Az MTA Filozófiai Intézetének

AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI
SZABADEGYETEME

A kolozsvári egyetemen szerzett államtudományi doktorátusa után, 1906 õszétõl Lukács Berlinben él mint egyetemi hallgató. Ekkor ismerkedik meg többek között Georg Simmellel, akinek híres teadélutánjaira is bejáratos lesz. Simmel ekkoriban úgyszólván “szellemi látványosságnak" számított, akinek elõadásait nemcsak a bölcsészek látogatták, hanem például szellemi izgalomra vágyó hölgyek is. Egy szemeszter után Lukács átiratkozik Berlinbõl a pesti egyetem bölcsészettudományi karára, s így az 19067-es tanév második félévében már pesti egyetemi hallgató, ugyanígy az 19078-as tanév mindkét félévében és az 19089-es tanév elsõ félévében is.⁽¹⁾

A “Bölcsésztudori szigorlatok jegyzõkönyve" tanúsítja, hogy egy Berlinben végzett szemeszter után Lukács négy félévet végzett Pesten. Mivel a budapesti egyetem iratanyagának jelentõs része az idõk folyamán megsemmisült, ma már nem deríthetõ ki, milyen órákat hallgatott Lukács. A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Almanachjában olvasható azonban a meghirdetett órák listája, s ezek között bõven találunk olyanokat, amelyek bizonyíthatóan felkeltették Lukács érdeklõdését. Az 1906/7-es tanév elsõ félévében például:

A philosophia történetének áttekintése Dr. Medveczky

Az irodalomtörténet áttekintése Dr. Beöthy

Logika Dr. Pauer

A rationalizmus és empirizmus fejlõdése Dr: Papuer

A philosophia története Dr. Alexander

Nietzsche Dr. Alexander

Philosophiai gyakorlatok Dr. Alexander

Philosophiai conversatorium

(Leibniz: Theodicea) Dr. Bánóczi

Etika, bölcsészeti erkölcstan Dr. Kármán

Az 1907/8-as tanévben a felsoroltakon kívül többek között meghirdettek egy órát, amelyet Beöthy Zsolt »Bevezetés a poétikába« címmel tartott, Alexander Bernát és Bánóczi József pedig ebben a félévben Kanttal foglalkozott. A második félévben Beöthy a »Stílus«-ról tartott elõadást, Bánóczi pedig Schopenhauerral foglalkozott a »conversatio« keretében. Lukács végül a bölcsészeti doktorátus megszerzéséért német és angol irodalomból és nyelvészetbõl is vizsgázott mint melléktantárgyakból, és a doktori vizsga után még néhány évig magyar, ill. német irodalomtörténésznek készült. Íme néhány a germanisztika és az anglisztika tanárainak órái közül:

A német lyra és a dialektikus költészet története

a XIV. és XV. században Dr. Bleyer

Oxenford: My Fellow Cleerc Dr. Latzkó

Schiller drámái Dr. Heinrich

Goethe Dichtung und Wahrheit-je Dr. Petz

Gottsched és svájci ellenfelei Dr. Bleyer

Schakespeare: King John Dr. Y. B. Arthur