kultúrák, a nagy birodalmak területén kívüli régiók a "barbár" vallási világ arctalanságában élnek, ám ezek a régiók is sorra iratkoznak fel a vallási világtérképre. Keleten Japán Kína szellemi hatásának, Délkelet-Ázsia és az indonéz szigetek Indiának köszönhetik azokat az impulzusokat, amelyek a szervezett, de önálló vallási világ kibontakozása irányába mutatnak, Indiában pedig megszületik és rövidesen hódító útjára indul a buddhizmus. Európában a Kr. e. és a Kr. u. 1. évezred között a kelta, a germán és a szláv népek hitrendszerei kerülnek a vallási palettára; Észak-Ázsia sámánisztikus vallásai is ekkor lépnek a nemzetközi kulturális érintkezés színpadára, Afrikában pedig a fejlődés a Napata és a Meroé civilizáció révén hallat magáról.

A Kr. u. 1. évezred vallási térképét Kelet-Ázsiában a buddhizmus nagyarányú terjeszkedése rajzolja át. A Megvilágosodott hite gyökeret ver Kínában – csan-buddhizmus –, Tibetben, a mongolok és a burjátok között (lámaizmus), théraváda változatában pedig meghódítja Indokínát, miközben szülőföldjéről, Indiából kiszorul. Ugyanez az időszak a Közel-Keleten a nagy folyamvölgyi vallások pusztulásának ideje; a hellenisztikus világ szinkretisztikus rendszereinek közegében viszont megjelenik a zsidó vallás szellemi szülöttének, az antik és mediterrán vallási világ örökösének is tekinthető kereszténység. A keresztény hit expanziója szinte születése pillanatától töretlen: néhány évszázad alatt a Római Birodalom meghatározó, majd kizárólagos hitévé lesz, a népvándorlás századaiban pedig a kelta, a germán, a szláv népek is fokozatosan erre a vallásra térnek és az új világvallás az Uráltól Észak-Afrikáig rövidesen már egyetlen hatalmas tömböt alkot. A Kr. u. 7. században Arábiában születik meg azután az iszlám, amely az évezred végére meghódítja Közép-Ázsiát, a Közel-Keletet, Észak-Afrikát, súlyos területi veszteségeket okozva a világkereszténységnek, és olyan ősi vallási kultúrát is maga alá gyűrve, mint a perzsa.

A Kr. u. 2. évezred első századainak egyik lényegi változása a kereszténység egységének megszűnte. A nyugati, katolikus és a keleti, ortodox régió közötti 1054-es szakadás a Bug, a Kárpátok és a Duna vonalában választja el a kétféle keresztény közösséget. Az ortodox világ perifériáin a kereszténység ezekben a századokban is a muszlim hódítás erős nyomása alatt áll, Ázsia belső vidékein pedig a mongol invázió vet véget az ortodox – és részben a nesztoriánus – kereszténység térnyerésének. Az iszlám expanziója ezekben a századokban szinte minden irányban töretlen: Dél-Európából, Hispániából kiszorul ugyan, ám sikereket könyvelhet el a Balkánon, a Kaukázusban, az altáji népek között, ezzel egy időben pedig megveti a lábát Indiában, és szellemi befolyását kiterjeszti az indonéz szigetvilágra, valamint Afrika keleti partvidékére is.

A világ vallási térképét átrendező utolsó nagy változások 1500 után veszik kezdetüket. A nyugati, katolikus kereszténységet a reformáció osztja meg; véres háborúk után a felekezeti határok a katolikus és a protestáns Európa között 1650 körülre rajzolódnak ki. Ugyanakkor a nagy földrajzi felfedezések után, a korai gyarmatosítás időszakában a kereszténység nagyarányú terjeszkedése következik: Amerika területének nagyobb, spanyol és portugál uralom alá kerülő részében az indián magaskultúrák elpusztítása után a katolikus kereszténység hegemóniája bontakozik ki, északon pedig brit uralom alatt a protestáns kereszténység térnyerése vet véget a hagyományos indián törzsi kultuszoknak. Valamivel később az európai gyarmatosítás Ausztráliát és Óceániát is kiszakítja ősi vallási állapotaiból, és a – döntően protestáns – kereszténység részévé teszi, a katolicizmus pedig a Távol-Keleten a Fülöp-szigetek birtokbavételével szerez pozíciókat, míg Szibéria orosz meghódítása az ortodox kereszténység terrénumát terjeszti ki a nomád sámánhitek rovására. A későbbi újkorban a világ vallási térképe már alig változik: Óceániában vagy Dél-Amerikában rohamosan fogyatkozik a "természetvallások" híveinek száma, a misszióban pedig a katolikus és a protestáns egyházak között egyensúly alakul ki. Ugyanez az időszak együtt jár viszont egy olyan kivándorlási hullámmal, amely a kereszténység egyre nagyobb arányú jelenlétéhez vezet az Európán kívüli világban.

A vallási térkép változásai a 19. századtól szinte már csak Fekete-Afrikát érintik. Itt észak és kelet felől a muszlim hit térnyerése figyelhető meg, a gyarmati hatalmak támogatásával pedig – különösen nyugaton és délen – a kereszténység behatolása zajlik, az I. világháború után különösen felgyorsuló ütemben. Mindezzel együtt is azt mondhatjuk, hogy a világ mai vallási térképének körvonalai a 20. század elejére rajzolódtak ki. Ezen a hatalmas képzeletbeli mappán tehát a modern korban néhány nagy vallási kultúra (világvallás) és történetileg jelentős regionális vagy szórványvallások egy szűk csoportja dominál. A vallási rendszerek közötti határokat kis mértékben a missziós térnyerés, néhol a politikai határok változása módosítja még a későbbiekben, a legszembetűnőbb átrendeződéseket azonban a migrációs folyamatok és a demográfiai mozgások jelentik. Így Kína univerzalizmusa, a hinduizmus és a buddhizmus különféle formái Kelet- és Dél-Ázsiában őrzik korábbi pozícióikat; Európa, Amerika, Ausztrália és Afrika egyes régiói a világkereszténység dominanciájának és belső felekezeti sokféleségének adnak otthont, Észak-Afrikában, a Közel- és a Közép-Keleten, vagy egyes dél- és délkelet-ázsiai régiókban pedig az iszlám a meghatározó. A lokális vallások világában a sinto, a szórványvallások közül a zsidó, a szikh, a bahái színfoltjai tarkítják a világ vallási térképét. A 20. század elejétől gyorsuló ütemben zsugorodik a "törzsi" és a "természetvallások" élettere, a nyugati világban pedig az ateizmus és a vallástalanság formái válnak egyre gyakoribb jelenséggé.

3.1.Vallásstatisztika és regionális vallásföldrajz a mai világban; a világ vallásai a földrajzi térben

A mai világ vallási állapotainak vizsgálatánál, az emberiség vallási megoszlásának felmérésénél abból induljunk ki, hogy a világban ma már a becslések szerint mintegy hétmilliárd ember él. Hogy ez a hatalmas embertömeg hány hitrendszer, egyház, felekezet, vallási szervezet között oszlik meg, azt elvi és gyakorlati okok miatt sem tudjuk pontosan megmondani, a múlt vallási rendszereinek gazdagsága pedig egyszerűen felderíthetetlen. Nem pusztán olyan nehézségekről van szó, hogy például az USA-ban több tízezer önálló vallási szervezet, hívő közösség van, amelyek formális különállásuk miatt önálló "vallásnak", "egyháznak" is minősülhetnek, ám ennek ellenére valójában a protestáns hagyomány néhány vagy néhány tíz változatát képviselik, és nem is csak arról, hogy a "törzsi vallások" esetében az "egy törzs – egy vallás" elv alkalmazása vallások újabb ezreit szüli, még ma, e vallási formák fokozatos eltűnése idején is, nem beszélve arról a számtalan új vallásról, szektáról, amelyek napról napra keletkeznek a világ szinte minden régiójában. Elvileg nem egyértelmű, de gyakorlatilag nagyon józan módon a világ nagy valláskataszterei néhány száz vallást regisztrálnak, a statisztikailag vagy vallástörténeti és kulturális szerepüket illetően valóban jelentősek száma pedig alighanem még a százat sem éri el. Ha még ennél is "takarékosabban", a "világvallásokra" vagy a "nagy vallásokra" koncentrálunk, akkor kialakul a vallási rendszerek és vallástípusok azon, néhány tíz elemből álló köre, amely jól használható és kellően pontos leírását teszi lehetővé világunk vallási szerkezetének.

Ha mai világunk vallási, felekezeti statisztikáit nézzük, a becslések okozta bizonytalanságok ellenére is kísérletet tehetünk a földünkön élő mintegy hétmilliárd ember vallási hovatartozásának meghatározására. Így kétségtelen tény, hogy a világ legnagyobb vallási közössége a kereszténység. Követőinek száma legalább 2000 millió körüli, a teljes népesség csaknem 30%-a. A keresztény felekezetek, egyházak sorában a legnépesebb, a világ legnagyobb egyetlen egységes szervezetbe tömörülő vallási közössége, hitrendszere a katolikus egyház, amelynek tagjait a statisztikák 1200 millió körülire, az össznépesség 17%-ára teszik. Az anglikánok, a régi és újabb hagyományú protestáns egyházak és közösségek tagjainak száma 450 millióra, az össznépesség 6,5%-ára tehető, az ortodoxok és más keleti keresztények (koptok, etiópok, nesztoriánusok és monofiziták) pedig 350 millióan vannak; ez utóbbi a világ népességének 5%-át jelenti.

A mai világ második legnagyobb vallási közössége az iszlám. A muszlimoknak, a próféta követőinek számát a legutóbbi statisztikák 1200 millióra teszik; részesedésük a világ jelenlegi népességéből így 17% körüli. Az iszlám hívei között abszolút többségben vannak a szunniták; 1050 millió körüli létszámukkal a föld népességének 15%-át jelentik, a síiták és a kisebb szekták követői pedig összesen 150 millióan vannak. A hinduizmus követőinek számát az adatközlők 800 millióra teszik, ami valamivel több, mint a világ népességének 11%-a. A hinduizmus irányzatai közötti határok különösen elmosódottak; nagyjából annyit mondhatunk, hogy ennek a hívő tömegnek a kétharmada a vaisnava, negyede a sivaita irányzathoz, a többi kisebb vallási, rituális iskolákhoz tartozik. A negyedik nagy vallási tömböt a kínai univerzalizmus követői jelentik: számuk ugyancsak 800 millióra, arányuk 11%-ra tehető a világ népességéből. Ebben a hatalmas hagyományban néha külön is megbecsülik a konfuciánusok és a taoisták számát, ám ezekben az adatokban olyan nagyságrendi eltérések mutatkoznak, amelyek miatt szerencsésebb az univerzalizmust mint közös, a konfuciánus, a taoista, sőt csan-buddhista elemeket is magába foglaló vallási világot tagolatlan egységnek tekinteni. A buddhisták összlétszámát ma 400 millió körülire, a világ népességének 5,5-6%-ára tehetjük. Ezen a nagy tömbön belül a mahajána követői 220 millióra, a hínajána (théraváda) hívei 150 millióra becsülhetők, a lámaizmus hagyományát pedig 30 millió ember követi.

Különösen nehéz pontos számokat mondani a "természetvallások" fogyatkozó követőiről, a becslések azonban legfeljebb 150 millió embert, a népesség 2%-át sorolják ebbe a csoportba. Külön tartják számon a statisztikák néhány jelentős, hagyományában és tanításában autonóm, ám a hívek számát tekintve kicsiny vallás csoportját: a sinto (80 millió), a zsidóság (20 millió), a szikh vallás (20 millió), a bahái és a dzsaina (5-5 millió) és néhány más közösség összesen 150 millió embert, az emberiség bő 2%-át mondhatja a soraiba tartozónak. Legalább ekkora a bizonytalanság akkor, ha az "új vallási mozgalmak" (scientizmus, Moon-szekta, "elektronikus vallások" stb.) részesedését akarjuk megállapítani; talán jól járunk el akkor, ha az ezekhez a "hitekhez" tartozók számát 100 millióra becsüljük.Végül ott van a "vallástalanok" és az "ateisták" csoportja; bár számukat sok adatközlő magasabban adja meg, feltételezésünk szerint számuk nem több 600 milliónál, a világ népességének 8-9%-ánál. (Természetesen a vallásföldrajz ez utóbbi kategóriákat nem kezelheti a vallásszociológia módján; adatai általában sem pusztán a hívőkre, a hitgyakorlókra, az egyháztagokra, hanem a statisztikai, kulturális és identitás-alapú vallásossághoz tartozókra vonatkoznak.)

Maga a kereszténység mint világunk legnagyobb vallási közössége a szó minden értelmében világvallás. Hívei ma valamennyi kontinensen, gyakorlatilag a világ csaknem minden országában megtalálhatók, ha másképpen nem, legalább szórvány közösségek formájában, Európa, Amerika és Ausztrália-Óceánia népességének pedig csaknem az egésze ennek a hitnek a követője. Afrika lakosságának valamivel kevesebb mint a fele ugyancsak a keresztények világközösségéhez tartozik, Ázsiában viszont arányuk alig éri el az 5%-ot. Történeti okok következtében a mai kereszténység néhány nagy és szinte számtalan kisebb hitágazatot, egyházat, hitvallásos közösséget foglal magába, amelyek között komoly teológiai, szervezeti eltérések találhatók.

Mai világunk vallási térképének legnagyobb színfoltját, a Föld legnagyobb szervezett vallási közösségét a katolikus egyház jelenti. Előzménye az egykori Római Birodalom nyugati felének latin kultúrájú kereszténysége volt, amelynek útja 1054-ben vált el a keleti, görög egyházétól, a reformáció egyházainak kiválása után pedig Európa számos régiójában megfogyatkozott vagy együttélésre kényszerült a protestáns közösségekkel. Mindennek dacára a katolikusok ma is többségben vannak Európában más vallások híveivel szemben (55%) és a világegyház központja, Róma is ezen a kontinensen található. Az utóbbi századok más földrészeken is igen számottevő katolikus részegyházakat hívtak életre, a 20. század során pedig az európai katolikusok kisebbségbe kerültek más kontinenseken élő hittestvéreikkel szemben; a világ katolikusainak már csak 40%-a él az öreg kontinensen, ám a katolikus világban Európa, Európában a katolikus egyház jelentősége ma is meghatározó. A földrész déli, mediterrán térségében, az Ibériai-félszigeten, Olaszországban, Franciaországban, Németország déli felében, Svájcban vagy Ausztriában ma is ez a lakosság túlnyomó többségének vallása és a katolikusok csaknem homogén – 90% körüli részesedésű – tömböt alkotnak Szlovéniában, Horvátországban is. A közép-európai régióban a kép már tarkább: Belgium csaknem teljesen, Hollandia felerészben tekinthető katolikus országnak, Csehországban és Magyarországon pedig ez az arány 2/3 körüli. Ha keletebbre haladunk, Lengyelország és Litvánia népessége csaknem teljes egészében a római egyház híve, Lettországban, Belorussziában, Nyugat-Ukrajnában vagy Erdélyben és a Délvidéken viszont, az európai katolicizmus "peremvidéként" már kisebbségbe, szórványba szorulnak, ettől délebbre és keletebbre pedig alig találunk katolikusokat. Németország középső területein a 17. század óta egy sajátos katolikus-protestáns választóvonal húzódik: a katolikus Írország kivételével ettől északra, a brit szigeteken, a német északon és a skandináv államokban a katolikusok aránya jelentéktelenné, 1 és 10% közöttivé fogyatkozik.

A katolicizmus a nagy vagy egyenesen az abszolút többség vallása Latin-Amerikában, ahol a népesség 90%-a e hit követője; ma már több katolikus él ebben a régióban, mint Európában. Más a helyzet Észak-Amerikában: Kanada – a francia telepesek jóvoltából – fele részben katolikus, az USA lakosságának viszont csak 30%-a Róma híve. Ez utóbbi tény így is fontos: a protestantizmus fellegvárának számító országban ez a relatív többség vallása, messze a legnagyobb szervezett vallási közösség, aránya és jelentősége pedig folyamatosan növekszik is. A legnépesebb katolikus nemzeti egyházakat is ezen a kontinensen találjuk: Brazíliában 150 millió, Mexikóban 90 millió, az Egyesült Államokban 80 millió tagja van az ottani katolikus közösségnek, míg Európában a legnagyobb katolikus közösségek, az olaszok és a franciák egyházai csak 45-50 millió lelket számlálnak. Egész Amerikában néhány olyan kis ország van csupán, ahol – Kanadát és az USA-t leszámítva – nincs katolikus abszolút többség: ezek a zömében protestánsok és hinduk által lakott Guyana és Suriname, valamint az egykori angol gyarmat, Jamaica. Mindent összegezve az amerikai kontinens katolikusainak száma ma már jócskán felette van az 500 milliónak.

Afrikában, ahol ma is zajlik a missziós vetélkedés a keresztények és a muszlimok, a katolikus és a protestáns hittérítés között, a népesség 45%-a keresztény, a katolikusok aránya pedig 20% körüli, meglehetősen egyenlőtlen eloszlásban. Északon, a Szahel-övezetig terjedő arab-muszlim Afrikában a katolikusok száma jelentéktelen. Ettől délre, Fekete-Afrikában a felekezeti arányok alakulása a régi, gyarmati időket idézi: az egykori brit gyarmatokon a protestáns, a francia, belga, portugál befolyási övezetben a katolikus kereszténység jelenléte a meghatározó, terjeszkedése pedig – a "természetvallások" rovására – még ma is tart. A legjelentősebb, többségi nemzeti egyházakat Zairében, Angolában találjuk, de Mozambik, Uganda és a Guineai-öböl partvidékének katolicizmusa sem jelentéktelen, Nigériában vagy Dél-Afrikában viszont a katolikusok kisebbséget jelentenek a muszlimokkal vagy a protestánsokkal szemben.

A legkisebb mértékben keresztény és katolikus kontinens Ázsia, ahol Krisztus hitének követői legfeljebb a népesség 6%-át teszik ki; kétharmadában katolikusok, ám ez a 150 milliós embertömeg igen egyenlőtlenül oszlik meg a kontinens régiói, országai között. Így itt egyetlen országot találunk, ahol a katolicizmus többségi vallás; a Fülöp-szigetek 60 millió katolikusa nem csupán az ország lakosságának 85%-át, de az ázsiai katolikusok 40%-át is jelenti. Ázsia muszlim országaiban alig élnek katolikusok; számuk és arányuk még Palesztinában, Libanonban, Szíriában sem haladja meg a lakosság néhány százalékát, a Perzsa-öböl vidékén, Belső-Ázsiában vagy a dél-ázsiai muszlim országokban pedig jelenlétük elhanyagolható. Indonéziában a lakosság 5%-át teszik ki, ez azonban 8-9 millió hívőt jelent, néhány millió katolikus pedig zömében buddhista környezetben, Délkelet-Ázsia országaiban, mindenekelőtt Vietnamban él. Számát tekintve viszonylag jelentős az indiai katolikusok 17-18 milliós közössége az ország délnyugati partvidékén, ám ezzel is csupán az Indiai Unió népességének 2%-át teszik ki. Kínában, ahol a katolikus egyház ma is csak félig legálisan létezik, a katolikusok száma 10-12 millió lehet (ez Kína népességének 0,8-1%-a); Japánban a katolikusok aránya ugyancsak nem több 1%-nál, a 4 millió koreai katolikus viszont a Koreai Köztársaság lakosságának 10%-át jelenti. Az ázsiainál jóval magasabb a katolikus keresztények aránya Ausztrália-Óceánia területén, bár itt is szinte mindenhol kisebbségben vannak; az itt élő több mint 10 millió katolikus Ausztáliában és Pápua Új-Guineában a népesség 30%-át, Új-Zélandon 15%-át jelenti.

A világkereszténység második legjelentősebb csoportját a protestáns egyházak és vallási közösségek népes családja alkotja. Ezek a reformáció hagyományát követő vallások Európában a maguk 150 millió követőjével az össznépesség 20%-át teszik ki, a világ protestáns népességén belül viszont az európai közösségek aránya ma már csak 1/3-os. Az európai protestantizmus három jelentősebb régió többségi vallása. A brit szigeteken – Írország kivételével – a túlnyomó részben anglikán protestánsok vannak abszolút többségben. A skandináv államok csaknem teljes lakossága, valamint Észtország és Lettország népességének zöme a lutheránus (evangélikus) reformáció híve. Európa középső részének északi felében ugyancsak 50% körüli vagy feletti a protestánsok aránya: Németországban az evangélikusok közel 40 milliós tömbje jelent vallási többséget, míg Hollandiában és Svájcban a kálvinisták (reformátusok) teszik ki a lakosság közel felét. Európa katolikus többségű régiójában is számos olyan országot találunk, ahol számottevő protestáns kisebbség él; arányuk Magyarországon 25% körüli, Csehországban is 15% feletti. Ennél arányaiban kisebb, de jelentős protestáns tömböket, közösségeket találunk Franciaországban, Szlovákiában, Erdélyben, Dél-Európában és Európa keleti, ortodox keresztények által lakott vidékein viszont a reformált egyházak híveinek száma és aránya elenyésző.

A protestáns kereszténység ma legnagyobb és legjelentősebb népességtömbjét Észak-Amerikában találjuk. Kanada lakosságának fele, az USA népességének 60%-a, összesen mintegy 170-180 millió ember az itt működő számos protestáns egyház vagy felekezet valamelyikének tagja. Ezzel éppen ellentétes a helyzet Latin-Amerikában. A protestáns népesség aránya itt nem éri el általában a 10%-ot; ez alól csupán néhány volt angol gyarmat, karibi ország (Guyana, Jamaica, Bermudák stb.) kivétel. Ausztráliában és Óceániában viszont ismét az észak-amerikaihoz hasonló a felekezeti, vallási helyzet: a protestánsok – zömében anglikánok – itt országonként 60-75%-os többségben vannak.

Afrikában a századunk derekáig tartó gyarmati uralom és az élénk missziós tevékenység eredményeképpen a népesség több mint 20%-a valamely protestáns közösség tagja; ezzel a reformált egyházak itteni híveinek száma és aránya valamivel meghaladja a katolikusokét. Arab-Afrikában és a Szahel-övezetben gyakorlatilag nincsenek protestánsok, ettől délre, a fekete-afrikai régióban azonban szinte minden országban jelentős, felekezetileg igen tarka képet mutató protestáns közösség található. Különösen magas a protestánsok aránya délen: a Dél-Afrikai Köztársaságban abszolút többségben (55%) vannak és arányuk több környező országban, így Malawiban, Zimbabwében is meghaladja a 30%-ot. Kelet-Afrika országaiban az iszlámmal és a katolicizmussal együtt élő protestánsok aránya változó: Tanzániában 11%, Ugandában 22%, Kenyában 37% a részesedésük az össznépességből. Nyugat-Afrikában a reformált egyházak híveit a legnagyobb arányban Ghánában találjuk (40%), a kontinens legnagyobb protestáns népességű országa viszont Nigéria, ahol 25 millióan vannak, bár ez a muszlim többségű, vallásilag igen tarka összetételű ország népességének csak 20%-át teszi ki.

Ázsia területén a protestáns keresztények aránya alig éri el az 1%-ot. A muszlim országokban csak jelentéktelen protestáns szórványközösségeket találunk. Indiában 8 millió protestáns él, ám ez csak a lakosság 1%-a, az Indonéziában élők száma pedig 5 millió körül van (3%). Milliós közösségekről adnak számot Japán, Pakisztán vagy Kína statisztikái is, ám a protestáns keresztények aránya egyik helyen sem haladja meg a népesség 1%-át. Ma egyetlen olyan ázsiai ország van, ahol a protestánsok száma és aránya is jelentős: a különösen buzgó missziós munkának köszönhetően a Koreai Köztársaságban – számos egyházi szervezet kötelékében – 8 millió protestáns él, az ország népességének 20%-a.

Statisztikai tényként kell számot vetnünk azzal is, hogy a "protestáns" megjelölés egy olyan, a reformáció elvein alapuló vallásosság gyűjtőfogalma, amely sok száz – ha nem több ezer – önálló hitvallásos közösséget, szervezetet, egyházat, szektát jelent. Ezek sorában az egyik legkorábbi és legnagyobb az evangélikus (lutheránus) egyház: híveinek száma a világban ma legalább 80 millió, akiknek zöme Németországban, Skandináviában, a Baltikumban él. A reformáció másik ősi ága a református (kálvinista, presbiteriánus) egyház: a statisztikák ma 70 millió követőjéről adnak számot Hollandiában, Skóciában, Svájcban, Magyarországon és Erdélyben, valamint az USA-ban és szerte a harmadik világ missziós közösségeiben. A régi és népes protestáns közösségek közé tartozik az anglikán egyház is a maga 80 millió követőjével: ez Nagy-Britanniában többségi és államegyház, de a régi koronagyarmatok (Ausztrália, Kanada, Dél-Afrika, Új-Zéland) legfontosabb reformált vallása is. Közösségeit megtaláljuk az USA-ban és szinte minden, egykor brit gyarmati uralom alá tartozott országban, főleg a fekete-afrikai régióban.

A nagy protestáns egyházak közé tartozik a baptista is: 40 millió követőjének zöme az USA-ban és más angol kultúrájú országokban él, de gyülekezeteit csaknem minden protestáns népesség által is lakott országban megtaláljuk. A metodisták világszerte 60 millióan vannak: ez az amerikai protestantizmus legnagyobb közössége, de szórvány-egyházként szinte mindenütt megtalálhatók. Az újabb protestáns egyházak sorában Európában, Amerikában és a missziókban is elterjedt a pünkösdi egyház (mozgalom); 30 millió követője között különösen népesek és jelentősen a Latin-Amerikában – elsősorban Brazíliában - működők. Ugyancsak jelentős és ismert protestáns hitágazat az adventista: 10 millió híve közül a legtöbben az USA területén élnek, kisebbségi mozgalomként azonban követői szinte az egész keresztény világban meglelhetők.

Az ortodoxok és más keleti keresztények száma ma a világon felső határon számolva 350 millió, ők alkotják a világkereszténység harmadik nagy tömbjét. Ezen a nagy táboron belül külön csoportot alkotnak a pre-kalkedoniánus egyházak, amelyek a nesztoriánus és a monofizita hitértelmezési irányok és szervezeti formák örökösei. Közülük a nesztoriánusok száma jelentéktelen: Irakban, Szíriában, Indiában és Iránban találjuk néhány ezres közösségeiket. A monofizita hagyomány szerint szervezett közösségek létszáma jóval nagyobb: Etiópia egyházának 25 millió híve van, de hittestvéreiket megtaláljuk Eritreában és szórványként Szomáliában is. Az egyiptomi monofizita koptok egyháza 8-9 millió hívet számlál, az örmény monofiziták pedig - otthon és a világban - legalább 4 millióan vannak. Ezeken a nagyobb tömbökön kívül monofizita keresztény közösségeket találunk a Közel-Keleten, Indiában, az USA és Nyugat-Európa területén, együttes létszámuk pedig megközelíti a 45 milliót.

Az ortodox keresztények zöme nemzeti patriarkátusok keretei között a keleti-európai és a balkáni szláv országokban, Romániában és Görögországban él; a közel-keleti régióban kisebbségi, szórvány közösségeik vannak, Amerikában pedig kisebb csoportjaik a bevándorlók leszármazottaiként alkotnak közösségeket. Európa és egyben a világ legjelentősebb ortodox egyháza az orosz: híveinek számát a meglehetősen bizonytalan adatközlések alapján legalább 80-90 millióra tehetjük. Ugyancsak ők alkotják a lakosság legalább háromnegyedét kitevő többséget Ukrajnában (30-35 millió), Fehéroroszországban, Grúziában és Moldáviában is, a balti régióban pedig erős kisebbségként vannak jelen. A Balkánon Románia (17 millió), Bulgária (9 millió), Szerbia (8 millió) ortodox keresztényeinek aránya 70-80% körüli, Görögországban pedig meghaladja a 90%-ot (9-10 millió). Boszniában vagy az albánok között arányuk 15-35% közötti, szórványközösségeik pedig több közép-európai országban (Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Finnország), illetve Nyugat-Európában (Franciaország) is megtalálhatók.

Az iszlám 1200 millió hívének túlnyomó része az Észak-Afrikától a Közel-Keleten, Közép-Ázsián át az indonéz szigetekig terjedő egyetlen hatalmas tömbben él. A próféta követői Ázsiában vannak a legtöbben: az itt élő 750 millió muszlim a kontinens lakosságának 20%-át jelenti. Történeti törzsterületén, Arábiában, valamint a Közel-Keleten, a szíriai térségben, Kis-Ázsiában, Mezopotámiában az iszlám az abszolút többség hite; részesedése e terület országaiban – Libanon és Izrael kivételével – mindenütt meghaladja a 90%-ot. A térség legjelentősebb muszlim közösségei a törökországi (70 millió), a szaúd-arábiai (20 millió), az iraki (22 millió) és a szíriai (15 millió). Kelet felé haladva a Kaukázus vidékén is jelentékeny a muszlimok (abházok, azerik, kalmükök stb.) aránya, Azerbajdzsánban pedig ők teszik ki a népesség 95%-át. A Közép-Keleten hatalmas, csaknem teljes egészében muszlim hiten lévő népességi tömböt alkot Irán (60 millió), Afganisztán (20 millió), Pakisztán (120 millió) és a belső-ázsiai köztársaságok (Üzbegisztán, Türkmenisztán, Tadzsikisztán, Kirgizisztán); ezekben az országokban a Próféta hívei mindenütt 90% feletti többséget alkotnak és csak Kazahsztánban csökken ez az arány 60% alá. Oroszországban – zömében a volgai és az uráli vidékeken – 7-8 millió muszlim él (a lakosság 6%-a, tatárok és más török népek), Kína nyugati régióiban pedig – bár ez csak az ország népességének 4-5%-át jelenti – 50 millió körüli muszlim hívőt (ujgurok, turkesztániak) találunk. Dél- és Délkelet-Ázsiában az iszlám helyzete igen eltérő: Indiában csupán a lakosság 11%-át alkotják, ám ez így is 100 millió főt jelent, Banglades 115 millió lakosa viszont szinte teljes egészében Allah hitén van. Burmában az iszlám szórványban él, keletebbre, a buddhista országokban ez a hit gyakorlatilag ismeretlen. Malajzia 60%-ban muszlim, a Borneó szigetén lévő kis Brunei teljes egészében; a Fülöp-szigeteken arányuk alig 7%, a szomszédos Indonézia viszont, ahol a Próféta követői teszik ki a népesség 85%-át, ezzel a 170 milliós embertömeggel a világ legnépesebb muszlim országa.

Afrika népességének a mai statisztikák szerint 45%-a muszlim; arányukat tekintve annyian vannak a kontinensen, mint a kereszténység követői, és a térségben ma is tart a két nagy világvallás missziós vetélkedése, amely az utóbbi évtizedekben inkább az iszlám térnyerését eredményezte. A kontinens északi, a Szahel-övezetig terjedő része, Arab-Afrika már több mint ezer éve a muszlim világ része; e térségben a próféta hívei 90% feletti többséget alkotnak. Így csaknem 100%-os az iszlám követőinek aránya a 25-25 milliós Marokkóban és Algériában, Egyiptom 50 milliós muszlim közösségével pedig Afrika második legnépesebb muzulmán országa. Egyedül Szudánban csökken ez az arány 70% körülire; a "sivatagi Afrikában" viszont (Mauritánia, Mali, Csád, Niger) ismét 90% fölé emelkedik. A Guineai-öböl vidékének országaiban az iszlám jelenléte erős, de arányaiban országonként változó: Szenegálban, Guineában abszolút többségben vannak, Ghánában kisebbségben a keresztényekkel szemben, máshol pedig relatív többséget alkotnak a "törzsi vallások" hívei és a különféle keresztény közösségek mellett. Ebben a régióban van Afrika legnagyobb muszlim országa, Nigéria, ahol az ott élő 60 millió muzulmán a lakosság felét teszi ki. Délebbre az iszlám már vallási kisebbség vagy szórvány: jelenléte Zaire északi határáig, a Kongó vidékéig számottevő. Némileg más a helyzet Afrika keleti oldalán: itt Etiópiában, Eritreában arányuk 50%-os, Szomáliában 99%, Ugandában és Kenyában 10%, Tanzániában 40% körüli. Ettől a vonaltól délre az iszlám mindenütt csak a népesség töredékének hite: részesedése Afrika déli régiójában 1 és 10% között változik.

Európa népességének mindössze 3-4%-a, 25-30 millió ember a Próféta hitének követője, közülük is néhány millió Törökország európai szegletében él. Jelentős muszlim közösségek vannak még a Balkánon: Boszniában és Szerbiában 2 millió, Bulgáriában 1 millió muszlim él. A több országban élő albánok zöme (2-2,5 millió ember) ugyancsak muzulmán, de kisebb csoportokat Ukrajnában és Oroszország Volga-vidéki régiójában is találunk. Az európai muszlimok másik részét azok a bevándorlók, egykori vendégmunkások teszik ki, akik a kontinens nyugati felének országaiban telepedtek meg. Ennek a migrációs olyamatnak az eredménye 7-8 millió muzulmán jelenléte a térségben: Németországban és Franciaországban egyenként 2,5-3 millió között lehet a számuk, de 1 milliónál jóval többen vannak azok is, akik Nagy-Britanniában élnek. Az amerikai kontinensen és Ausztrália-Óceániában az iszlám híveinek száma jelentéktelen: bevándorlókból álló kis közösségeik aránya sehol sem haladja meg az 1%-ot. Egyedüli kivétel az USA: itt a statisztikák 5-6 millió muszlimot regisztrálnak, ami az ország lakosságának 2%-a körüli – zömében arab és néger – népességet jelent.

Az előbbieknél jóval egyszerűbb a dolgunk, ha a hinduizmus híveinek területi eloszlását akarjuk számba venni. A 800 millió hindu több mint 90%-a az Indiai Unió polgára, ahol ők teszik ki a népesség 82-83%-át, Nepál lakosságának pedig 90%-a ennek a vallásnak a követője. 10 és 20% közötti arányban ők alkotják Srí Lanka és Banglades lakosságát, Burmában, Pakisztánban, Indonéziában pedig 1-2%-os részesedéssel vannak jelen. A hinduizmus többi híve kivándorló leszármazottjaként szórványban él: a Perzsa-öböl országaiban, Dél-Afrikában, a Fidzsi-szigeteken, Guyanában alkotnak létszáma vagy aránya miatt említésre érdemes csoportot. Néhány százezer hindu él még az USA és Nagy-Britannia területén és az egykori angol gyarmatokon, valamint szórvány kisebbségként Ausztráliában, Délkelet-Ázsia és Óceánia egyes országaiban.

A buddhisták 400 milliós tábora az előbbiekhez hasonlóan csaknem teljes egészében Ázsiában él, ám jóval több országban, illetve nagyobb területen szétszóródva, mint az egyetlen kultúra vagy etnikum keretei között megmaradó hinduizmus és az univerzalizmus hívei. A kontinens lakosságának 10-11%-át ők teszik ki, elsősorban Kelet- és Délkelet-Ázsiában. Egykori szülőföldjéről, Indiából a buddhizmus másfél évezrede csaknem teljesen kiszorult; követőit csupán a peremországokban, Srí Lankán, Nepálban, Sikkimben, Bhutánban találjuk meg nagyobb számban, jelentősebb arányban. Északabbra nagy és fontos buddhista enklávé a tibeti, Oroszország szibériai területein pedig a burjátok követik a Megvilágosodott hitét. A buddhizmus uralkodó hit Mongóliában és a Kínához tartozó Belső-Mongóliában; Kínában csan-buddhizmus formájában beépült az univerzalizmus vallási világába. Jelentős buddhista közösségeket találunk Koreában és Japánban is, a délkelet-ázsiai régióban pedig Burma, Thaiföld csaknem teljes egészében, Kambodzsa, Laosz, Vietnam többségében buddhista, Malajzia és Indonézia területén viszont már csak jelentéktelen szórványokat regisztrálnak a statisztikák. A buddhizmus irányzatai közül a legősibb hínajána (théraváda) központja Srí Lanka, ahol a lakosság 75%-a ennek a hitágazatnak a követője, Burma és Thaiföld egyenként 50-50 millió buddhistája pedig ugyancsak ezt az irányzatot követi. Legtöbb híve a mahajána buddhizmusnak van: a buddhisták 60%-a tartozik ebbe a csoportba, mindenekelőtt Kína csan-buddhistái, Japánban a zen hívei, valamint Vietnam buddhista közösségei, amelyekben összesen több mint 200 millióan élnek. A harmadik buddhista csoportot, hitágazatot a lámaizmus jelenti: ennek a 30-40 milliós, Nyugat-Kínában szórványban is élő tömbnek a központja Tibet, követőit pedig vallási többségként a burjátok, a két Mongóliában élők között találhatjuk meg. A világ más részein – a kivándorlók enklávéin és apró missziós közösségeken kívül – alig találunk buddhistákat; az USA területén 500 ezer, Nagy-Britanniában és Ausztráliában 100-100 ezer feletti a számuk.

Van néhány olyan, a hívők számát tekintve kevéssé jelentős, ám vallástörténeti, kulturális szempontból fontos vallási közösség a mai világban, amelynek térbeli elhelyezkedéséről a vallásstatisztikák hagyományosan számot adnak. Ilyen a zsidó vallás, amelynek követői 20 millió körül vannak. A legnépesebb zsidó vallási közösség ma az Egyesült Államokban él; itt a népesség 3,5%-át teszik ki, 8 millió feletti lélekszámukkal. A zsidó vallás az abszolút többség (82%) vallása Izrael Államban, ahol e hit követőinek 25%-a él. Jelentős zsidó kisebbséget találunk Oroszországban (2,5 millió), valamint Ukrajnában és Fehéroroszországban (0,6 millió), az európai zsidóság legjelentősebb közösségei pedig Franciaországban (700 ezer) és Nagy-Britanniában (500 ezer), a közép-európai régióban Magyarországon (100 ezer) vannak. Az afrikai kontinensen Marokkóban, Tunéziában él nagy hagyományú zsidó közösség, a legnépesebb pedig a Dél-Afrikában lakó diaszpóra (200 ezer). Kanadában 250 ezerre, Argentínában 500 ezerre tehetjük a zsidók létszámát, de Brazíliában, Chilében és Uruguayban is nagyobb számban laknak. Végeredményben a zsidó hit követőinek néhány ezres vagy ritkábban tízezres csoportjai – néhány ázsiai ország kivételével – a világ szinte minden országában megtalálhatók.

Egészen más a zsidósághoz hasonló lélekszámú szikh vallás statisztikai helyzete: híveinek 20 milliós tömegéből 90% Indiában, túlnyomó részben annak Gudzsarat államában, egyetlen tömbben él. A többiek az egykori angol gyarmatokon szórványban vannak; magában Nagy-Britanniában számuk 500 ezer felett van. A nagy "lokális" vallások köréből egy kívánkozik fel a világ vallási térképére: Japán ősi nemzeti vallása, a sinto, amelynek 60-80 millió – a buddhizmussal szinkretizmusban élő – híve gyakorlatilag teljes egészében a szigetországban él, kisebb közösségeit pedig Hawai szigetcsoportján és a világban szétszórt japán kolóniákban találjuk. Ami a "zárvány" vallások világát illeti, itt is egy érdemel említést: a buddhizmussal rokon dzsainizmus, amelynek 5 millió híve gyakorlatilag egyetlen szűk földrajzi térben, Dél-Indiában él. Karakterét tekintve ismét más természetű a bahái hit: dacára annak, hogy híveinek száma nem haladja meg a 7 milliót, világunk népességének 1 ezrelékét, követői legalább 200 országban megtalálhatók; számuk, arányuk talán Iránban, Indiában, Kenyában, Ugandában a legnagyobb, de ezeknek a közösségeknek az egyenkénti nagyságrendje nem haladja meg a 100 ezres, a helyi népesség 1%-át elérő tömeget.

Nagyon hozzávetőleges adatokkal rendelkezünk a világ vallási valóságának arról a részéről, amelyet a kutatók, az adatközlők a "természetvallások", "törzsi vallások" csoportjába sorolnak. Úgy tűnik, hogy ezeknek az egyre fogyatkozó hitrendszereknek a követői ma 150 millió körüli néptömeget jelentenek; Szibériában (az ősi sámánizmus világában), Óceániában, Latin-Amerikában (zömében Amazónia területén) találjuk nagyobb csoportjaikat, a túlnyomó többség azonban Afrikában él. Itt a Guineai-öböl körüli országokban és Afrika déli régiójában mintegy 120 millió ember tartozik ebbe a körbe. Ez a szám gyorsan apad, változik, ám ma még számos országot találunk, ahol a népesség 20 és 50%-a között van a törzsi hitek követőinek aránya, Mozambikban és Botswanában pedig a lakosság 2/3-a tartozik ebbe a csoportba.

Némileg összefügg ezzel a vallási statisztikákban is felbukkanó "új vallások" ma közel 100 milliós nagyságrendűre becsült csoportja: Latin-Amerikában, a karibi térségben, de más vidékeken is megfigyelhető, hogy a "törzsi vallások" és a nagy vallási rendszerek közötti átmenet olyan "népvallások" kialakulását eredményezi, amelyek – Haiti szigetétől Koreáig, Brazíliától Zaire vallási térképéig – új, önálló, ám nehezen besorolható vallási jelenségeket eredményeznek. Ilyenek az "afro-amerikai vallások" (cargo, vudu stb.), amelyek a karibi térségben jelentősek, de Afrikában is találunk ilyen "keverék-vallásokat". Az "új vallások" másik jellegzetes csoportját Japán és Korea szektáinak sokaságában lelhetjük meg, amelyek helyi hagyományokból és a nagy vallási kultúrák elemeinek egyesítéséből származnak. Végül az "új vallások" harmadik csoportja az euro-amerikai "divat-vallások" mozgalmaiban ölt testet: ebben az USA és Európa vallási világában felbukkanó csoportban a spirituális és fundamentalista "új-protestantizmus" képződményeit ("electronic churches", "új pünkösdi közösségek" stb.), ázsiai hitrendszerek szekta-változatait (Moon-vallás, Krisna-hit) és a "tudomány", az ezoterizmus és a miszticizmus különféle képződményeit (a szcientológiától a para-jelenségek kultuszaiig, a neognoszticizmustól a sátánizmusig) megtaláljuk.

A világ vallásainak statisztikájában különösen bizonytalan és kezelhetetlen a vallástalanok és ateisták csoportja. Hiába teszi néhány adatközlés 1000 millió felettire ezt a csoportot, teljesen világos, hogy ez egy olyan szűk kategória, amely az európai, zsidó-keresztény kultúrán, a nyugati civilizáción, annak szekularizált vallási világán kívül értelmezhetetlen. Az egykori Szovjetunió, a kommunista Kína és a volt szocialista országok esetében sokáig tűnt úgy, hogy a hivatalosan elvárt vallástalanság százmilliós néptömegek "hite", ám mára kiderült, hogy a szóban forgó kategória csak egy szűk, a szekularizáció nyomán keletkezett euro-amerikai hitközöny és a hátterében álló ateista liberalizmus tömegtermékének megjelölésére használható. Hollandia vagy Németország esetében az egyházi közösségből kilépettek kerülnek ebbe a csoportba, máshol pedig azok, akik semmilyen vallási csoport tagnyilvántartásában nem szerepelnek, Kelet-Európa "harcos" ateizmusának tömegessége viszont olyan ideológiai közhelynek bizonyult, amelynek realitása ma már biztosan elfogadhatatlan. Ha – erős fenntartásokkal – reálisnak fogadjuk el e vallástalansági kategória vallásföldrajzi értelemben is releváns létét, akkor azt feltételezhetjük, hogy döntően az európai és amerikai vallási mezőben van az a néhány százalékos – mindösszesen 600 milliósra tehető – "vallástalan" csoport, amely ezt a statisztikai adatot "lefedi", a világ más régióiban és a zsidó-keresztény vallási világon kívül viszont ez a fogalom egyszerűen használhatatlan.

3.2. Vallásstatisztika és regionális vallásföldrajz a mai világban; vallási megoszlás a modern társadalmakban és államokban

A világ legnagyobb, egy ország határai között élő vallási közösségeinek statisztikája is változatos képet mutat. A föld legnépesebb keresztény országa ma az Egyesült Államok; utána Oroszország és Brazília következik. A katolikusok Brazíliában vannak a legtöbben, majd Mexikó, az USA, a Fülöp-szigetek és Olaszország következik. A legnagyobb ortodox egyház az orosz, majd az ukrán és a román, nem ortodox keleti keresztények pedig Etiópiában élnek a legtöbben. Protestánsok is az Egyesült Államokban élnek legnagyobb számban; a világ protestáns népességének csaknem a fele lakik ott. A legnépesebb evangélikus közösség a német, a legtöbb anglikán az Egyesült Királyságban, a legtöbb református (puritán) az USA-ban él. Ugyanitt vannak a legjelentősebb közösségei más reformált vallási mozgalmaknak is, a pünkösdi típusú gyülekezetek viszont Brazíliában igen jelentősek.

Történeti és demográfiai okok következtében a muszlim világ legnépesebb vallási közösségei a nem-arab világban találhatók. Messze a legnagyobb muzulmán ország Indonézia, majd utána Pakisztán és Banglades következik. A negyedik helyen áll az Indiai Unió, majd Törökország, Egyiptom és Irán folytatja a sort. A legtöbb szunnita értelemszerűen egy tömbben Indonéziában, a legtöbb síita Iránban lakik. A már korábban mondottaknak megfelelően a hinduizmus, az univerzalizmus, a sinto és a szikh "egyországos" vallás; az ázsiai vallások közül egyedül a buddhizmus vált igazán "nemzetközivé". A közkézen forgó statisztikák szerint – a sintoizmussal vagy az univerzalizmussal szimbiózisban élő – buddhizmus legnagyobb közössége Japán és Kína, majd Thaiföld, Vietnam és Burma következik, a legtöbb zsidó pedig az Egyesült Államokban, Izraelben és Oroszországban él.

Komoly tanulságokkal szolgálhat ezek után az is, ha nem a világ egyes vallásainak térbeli elhelyezkedésére, eloszlásának vizsgálatára összpontosítjuk figyelmünket, hanem országonként és régiónként azt vesszük szemügyre, hogy milyen azok felekezeti, vallási összetétele, szerkezete. Ha ebből a szempontból elsőként Európát vesszük sorra, annak délnyugati régiójában döntően katolikus országokat találunk. Spanyolország és Portugália lakossága 97-98%-ban a római egyház híve; mindkét helyen csak elenyésző létszámú protestáns, muszlim és zsidó közösségeket találunk. Olaszországban a helyzet hasonló; a vallási kisebbségek sorában itt a középkori eretnekmozgalmak örökösének számító néhány tízezres valdens egyház léte és a hasonló lélekszámú nagymúltú zsidó közösség fennállása érdemel említést. A katolikusok Franciaországban is abszolút többségben vannak a maguk 90%-os arányával; itt él viszont Nyugat-Európa legnépesebb (700 ezres) zsidó közössége, a keleti országrészben pedig 500 ezer evangélikus (elzászi német) és 500 ezer református keresztény. Az ország népességének közel 10%-a hivatalosan "vallás nélküli", az utóbbi évtizedek migrációs folyamatainak köszönhetően viszont 2,5 millió (5%) a muszlimok – zömében észak-afrikai arabok – száma. Vallási összetétel tekintetében hasonló a helyzet Belgiumban és Luxemburgban is: 90% felett van a katolikusok aránya, a többiek kis létszámú protestáns csoportokhoz, régóta honos zsidó és bevándorolt muszlim enklávékhoz tartoznak, a népesség néhány százaléka pedig vallástalannak vallja magát.

Merőben más a helyzet a brit szigeteken. Írország csaknem teljes egészében katolikus, Nagy-Britannia viszont – bár alapvetően protestáns ország – igen vegyes felekezeti, vallási képet mutat. Így a népesség 60%-a anglikán, a skótok zöme (3,5 millió) viszont presbiteriánus (református), de jelentős számban – egyenként több százezres nagyságrendben – vannak metodisták, baptisták és más protestáns közösségekhez tartozók is. Az országban 5-6 millió ember, a népesség 10%-a katolikus, a zsidók száma pedig 500 ezer körül van. Az utóbbi évtizedek migrációs folyamatainak köszönhetően 1-1,5 millió muszlim is él itt, a hindu, buddhista, szikh és más keleti vallások követői pedig együttesen ugyancsak 1 milliós kisebbséget alkotnak.

Európa középső területein olyan vegyes felekezetű országokat találunk, amelyek felekezeti térképét a 16. és 17. század vallásháborúi alakították. Hollandiában a lakosság 40%-a katolikus; valamivel kevesebben vannak a protestánsok (38%), akiknek zöme a református egyház híve, de kis számban élnek itt muszlimok, zsidók is, a vallástalanok aránya pedig (18%) meglehetősen magas. A katolikusok és a protestánsok részesedése Svájcban is kiegyenlített: a népesség 48%-a katolikus, 45%-a protestáns (zömében református), más vallási közösségek követői egyenként néhány tízezren vannak, a lakosság néhány százaléka pedig vallástalannak vallja magát. A vallási erőviszonyok a régió legnépesebb országában, Németországban is kiegyenlítettek: 45%-os arányukkal a főként az északi és a keleti területeken élő lutheránusok (evangélikusok) vannak többségben, a katolikusok részesedése pedig 38% körüli – zömében Dél-Németországban és a Rajna-vidéken. Németország harmadik legnagyobb vallási közössége az iszlám: a 2,5-3 millió muszlim többsége itt letelepedett török és kurd. Az országban szinte minden jelentősebb protestáns szabadegyháznak vannak hívei (összesen 2 millióan), kis számban pedig ortodoxokat, zsidókat, a keleti vallások követőit is számon tartják a statisztikák, amelyek közel 10%-os vallás nélküli csoportot is regisztrálnak.

Közép-Európa keleti felében ugyancsak zömében vegyes felekezetű országokat találunk, ám ezekben a katolikusok jelentékeny többségben vannak más felekezetek híveivel szemben. A térség vallási tekintetben leghomogénebb országa Lengyelország: a 96%-os katolikus többség mellett 1,5%-ra tehető az ortodoxok, 1%-ra az evangélikusok száma. Ausztriában is jelentős a katolikusok többsége (86%), a zömében evangélikus protestánsok pedig alig 6%-os csoportot alkotnak. Szlovéniában a katolikus többség a népesség 90%-át jelenti; nagyobb számban vannak még ortodoxok (szerbek, 3%) és balkáni muszlimok (1%). Horvátországban a katolikusok aránya 80% körüli; itt 10%-ot kitevő ortodox, szerb kisebbség él, a többi vallási csoport száma, aránya viszont jelentéktelen. Csehországban is a katolikusok vannak a legtöbben: részesedésük 70% az össznépességből. A részben huszita hagyományú protestáns közösségek követői 15%-ot tesznek ki és a régióban itt a legmagasabb, 10%-ot meghaladó a vallástalanok aránya. Szlovákiában a lakosság 65%-a katolikus; a 20%-ot kitevő protestáns népesség zöme evangélikus, de a magyar reformátusok is 3%-ot jelentenek. A keleti országrészben él a 4%-nyi rutén, ukrán ortodox és görög katolikus, a statisztikai értelemben vallástalanok aránya pedig 10% körüli. A szomszédos Magyarországon is a katolikusok alkotják a túlnyomó többséget a maguk 68%-ával, mellettük azonban a népesség 27%-a protestáns, nagyrészt református (2 millió), kisebb hányadában evangélikus és más protestáns közösségek tagja. A régióban itt él a legnagyobb zsidó közösség (1%), a vallástalanok aránya pedig 3-4% lehet.

Történeti okok következtében igen változatos képet mutat a kereszténység nyugati hagyományához tartozó három balti állam vallási statisztikája. Észtországban a porosz-német hatásnak köszönhetően a népesség több mint 60%-a evangélikus, a betelepült oroszok viszont ortodoxok (30%). Lettországban változatosabb a kép: itt is az evangélikusok vannak viszonylagos többségben (44%), ám mellettük 20% a katolikusok és 33% az ortodoxok (betelepült oroszok) aránya. Végül Litvánia, amelyet szoros történelmi és kulturális kötelékek fűznek Lengyelországhoz, az előbb tárgyalt régióhoz hasonló: a katolikusok abszolút többségben (80%) vannak, az ortodox oroszok aránya 10%, a népesség 7%-a pedig evangélikus.

Európa délkeleti, balkáni régióját az előbbiekkel ellentétben túlnyomó többségében ortodox keresztények lakják. Így Romániában az ortodoxok teszik ki a népesség 75%-át, de mellettük – zömében Erdélyben és a Partiumban – 15%-os katolikus (magyarok, németek, román görög-katolikusok) és 6%-os protestáns (magyar reformátusok és unitáriusok, szász evangélikusok) kisebbség is él az országban. A szomszédos Moldávia lakói csaknem teljes egészében ortodox keresztények: 94%-os részesedésük mellett egyedül a 2%-ot kitevő zsidó kisebbség érdemel említést. Jóval tarkább, a vallási mellett a nemzetiségi hovatartozást is tükröző Jugoszlávia statisztikája. Itt az ortodoxok (szerbek, montenegróiak) jelentős, 66%-os többségben vannak. Az ország népességének 18%-a muszlim (koszovói, szandzsáki albán, bosnyák), a Bácska, a Bánát és a Szerémség területén pedig 6%-os katolikus (magyar, horvát) kisebbség él. A szomszédos Macedónia vallásilag és etnikailag is kétpólusú ország: a népesség 2/3-a macedón (szláv) ortodox, 1/3-a albán muszlim. Vallásilag erősen megosztott a közelmúlt vallás- és polgárháborúja által feldúlt Bosznia is: itt a lakosság 45%-a szunnita muszlim (bosnyák), 32%-a ortodox (szerb), 19%-a pedig katolikus (horvát). Albániában, a legutóbbi időkig "hivatalosan" ateista országban a lakosság 70%-a szunnita muszlim, 20%-a cx8211; főként a déli részeken – ortodox, 10%-a pedig – északon – katolikus keresztény. Bulgáriában az ortodox keresztények aránya 80% körüli; a lakosság 10%-a (a török kisebbség) muszlim, a többiek vallástalanok vagy kisebb létszámú keresztény közösségekhez tartoznak. Törökország kis európai földdarabját – Rumélia – szunnita muszlimok lakják, Görögország pedig talán a világ legnagyobb arányban ortodox keresztények által benépesített országa. Itt az ortodoxok aránya 98%-os; rajtuk kívül csak a néhány tízezres katolikus és protestáns kisebbség érdemel említést.

A balkánihoz hasonlóan Európa keleti régiója is az ortodox kereszténység többségi területe. Így Fehéroroszországban és Ukrajnában is 75% körülire tehető – összesen legalább 45 millió embert kitevő – az ortodoxok aránya, száma; mellettük Fehéroroszországban10% körüli, Ukrajnában 15%-ot elérő a latin és görög rítusú katolikusok aránya, akiknek komoly hányada a lengyel kisebbséghez tartozik és zömében a nyugati területeken él. Mindkét országban 1-1% körüli zsidó közösség is található, a többiek – kisszámú ukrajnai muszlim és néhány protestáns szekta kivételével – a vallástalanok csoportjához tartoznak. Oroszország vallási képe az előbbieknél sokkal változatosabb, bár itt is a népesség 60%-át kitevő, 90 millió hívőt számláló, a szláv népesség legnagyobb részét összefogó ortodox kereszténység van többségben. A lakosság 7-8%-a (tatárok, csecsenek, kalmükök) muszlim, többségében szunnita: nagyobb közösségeik Dagesztánban és a Volga-vidéken találhatók, míg a 4%-os katolikus és 2%-os protestáns szórvány – evangélikusok, baptisták és más felekezetűek – zöme az európai térségben él. Az ország területén található a világ harmadik legnagyobb zsidó közössége; a közelmúlt kivándorlási hulláma dacára számuk meghaladja a 2 milliót. Szibéria egyes vidékein még ma is él az ősi sámánhit (jakutok, kamcsadálok), a kínai határ mentén és a burjátok között pedig a buddhizmus követőit is megtaláljuk. A kommunista idők emléke, hogy az országban ma is magas a vallástalanok aránya; egyes statisztikák a népesség 20%-át sorolják ebbe a csoportba.

A világ másik nagy, zömében keresztények által lakott területe az amerikai kontinens. Ennek északi felében Kanada lakói közül a legtöbben a katolikusok vannak; 45%-os részesedésüket a közel 40%-os francia ajkú lakosságnak és a Közép- és Dél-Európából érkezett bevándorlóknak köszönhetik. A protestánsok aránya együttesen 40% körül van; ennek közel 1/3-a anglikán, a többi főleg presbiteriánus, lutheránus, baptista, de számtalan kisebb protestáns közösségnek is vannak hívei. Az ortodox keresztények, a zsidók és a muszlimok aránya külön-külön is meghaladja az 1%-ot, szórványközösségekben pedig élnek itt hinduk, buddhisták, a szikh és a bahái vallás hívei is. Kanadáénál is jóval változatosabb az Egyesült Államok vallási térképe. Az ország alapvető és hagyományos vallási karakterét tekintve protestáns jellegű: több száz kisebb-nagyobb olyan egyház és vallási közösség, szekta és mozgalom honos itt, amely a reformáció eszméiből született. Vannak közöttük a bevándorlók által hozott "hagyományos" protestáns közösségek, "amerikai" reformált egyházak és olyan "új vallások" is, amelyek a reformátorok hagyatékát a sajátos amerikai vallási "szabadelvűséggel" ötvözik. A protestáns vallások követőinek együttes száma 160 millió körül van; ez az ország népességének 60%-át jelenti. Az USA legnagyobb protestáns egyháza a baptista: 30 millió híve között sok a fekete és ez a többség hite a délkeleti államokban. 10 milliónál több tagja van a metodista és a presbiteriánus közösségeknek: ezek inkább északnyugaton és a középső államokban, zömében a fehér amerikaiak között népszerűek. Egyenként 10 millió körül van az anglikánok és a lutheránusok száma; utóbbiak zöme a német és skandináv bevándoroltak leszármazottja. Jellegzetesen amerikai, sajátosan fél-protestáns vallás a mormon és a jehovista; az előbbi 6 millió hívének zöme Utah államban és környékén, az utóbbi követői szórványban, de főleg a keleti partvidéken élnek. Számottevő mennyiségű követőjük van a pünkösdi közösségeknek, az "új fundamentalizmus" vallásainak, de szinte minden mai protestáns vallási mozgalomnak vagy "új vallásnak" – adventistáknak, unitáriusoknak, a szcientológia vagy a "New Age" híveinek – itt van a központja vagy a legnépesebb közössége.

A katolikus egyház egykor szórványként, jelentéktelen kisebbségként került az Egyesült Államokba, ma azonban hívei alkotják a legnagyobb egységes vallási mozgalmat, szervezetet az országban. A katolikusok aránya ma már 30% körül van; a hívek száma 80 millió körülre tehető. A déli és délnyugati államokban ők alkotják a többséget, de sokan élnek a közép-keleti államokban is. A katolikusok egy része az ír, valamint az olasz bevándorlók leszármazottja; számukat később a Közép-Európából érkezettek gyarapították, az utóbbi évtizedekben pedig egyre növekedett soraikban a spanyol-amerikaiak, a latin-amerikai bevándorlók aránya. Az ortodox kereszténységet szláv és görög bevándorlók hozták az országba: ma a különféle ortodox egyházszervezetekben, nemzetiségi alapon szervezett emigráns egyházakban 5-6 millió a tagok száma.

Latin-Amerika vallási összetétele sokkal egyöntetűbb és – az egykori spanyol és portugál gyarmati uralomnak köszönhetően – egyértelmű katolikus hegemóniáról tesz tanúbizonyságot. Néhány egykori angol és holland gyarmatot – a 75%-ban protestáns Jamaicát, a nagyrészt protestáns keresztények és hinduk által lakott Guyanát, Suriname-ot – leszámítva a katolikusok aránya mindenütt eléri vagy meghaladja a 90%-ot. Új jelenség viszont, hogy a helyi katolikus közösségeken belül is jelentős szektásodási folyamat van kibontakozóban; ennek tünetei Brazíliában, Mexikóban különösen látványosak. A katolikus többség mellett kis protestáns közösségeket és zsidó enklávékat szinte mindenütt találunk; Brazíliában, Chilében, Argentínában a protestánsok aránya 2-4%-os, ortodoxok pedig nagyobb számban Chilében és Argentínában élnek. Ugyancsak Argentínában, Brazíliában él jelentős zsidó közösség, több karibi országban (Haiti, Kuba) pedig afro-amerikai és indián szekták virágzanak. Amazóniában, Peruban, Bolíviában még élnek a régi törzsi kultuszok, Brazília nagyvárosaiban pedig a pünkösdi mozgalomnak és az "új vallásoknak" is jelentős arányban vannak hívei.

Ázsia vallási térképén néhány nagy, nem keresztény hitrendszer dominál. Így a Közel- és Közép-Kelet és a belső-ázsiai térség az iszlám világ része. Törökországban a muszlimok aránya 98%; ennek 1/10-e – az ország keleti felében – síita. Ami más vallási közösségeket illet, hiába van itt az ortodox kereszténység legfontosabb főpapi széke, a Konstantinápolyi Patriarchátus, a különféle keresztény hitvallások képviselői együttesen is csak a lakosság töredékét jelentik. Szíriában a népesség 95%-a muszlim; ennek 2/3-a szunnita, a többi síita szekták követője. Az egykor hatalmas helyi ortodox egyház követői alig teszik ki a lakosság 2%-át és ennyien vannak a katolikus keresztények is. Gyökeresen más a helyzet Libanonban, amely vallásilag erősen megosztott: a 60%-os muszlim többség fele részben szunnita és síita, a nem-ortodox keleti keresztények (maroniták) aránya 20% felett van, de él itt 7% ortodox és 10% katolikus keresztény is. Jordánia 96%-ban szunnita muszlim ország és a palesztinok nagyobb része is ezen a hiten van, bár 30%-uk keresztény, Izrael lakói között pedig 15% körül van a muszlimok (palesztinok) aránya.

Az iszlám szülőföldjén, az Arab-félszigeten is minden országban 95% felett van a Próféta követőinek aránya; változatosságot inkább az jelent, hogy Jemen népességének 55%-a síita, míg máshol a szunniták vannak igen nagy többségben, Szaud-Arábia pedig a szunnita iszlám vahhabita ágát követi. Az Öböl-országokban 1-2% a hinduk aránya, akik vendégmunkások a térségben, más vallásokhoz tartozókat azonban alig találunk. Irak 95%-os arányban muszlim; a lakosság 50%-a délen élő arab síita, északon viszont az ottani arabok és kurdok szunniták (45%). A más hitet követők száma itt is jelentéktelen; a nesztoriánus (manicheus, mandeus) keresztények, az ortodoxok és a katolikusok diaszpórát alkotnak. A közeli szomszédságban található viszont az a két iszlám ország, amelyekben a síiták abszolút többségben vannak: Irán népének 90%-a tartozik ehhez az irányzathoz, a további 9% szunnita mellett pedig csak jelentéktelen keresztény csoportokat és egy kis bahái közösséget találunk az országban. A másik síita ország Azerbajdzsán: az azari népesség 75%-a síita, 25%-a pedig szunnita. A Kaukázusban két keresztény kultúrájú ország is van: Grúzia lakói (80%-ban ortodox keresztények, akik mellett 8-8% katolikus keresztény és szunnita muszlim is él itt, Örményország pedig a monofizita kereszténység egyik mai központja, ahol a lakosság 90%-a tartozik az ősi, pre-kalkedoniánus nemzeti egyházhoz.

Önálló vallásföldrajzi régiót jelentenek Ázsia földjén a szovjet uralom alól nemrég szabadult közép-ázsiai köztársaságok. Kazahsztán népének 50%-a (9 millió) szunnita muszlim, a betelepült orosz lakosság viszont ortodox keresztény (42%). A sztálini idők deportálási és telepítési politikájának emléke, hogy az ország lakosságának 4%-a protestáns (evangélikus volgai németek), 2%-a pedig katolikus. Jóval nagyobb a szunnita muszlimok többsége Kirgizisztánban, ahol arányuk 73% (3,5 millió), ám itt is él 25%-ot kitevő keresztény kisebbség, nagyrészt orosz ortodox keresztények. Jóval alacsonyabb a betelepült oroszok és más szlávok aránya Tadzsikisztánban és Türkmenisztánban, aminek eredményeképpen itt magasabb a muszlimok részesedése. Mindkét országban 90% az iszlám követőinek aránya (ezek 85-90%-a szunnita), akik mellett az orosz ortodoxok 8-8%-os kisebbséget alkotnak. A térség etnikailag és vallásilag is legegységesebb országa Üzbegisztán, ahol a népesség 94%-a (21-22 millió ember) szunnita muszlim, a keresztények (ortodoxok) aránya pedig nem haladja meg az 5%-ot.

A történeti India és peremországai világában, a hinduizmus és az iszlám ütközőzónájában és a buddhizmus egykori szülőföldjén változatos vallási viszonyokat találunk. Az Indiai Unióban a hinduizmus követői 82-83%-os többségben vannak és 720 milliós tömbjük a hinduizmus követőinek 90%-át jelenti. A 80 millió muszlim (10%) zöme itt is szunnita; főleg a déli országrészben (Hayderabad) vannak nagy, összefüggő településterületeik, miután az indiai muzulmánok jó része 1947-ben átmenekült Pakisztánba. 2-2% körül van az ország népességében a katolikus keresztények és a szikh vallásúak aránya; az előbbiek délnyugaton, az utóbbiak északnyugaton élnek. A dzsainizmus és a buddhizmus követőinek száma egyenként 5-5 millió (0,5-0,5% körüli), a nem katolikus keresztények száma jelentéktelen, északkeleten pedig néhány millióan vannak az ősi törzsi kultuszok követői. A peremországok közül Nepál 90%-ban hindu hitű, lakosságának többi része pedig buddhista és muszlim. Délen Srí Lanka domináns vallása a théraváda buddhizmus (70%, a szingaléz népcsoport), a lakosság többi része pedig 15-15%-ban oszlik meg a hinduizmus követői (tamilok) és a különféle egyházakhoz tartozó keresztények között. A régió muszlim országai közül Afganisztán népének 98%-a muszlim, akik közül 14,5 millió szunnita, 3,5 millió pedig síita. Pakisztánban is a szunnita muszlimok vannak többségben (96 millió, 80%), a többiek zöme (17%) pedig - némi keresztény és hindu szórvány mellett - síita. Ugyancsak az iszlám világ része Banglades: 85%-os (zömében szunnita) muszlim többség (105 millió) mellett az országban jelentős, 13%-os hindu kisebbség és némi keresztény szórvány él.

Önálló, vallásilag változatos terület a kontinensen a délkelet-ázsiai térség. Az Indiával szomszédos régióban Burma lakosságának 85%-a a théraváda buddhizmus követője; az ország belső vidékein 8%-os arányú törzsi vallású kisebbség él, a központi területeken pedig muszlim és hindu közösségek vannak. Thaiföld ugyancsak a théraváda buddhizmus hona: itt a lakosság 93%-a Megvilágosodott követője, a belső vidékeken ugyanakkor törzsi kultuszokat követ a lakosság. Kambodzsa és Laosz népe 90%-os arányban a mahajána buddhizmus híve; mindkét országban vannak – a kínai kolóniában – követői az univerzalizmusnak, az erdei népek pedig itt is törzsi isteneknek hódolnak. Keletebbre, Vietnamban a mahajána buddhizmus híveinek aránya 60% körüli; a kínai telepesek az univerzalizmus hitét vallják (15%), a francia gyarmati uralom következtében délen 10%-ot kitevő katolikus kisebbség él, a hegyi törzsek pedig itt is ősi kultuszukat követik. A régió etnikai, vallási értelemben is legváltozatosabb képet mutató országa Malajzia. A malájok zöme a szunnita iszlámot követi (57%), az itteni kínaiak buddhisták (17%) és az univerzalizmus (12%) hívei. A hinduizmus részesedése 7% az ország népességéből, de a katolicizmusnak (3%), a protestantizmusnak (3%) és a természetvallásoknak is vannak követői. Indonézia esetében ismét más a helyzet: itt a szunnita iszlám részesedése 85%-os: ez ma 170 millió embert jelent. A lakosság 5%-a katolikus, de nagyobb protestáns, buddhista és univerzalista közösségek is vannak, Borneó belső vidékén pedig (dajakok) 1-2 millió ember törzsi vallások követője. A térség másik szigetországa, a Fülöp-szigetek – az egykori portugál gyarmati uralomnak köszönhetően – zömében katolikus; 60 milliós, a népesség 85%-át kitevő közösségük a legnagyobb katolikus nemzeti egyház Ázsiában. A déli szigeteken 5-6%-os muszlim kisebbség is él, a hasonló arányú protestáns lakosság pedig szórvány helyzetben van.

Kelet-Ázsia legnagyobb és legnépesebb országa Kína. Az ország népének többsége (65%, 800 millió ember) az univerzalizmus, a vele összeolvadó konfucianizmus, taoizmus és csan-buddhizmus követője, bár a statisztikák az itteni buddhisták számát külön is 100 millió körülire becsülik. Tibetben és Belső-Ázsiában 30 millió híve van a lámaista buddhizmusnak, ugyancsak a peremtartományokban pedig 40-50 millió muszlim él. A kínai keresztények száma 15 millió; zömében a nagyvárosokban és a partvidéken élő közösségeik 2/3-a katolikus, a többi jórészt protestáns. Távoli vidékeken, főleg Szecsuanban ma is vannak hívei az ősi törzsi kultuszoknak, a vallástalanok aránya pedig megközelíti a 20%-ot. Különleges képet mutat vallási tekintetben a két Korea. Északon, ahol "hivatalosan" a lakosság 60%-a vallástalan, buddhistákat és az univerzalizmus híveit találjuk. Délen e két vallás részesedése 30-30% körül van. Különös jelenség viszont a keresztények magas aránya: az országban a protestáns egyházak és szekták hívei a népesség 23%-át teszik ki, a katolikusok részesedése pedig 7%. Végül Japánban, ahol ma már a sinto és a zen-buddhizmus közötti határok megvonhatatlanok, a népesség 80%-a a sinto-buddhizmus követője; az "új vallások" és különféle szekták tagjai 15% körüli tömeget jelentenek, a kereszténység pedig protestáns (2%) és katolikus (1%) formájában egyaránt jelen van.

Afrika ma nem pusztán a látványos demográfiai változások, hanem a jelentős vallási átrendeződések kontinense is. Mindez alig érvényesül az északi régióban, hiszen az itt található arab országokban az iszlám részesedése 95-98%-os. Így Marokkó, Algéria, Mauritánia, Tunisz és Líbia területén a szunnita muszlimok mellett csak szórványban találunk katolikusokat (az egykori francia és olasz telepesek itt maradt töredékét) vagy parányi zsidó enklávékat, ám a lényeget tekintve a térség országai egyöntetűen muszlimok. Némileg más a helyzet Egyiptomban és Szudánban. Egyiptomban, amely a muszlim világ legfontosabb szellemi, tudományos központja, a szunnita muszlimok aránya 85% felett van, de él az országban 8-9 millió kopt (monofizita) keresztény – főleg Alexandria környékén – és más keresztény közösségekhez tartozó szórvány is. Szudánban a muszlimok aránya 75% körüli; az ország déli részének törzsei között 15% a törzsi vallások követője, a 10%-os arányú, zömében katolikus kisebbséget (2,6 millió) pedig polgárháború és ismétlődő üldözés sanyargatja.

Afrika következő nagy vallásföldrajzi régiója, amely a Szahara déli területeit, a Guineai-öböl vidékét és a Szahel-övezetet foglalja magában, vallásilag vegyes, de többségében muszlimok által lakott terület, amelynek vallási világára erősebb hatást gyakorolt az északról jövő arab-berber befolyás, mint a – zömében francia és angol – gyarmati uralom. A terület jellemzője, hogy a muszlimok aránya északról dél felé haladva csökken, a keresztényeké növekszik, a térség számos országában pedig ma is magas a törzsi vallások követőinek aránya. Mali, Niger, Szenegál és Gambia vallási szerkezete azonos: mindenütt 90%-ban vannak jelen a szunnita muszlimok, a törzsi kultuszok aránya pedig 9% körül van. Guinea 7 millió lakója közül 70% muszlim, a többi törzsi hitek követője, Bissau-Guineában pedig 40% muszlim és 10%, zömében katolikus keresztény mellett a törzsi vallások követői (50%) vannak többségben. Csád népének 60%-a muszlim; 25% a törzsi vallásúak, 15% a keresztények aránya, akik zöme katolikus. Burkina Faso földjén is erős még a szunnita iszlám jelenléte: 50%-os részesedése mellett az ország népének 38%-a törzsi vallású, a 12%-os keresztény kisebbség négyötöde pedig katolikus. Három tengerparti országban ma is a törzsi hitek dominanciája figyelhető meg. Sierra Leone, Libéria és Elefántcsontpart népének 50%-a ma is ezeknek az ősi kultuszoknak hódol. A muszlimok aránya a három országban 30-40% közötti. Elefántcsontpart 20%-os és Sierra Leone 10%-os keresztény kisebbsége 2/3 részben katolikus, a többi protestáns, Libériában viszont a 10% keresztény között a felekezeti megoszlás fordított. Ghána 18 millió lakójának 40%-a protestáns: anglikán, metodista, baptista, presbiteriánus, további 15% pedig a katolikus kereszténység követője. Az ország népének 25%-a ma is törzsi kultuszok híve, északon pedig 15%-os muszlim kisebbség él. Togo földjén a népesség 1/5-e muszlim, 2/5-e törzsi vallású, 2/5-e pedig keresztény, zömében katolikus. Némileg hasonló a helyzet Beninben is, ám itt a törzsi vallások követői vannak a legtöbben (60%), a fennmaradó népesség zöme pedig katolikus (20%) és muszlim (15%). Nigériában, a térség és Afrika legnépesebb országában a nagyrészt északon élő muszlimok (hauszák, fulbék) teszik ki a lakosság 50%-át (60 millió), a keleti részeken pedig 15%-os törzsi hitű népesség él. Az ország déli részében a keresztények vannak többségben, akik közül a népesség 10%-a (12 millió ember) katolikus, 5% pedig afrikai eredetű keresztény-szinkretista szekták híve. Az itteni keresztények nagyobb része protestáns; a népesség 20%-át kitevő, 24 milliós csoportjukban főleg anglikánok, baptisták, metodisták vannak. A Közép-afrikai Köztársaságban a muszlimok aránya már csak 10%; a lakosság fele törzsi vallások követője, a 40%-nyi kereszténynek pedig 2/3-a katolikus. Kamerunban a lakosság 1/5-e muszlim, másik 1/5-e törzsi hitű; a 30% katolikus és 20% protestáns mellett itt is jelentős arányú (10%) a "bennszülött-keresztény" szekták jelenléte.

Afrika túlsó, keleti oldalán is változatos vallási világot találunk. Etiópiában a 25 millió hívőt számláló kopt (monofizita) államegyház részesedése 50%-os, a népesség 45%-a pedig a szunnita iszlám követője. Hasonló a helyzet Eritreában is: a népesség fele kopt keresztény, másik fele muszlim. A kis Dzsibuti népének 95%-a muszlim, Szomáliában pedig ez az arány 99%: ez a térség egyetlen, vallási tekintetben homogén állama. Délebbre, Kenyában a lagnagyobb vallási csoportot a protestánsok (anglikánok, baptisták, presbiteriánusok) jelentik 37%-os arányukkal, a katolikusok pedig 27%-át (8 millió) teszik ki az össznépességnek. A lakosság 1/4-e törzsi vallások követője, 5%-a muszlim, és itt van a bahái vallás egyik központja és világszerte legnépesebb – 600 ezres, 2% – közössége. A szomszédos Ugandában a katolikusok vannak a legtöbben: 42%-os részesedésű közösségük 8,5 millió hívőt számlál. Protestáns a lakosság 22%-a (anglikánok, baptisták) és ugyanennyien vannak a törzsi vallások hívei is. Muszlim a népesség 6%-a, 2% a bahái részesedése (400 ezer), az afrikai-szinkretista keresztény szekták tagjai pedig 3-4%-ot jelentenek. Tanzániában ismét az iszlám jelenléte a meghatározó: a 35%-os, 10 millió feletti muszlim népesség 2/3-a szunnita, 1/3-a síita, az ország részét képező Zanzibár szigetén pedig az iszlám egyeduralkodó. Az ország katolikusainak száma 6 millió (21%), a protestánsok aránya pedig 15% körül van. Afro-keresztény szekták követője a lakosság 5%-a, a tengerparton 2% hindu (indiai bevándorlók leszármazottainak csoportja) él, a népesség fennmaradó része pedig törzsi kultuszokat követ.

A Kongó vízrendszeréhez tartozó afrikai régió ma a kontinensen a katolikus kereszténység talán legfontosabb centruma. Gabonban a katolikusok 60%-ot tesznek ki; mellette 10-10% protestáns és muszlim él az országban, a többiek törzsi vallások követői. Hasonló a helyzet a Kongói Köztársaságban is: 60% katolikus mellett itt 25% protestáns van, a többiek viszont 3%-os muszlim szórvány kivételével itt is természetvallások hívei. A térség legnagyobb országa, Zaire egyben a "legkatolikusabb" afrikai ország is: a 40 milliós népesség 50%-a a római egyház tagja. A protestánsok aránya 20% az országban és ennyien vannak a helyi szinkretista keresztény szekták követői is; a többiek – a kis létszámú muszlim szórvány kivételével – törzsi kultuszokat gyakorolnak. Zaire "árnyékában" a két apró szomszéd, Ruanda és Burundi is keresztény többségű. Az előbbi népének fele katolikus, negyede protestáns, a negyedik negyed pedig felerészben muszlim, felerészben törzsi hitű. Burundiban magasabb, 60%-os a katolikusok aránya, akik mellett az országban 10%-os protestáns népesség él, a többiek pedig itt is természetvallásokat követnek. Angola népének 60%-a is katolikus; a protestánsok 12%-os, az afro-keresztény szekták 17%-os arányt képviselnek, a többiek törzsi vallásokat követnek. Egészen más a helyzet a régió keleti oldalán, Mozambikban. Itt ma is a törzsi kultuszok követői vannak nagy, 55%-os többségben; a katolikusok és a muszlimok egyaránt a népesség 20-20%-át teszik ki.

Afrika déli régiójában a zömében protestáns kereszténység és a törzsi vallások világa dominál. Így Zambiában a népesség 2/3-a keresztény (27% katolikus), a többiek természetvallások követői. Zimbabwéban ez utóbbiak vannak 60%-os többségben, a 40% kereszténynek pedig 1/4-e katolikus. Malawiban is 2/3-os a keresztények aránya, akiknek nagyobb hányada itt is protestáns, ám 10% körüli muszlim kisebbség is él az országban. Botswana és Szváziföld harmadában keresztény, Lesotho és Namíbia esetében viszont ez az arány 80% körüli, a fennmaradó rész mindenhol törzsi kultuszokat követ. A térség legtarkább vallási képét a Dél-afrikai Köztársaságban találjuk. Itt a lakosság 80%-a protestáns (32 millió); a legnagyobb a sok reformált egyház közül a főleg feketékből álló metodista (12 millió) és a holland református (4 millió) közösség. A katolikusok aránya 10% körül van, de az afro-keresztény szektáknak is vannak követőik. Megtaláljuk az országban több nem keresztény vallás közösségeit is: a legnagyobb a 600 ezres hindu, de az ázsiai bevándoroltak között több százezer buddhistát, muszlimot és jelentős zsidó közösséget is találunk.

Az ötödik kontinens, Ausztrália-Óceánia zömében keresztény, protestáns többségű terület. Magában Ausztráliában a keresztények aránya 85% körül van. Ennek a 15 millió embernek a 2/3-a protestáns: a legnagyobb közösség soraikban az anglikán és a presbiteriánus, de számtalan más reformált hit követőit is megtaláljuk. A lakosság 27%-a katolikus, 3% pedig ortodox. Rajtuk kívül szinte valamennyi ázsiai vallás néhány tízezer hívét is megtaláljuk az országban, a vallástalanok aránya pedig 10% körüli. Pápua Új-Guineában némileg más a helyzet: itt a lakosság 1/3-os arányban oszlik meg a katolikus és a protestáns kereszténység és a törzsi kultuszok között. Új-Zélandon is protestáns – anglikán, presbiteriánus – a többség; 65%-os arányuk mellett az országban 15%-ot kitevő katolikus közösség és néhány ázsiai vallás szórvány közössége, valamint 10%-ot meghaladó vallástalan lakos él. Óceánia többi kis szigetországában a keresztények túlnyomó többségben vannak, mégpedig úgy, hogy a legtöbb helyen 2/3-os részesedésű protestáns és 1/3-os katolikus közösség él együtt.

4. Vallásdemográfia és vallási kultúrföldrajz

Így első pillantásra lapos közhelynek, de gyanús leegyszerűsítésnek is tűnhet, mégis feltételezhetjük, hogy a vallások világának alakulása közvetetten ugyan, de földrajzi determinációktól is függ, amelyek jelzése – nem avatkozva a vallástörténet vagy a vallásszociológia illetékességi körébe – a vallásföldrajznak is feladata. Teljesen egyértelmű, hogy az a táj, az a természeti környezet, amely egy-egy vallási világ kibontakozásának közege, valamilyen értelemben tárgya, témája, "díszlete" az ott megszülető hitnek, mitológiai és rituális világnak. Az éghajlat, a klíma, a természetes vizek bősége és minősége, a domborzati viszonyok "világkép-alkotó" elemek, amelyek nyomai a mitológiai rendszerekben is megjelennek. Bármennyire banális legyen is, gondoljuk meg: természetes, hogy a szamojéd népek számára az istenek otthona vagy a holtak birodalma a sarkkörön túli, messzi észak, a suméreknek meg "Tilmun szigete"; a hindu ember a Himalája csúcsaira, a görög az Olümposzra tekint mint a világ szent közepére, a beduin számára az égiek a sivatagi szélben, a polinéz eszmélődésében a szél által fodrozott lagúnában mutatkoznak meg. A szibériai törzsek medvekoponyákat, az amerikai indiánok bölényeket tisztelnek totemként; a hindu a tehenet, az altáji nomád lovat áldoz, Izrael oltárain pedig galamb vagy gödölye vérét csorgatják. Mezopotámiában, Egyiptomban a búza, Mexikóban a kukorica, Kínában a rizs az istenek legnagyobb ajándéka, néha maga is isten: minden vallás mitológiai és rituális eszköztárában azok a kellékek jutnak szóhoz, amelyeket a népet, a törzset, a várost körülvevő természet tár az istenek adományaként az emberek elé. Mindebből nem pusztán az következik, hogy a mítoszok világában azonosítható számunkra a világ valamely vidéke, de az is, hogy kirajzolódik a vallási mezőnyben a világ "klimatikus" vagy emberi életmód-térképe is. Sajátos földrajzi determinációt jelent már az a tény is, hogy a világ nagy, komplex, kidolgozott vallási és mitológiai rendszerei a két térítő közötti térségben születtek, szinte kivétel nélkül ott, ahol adottak voltak a termékeny folyamvölgyekben a földművelésre, az öntözésre, a nagybani élelmiszertermelésre való áttérés természeti feltételei.

Az ősi lokális, törzsi kultuszok világából a nagy, integrált, kidolgozott mitológiai hagyományt és aprólékosan szabályozott rituális rendszert teremtő vallások felé való átmenetnek kézenfekvő gazdaság- és társadalomtörténeti feltételrendszere is felismerhető. Így a kis vérségi csoport kereteit és méretét meghaladó népességkoncentráció, a város, az állam, a birodalom megszületése már a történelem korai periódusában előfeltétele volt az összetett és fejlődőképes vallási világ kiformálódásának. Vallásalakító tényezőnek bizonyult az állattartó-nomád és a letelepült-földműves kultúrák világos elkülönülése és az egyes népcsoportok közötti érintkezési viszonyok fejlődése. A régi Izrael hitében még világosan kirajzolódnak például a vallási világ pásztorok és földművesek által alkotott formájának eltérései, India dravida és korai árja kultúráinak szimbiózisában pedig mindezt a népek és vallásaik összeolvadása is kiegészíti, árnyalja. A tágan értelmezett földrajzi környezet vallási rendszerekre gyakorolt hatása az utóbbi századokban is érezhető maradt. Így egy-egy, eredeti környezetétől távol kerülő vallás akaratlanul és kényszerűen idomul megváltozott környezetéhez: a kereszténység Afrikában vagy Latin-Amerikában, az iszlám Indonéziában sok olyan elemmel gazdagodott az idők során, amelyek komoly szociológiai és néprajzi elemzést kívánnak, de vallásföldrajzi szemszögből is elemezhetők, hiszen egy új természeti és kulturális tér viszonyaihoz való igazodásból következnek.

A világ vallásainak helyzetét, egymáshoz viszonyított arányának változását előidéző folyamatok sorában nem mehetünk el szó nélkül a demográfiai tényezők mellett. Mivel az egyes vallási kultúrákban egymástól eltérő családmodelleket és termékenységi mutatókat találunk, amit tovább módosítanak az egy hiten lévők közötti regionális különbségek is, természetes, hogy a vallásföldrajzi vizsgálatoknak ezekre a tényekre is tekintettel kell lenniük. A kereszténység esetében például kiindulhatunk abból, hogy annak "természetes növekedése" nem tér el ugyan a világátlagtól, belső átrendeződéséhez, súlypontjainak áthelyeződéséhez azonban hozzájárulnak a konfesszionális és regionális szaporasági eltérések. Így amíg az európai keresztény népesség száma ma stagnál, vagy csak igen kis mértékben növekszik, addig Latin-Amerikában vagy Afrika keresztény régióiban tart a demográfiai robbanás. Ma ez a döntő oka annak, hogy az európai keresztények aránya évről évre csökken, a harmadik világ egyházainak jelentősége pedig fokozatosan felértékelődik. Csaknem biztosra vehetjük azt is, hogy az iszlám részesedésének gyors gyarapodása annak a demográfiai hullámnak is köszönhető, amely az arab országok népességgyarapodásának ütemét évtizedek óta messze a világátlag fölé emeli, és azt sem feledhetjük, hogy az egykori Szovjetunió belső krízisét nagyban serkentették azok a demográfiai prognózisok, amelyek a belső-ázsiai muszlimok arányszámának radikális emelkedését helyezték kilátásba. Ám más példákat is hozhatunk: míg Kína az utóbbi időben jó eredménnyel korlátozta lakossága természetes növekedésének ütemét és ez az univerzalizmus híveinek arányára is kihat, addig India – és vele a hinduizmus – már-már az elszabaduló túlnépesedés állapotát mutatja. Meggondolandó az is, hogy például Franciaországban vagy Németországban az ottani muszlim népesség átlagos gyermekszáma és vele természetes növekedésének üteme messze felette van az országos átlagnak, a Balkánon pedig – Szerbiában, Koszovóban vagy Macedóniában – az albán népelem súlyának az utóbbi évtizedekben tapasztalt radikális előretörése mögött is demográfiai tények állnak. Nagyon jellegzetes példákat találunk Európa és Amerika földjén is arra, hogy a népesedési viszonyok olyan vegyes felekezetű vidékeken, ahol a szaporaság nyilvánvalóan felekezetfüggő – vagy más okok mellett vallásilag is motivált –, komoly átrendeződésre vezetnek a vallási megoszlás tekintetében. Így Hollandiában a katolikusok többségbe kerülése protestáns honfitársaikkal szemben az elmúlt évszázad eltérő demográfiai trendjeinek köszönhető, Németországban pedig hasonló okok játszottak közre abban, hogy a lakosságon belüli protestáns dominancia jelentősen mérséklődött. Az USA katolikusai körében is megfigyelhető, hogy azok természetes szaporasága jóval meghaladja a protestáns egyházakhoz tartozókét és ha nagyon alapos vizsgálatokat végzünk, még Magyarországon is azt találjuk, hogy az átlagos gyermekszám tekintetében eltérések vannak a katolikus és a református népességrész között. Balgaság volna persze ezen az alapon "osztályozni" a világ vallásainak, felekezeteinek népesedési, netán morális útmutatási viszonyait, az azonban tény, hogy a vallási kultúrák is közrejátszanak a népesedési körülmények formálásában.

Az előbbihez hasonlóan demográfiai vagy demográfiai kihatású körülménynek tekinthetjük a valláskeveredés (a vegyes házasságok) nemzetközi trendjét is, hiszen a nem különösebben zárt kultúrákban és a felekezetileg vegyes régiókban a családon belüli vallási pluralizmus jelensége tömeges. Néhány sajátos asszimetriát itt is találunk. A vegyes házasságokból származó gyermekek hovatartozását általában az szabályozza, hogy melyik szülő hite – annak szigorú, normatív elvárása – bizonyul erősebbnek: ebből a szempontból a nagy vallások közül az iszlám "nyer" a legtöbbet, hiszen a más hitűekkel kötött kapcsolatokból származó gyermekek csaknem 100%-át a maga követőjének tudhatja. Európa és Amerika katolikus és protestáns népessége körében is hasonló tendencia figyelhető meg évszázadok óta: a gyermekek szüleik hitét, felekezeti hovatartozását 2/3-os, és 80%-os arány közötti mértékben a katolikus fél javára öröklik, ami – ha rövid távon kis mértékben is, de – ugyancsak módosítja a vallás- és felekezetközi arányok alakulását.

Egyes vallási rendszerek gyarapodásának vagy fogyatkozásának okai között kell számon tartanunk a vallásváltoztatások, a ki- és betérések tényeit is. Olyan zárt, etnikai, etnokulturális alapon szerveződő vallások esetében, mint az univerzalizmus vagy a hinduizmus – de bizonyos értelemben a szikh vagy a zsidó vallás is –, ennek nincs, vagy alig van jelentősége, az olyan nagy missziós hajlandóságú hiteknél viszont, mint a kereszténység, az iszlám vagy a buddhizmus, ez is módosíthatja a vallási statisztikákat. E vallások világviszonylatban legnagyobb nyeresége a törzsi vallások híveinek fogyatkozásából származik, a kereszténység kitérési veszteségét pedig döntően a terjedő vallástalanság okozza. Ha az iszlám és a kereszténység közötti folyamatokat tekintjük, azt találjuk, hogy az iszlám hitéből gyakorlatilag lehetetlen a kitérés; már csak azért is, mert ez a vallás elvileg és általában, de gyakorlatilag és kulturálisan is tiltja és lehetetlenné is teszi a hitrendszer elhagyását, befogadó vallásként viszont hatékonyan vonz magához más vallásokat elhagyókat. A keresztény egyházak közül a hit elhagyásának tilalmát a katolikus és az ortodox tudja jó hatásfokkal érvényesíteni és a nagy keresztény felekezetek közül ma a katolikus a legjelentősebb befogadó közösség. A protestáns egyházak esetében erősebb a veszteségi oldal: míg az egyes protestáns közösségek közötti ki- és betérések kiegyenlített képet mutatnak, addig a katolikus egyházzal, a szektákkal, az "új vallásokkal" szemben inkább veszteségeket könyvelhetnek el. A hinduizmus és az univerzalizmus ismét védett a hit megváltoztatásával, elhagyásával szemben: mivel a vallási közösségből való kilépés ezekben az esetekben egy zárt etnokulturális világból való kilépéssel is egyenértékű volna, Ázsiában – Korea és Japán kivételével, ahol ez a folyamat egy általános "europaizáció" vagy "amerikanizáció" része is –, hitelhagyással alig számolhatunk.

A vallási térkép átalakításának ősidők óta fontos, az utóbbi évszázadokban pedig különösen megnövekedett jelentőségű eszköze a migráció, a felekezeti struktúra ki- és bevándorlás révén történő átalakítása. A nem misszionáló vallások esetében a hitrendszer térbeli terjedésének egyedüli eszköze a más, idegen térségekben való megtelepedés: az univerzalizmus a kínai kolóniákban, a hinduizmus az angliai, dél-afrikai, észak- és dél-amerikai hindu enklávékban tudott túllépni szerény mértékben saját természetes elterjedése határain. A migrációs vallási expanzió talán legjelentősebb folyamata Amerika és Ausztrália keresztény régióvá formálása volt a 16-19. században. Ezekben az esetekben az Európából érkezett bevándorlók az Óvilág hitét, annak valamely változatát vitték magukkal. Az Egyesült Államok vallási térképét később is migrációs folyamatok alakították: az ír és olasz bevándorlók érkezésének, legutóbb pedig a latin-amerikaiak beáramlásának köszönhető, hogy megnövekedett a katolikusok aránya az eredendően protestáns jellegű régióban. A katolicizmus jelenlétének erősödése Nagy-Britanniában is a betelepülő íreknek köszönhető, Erdély pedig a románság tömeges betelepülésének, betelepítésének nyomán került át Európa katolikus-protestáns régiójából az ortodox kereszténység világába.

Ismerünk – akár a közelmúltból is – olyan migrációs változásokat, amelyek valamilyen politikai akaratnak vagy a puszta erőszaknak köszönhetően változtatták meg egy terület vallási arculatát. Amikor például sor került az Odera-Neisse határ megvonására és az evangélikus lakosság elűzésére Németország egykori keleti területeiről, a lengyel katolikusok betelepítésével megváltozott Pomeránia és Poroszország vidékének vallási képe. Hasonló, csak jóval nagyobb léptékű változás volt, amikor India és Pakisztán megalakulásakor, majd Pakisztán kettéválásakor muszlim és hindu tömegek kényszerültek áttelepülni egyik országból a másikba, a mai Törökország vallási homogenitása pedig a századelő örmény pogromainak és a kisázsiai görögök elűzésének következménye. Az üldözéssel és népirtással társuló migráció alakította a zsidóság térbeli elhelyezkedését is. A kelet-európai zsidók zömének a cári Oroszországból amerikai emigrációba kényszerítése, majd a maradék európai zsidóság zömének megsemmisítése, végül pedig jelentős zsidó tömegek Palesztinába vándorlása az elmúlt évszázadban a zsidó vallás térbeli elhelyezkedését alapjaiban alakította át.

A vallási térkép átformálásának régóta ismert eszköze a hittérítés, a vallások missziós tevékenysége. Az ókori vallások zöme vagy a mai keleti vallások többsége története során nem, vagy alig élt ezzel az eszközzel, és megmaradt abban a régióban, annak a kultúrának a keretei között, amelyben született. A történelem első nagy misszionáló vallása a kereszténység, amely történetének első századaiban – átlépve az etnikai és regionális határokon – a mediterrán térség és a Római Birodalom uralkodó vallásává terebélyesedett, a népvándorlás századaiban pedig a békés vallási asszimiláció és az erőszakos térítés eszközeit vegyítve a teljes európai kontinens hitévé lett. Időben egybeesett ezzel India nagy misszionáló vallásának, a buddhizmusnak a kilépése hazájából; a Himalájától északra, valamint a Délkelet-Ázsiában élő népek sorra felvették a Megvilágosodott hitét, amely rövidesen Kínába és Japánba is eljutott. A harmadik nagy misszionáló vallás az iszlám, amely a 7. és a 12. század között viharos gyorsasággal hódította meg a Marokkótól Indonéziáig, az Ural vidékétől Dél-Indiáig terjedő hatalmas területet. Ez többségi jelenlétének ma is színtere, e három vallás lényegében a 15. századra lezárult expanziója pedig szinte máig érvényes módon formálta a világ vallási térképét.

Az említett időszakot rövid nyugalmi állapot követte: a muszlim világ Afrika keleti partvidékén, a kereszténység Ázsiában (India, Kína, Japán, Fülöp-szigetek) és Óceániában próbálkozott azzal, hogy a helyi lakosság körében meggyökereztesse hitét, az pedig végképp bebizonyosodott ezekben a századokban, hogy az iszlám és a kereszténység képtelen egymás missziós "meghódítására". Új lendületet vett a térítő tevékenység a 19. század végén és a 20. század elején, főképp Afrikában, kisebb részben Latin-Amerika és Óceánia alig feltárt területein. A legjelentősebb eredmények a törzsi vallások követői körében születtek: ezek száma gyors ütemben zsugorodott és zsugorodik ma is – döntően a kereszténység különféle irányzatai és az iszlám terjedésének köszönhetően. Afrikában, ahol a missziós történések ma is meghatározók, gyors vallási átrendeződés következett be: a Kongó vidékén, Dél- és Kelet-Afrikában megsokszorozódott a keresztény jelenlét, a Guineai-öböl vidékén és a kontinens középső területein pedig Az iszlám befolyási övezete nyomul előre dél felé. Az utolsó igazi missziós terület, Afrika meghódítása az iszlám és a kereszténység közötti versengés közepette befejezéséhez közeledik. A többi nagy vallási kultúra világában elért térítő eredmények ugyanakkor szerények; a világkereszténység ázsiai pozíciói szinte csak Koreában erősödtek jelentősen az utóbbi fél évszázadban, az iszlám pedig – néhány ázsiai vagy afrikai keresztény területen és az amerikai kontinensen – a szegényebb néprétegek, a faji vagy etnikai kisebbségek világában (a Fülöp-szigetek muszlim gerillái, az amerikai "fekete muszlimok", a dél-kelet afrikai nacionalisták között) könyvelhet el sikereket magának. Az egykor a hittérítésben aktív szerepet vállaló buddhizmus viszont világméretekben visszaesett, és a prognózisok szerint aligha szólhat bele abba a kereszténység és az iszlám között kibontakozó demográfiai, migrációs és missziós küzdelembe, amely a világ "vallási újrafelosztásáért" az elkövetkezőkben várható. Élénk missziós, térítő tevékenység kíséri viszont az "új vallások" terjedését; akár a pünkösdi-spirituális kereszténység mozgalmaira, akár az ezoterikus vallásokra vagy a keleti eredetű euro-amerikai mozgalmakra gondolunk, mindegyik esetében aktív térítő tevékenységet könyvelhetünk el.

Vallásföldrajzi szempontjaink között nem szabad megfeledkeznünk azokról az esetekről sem, amikor a vallási, felekezeti hovatartozás megőrzésében vagy formálásában különféle nem-vallási identitáselemek is közrejátszanak. Így bőségesen ismerünk olyan eseteket, amikor a vallásosság "nemzeti ügy", mint Írország vagy Lengyelország esetében. Máskor éppen a hívő hovatartozás a nemzetek közötti határvonal lényeges vagy éppen egyedüli eleme: a katolikus horvátok és az ortodox szerbek között nem a nyelvi-etnikai, hanem a konfesszionális-kulturális eltérések a meghatározók, és a bosnyák is muszlim hite által különbözteti meg magát szerb és horvát környezetétől. Nem ritka az sem, hogy a vallási különállás valamely nemzeti kisebbség önálló identitásának fontos eleme: Srí Lankán a kisebbségi tamilok egyben hinduk is a szingaléz többség buddhizmusával szemben, a Kárpát-medence kisebbségben élő magyarjai között pedig a reformátusok saját felekezeti hovatartozásukat magyarságuk lényegéhez tartozónak élik meg, és hasonlóan vannak ezzel az erdélyi római katolikusok vagy a bulgáriai muszlimok (törökök) is. Nigériában és néhány környező országban, vagy éppen Afrika túlsó felén, Etiópiában a törzsi és a vallási hovatartozás fedi és erősíti egymást, Kína peremtartományai népének etnikai asszimilációja ellen pedig az egyik legjobb biztosíték, hogy ezek a népek nem az univerzalizmus hívei, hanem a lámaizmus vagy az iszlám nem asszimilálható követői.

A világ vallásai egész sorának kultúrgeográfiai értelemben fontos adottsága a lokalitásra való hajlam vagy az inkulturációs képesség megléte. A lokális vallás egyetlen civilizációhoz kötött, más világokhoz idomulni valójában képtelen hitrendszer; ha követői idegenbe kerülnek, ott csak zárt közösségként, zárvány-csoportként képesek fennmaradni. A világ zsidó diaszporái, a kínai kolóniák, a hindu vagy a szikh közösségek jelzik szerte a mai világban ennek a magatartási mintának a létjogosultságát. Az ellentétes típust a kereszténység és az iszlám képviseli a maga univerzális multikulturalizmusával; e hitek széles körű elterjedésének alapja éppen az, hogy más és más civilizációk közegébe kerülve képesek alkalmazkodni azokhoz a kulturális feltételekhez, amelyek a vallási szféra egészének sérelme nélkül "helyi" kereszténységet, "helyi" iszlámot hívnak életre.

A vallásföldrajzi vizsgálat számára lehetséges szempontok sorát zárjuk végül a vallástalanság mint világunk vallási térképén felbukkanó jelenség ismételt említésével. Korábban voltak olyan feltételezések, amelyek a vallástalanság egyenletes és lineáris növekedéséről készítettek prognózisokat, és úgy vélték, hogy az emberiség a civilizáció fejlődésével a mind teljesebb vallásvesztés irányába halad. Az ilyen vélemények közös hivatkozási alapja az volt, hogy a nyugati világban, főleg Európa néhány országában magasra emelkedett azok aránya, akik önmagukat vallástalannak minősítették, és sem cselekvő, sem szervezeti értelemben nem kötődtek felekezethez, hithez. Mára világossá vált, hogy ez a vallástalanság valójában csak a keresztény kultúra régiójában létezik és annak sajátos kultúrtörténeti terméke. Bebizonyosodott az is, hogy a vallástalanság – kulturális mintákon és ideológiai késztetéseken túl – az életmód és életminőség egy bizonyos, a legfejlettebb nyugati társadalmakhoz kötött modelljének terméke. Nem bizonyult igaznak az sem, hogy a vallástalanság térnyerése egy minden határon túl progrediáló folyamat; a vallási adatközlések alapján inkább arra következtethetünk, hogy a vallástalanság csupán egy konstans nagyságú színfolt a világ vallási térképén.

Külön kérdésnek tekinthető az egykori kommunista világrendszerben tömegesnek gondolt hivatalos, ideológiailag vezérelt és adminisztratív módon kikényszerített vallástalanság ügye. Az utóbbi évtizedben az európai volt szocialista országok esetében bebizonyosodott, hogy azok nem igazán térnek el a keresztény világ átlagos állapotától, az olyan "hivatalos ateizmust" hirdető ázsiai országok esetében pedig, mint Kína vagy Észak-Korea, jó okkal feltételezhetjük, hogy - egy, a nyugati vallási szemlélettől alapvetően eltérő világban - maga az egész fogalom radikális átértelmezésre szorul, miközben megmarad apró színfoltként a világ vallásföldrajzi szempontok alapján értelmezett térképén.

Horváth Pál

Vallásföldrajz

1. Vallásstatisztika, vallástopográfia, vallásdemográfia a mai világban

2. Történeti vallásföldrajz

3.1.Vallásstatisztika és regionális vallásföldrajz a mai világban; a világ vallásai a földrajzi térben

3.2. Vallásstatisztika és regionális vallásföldrajz a mai világban; vallási megoszlás a modern társadalmakban és államokban

4. Vallásdemográfia és vallási kultúrföldrajz

Irodalom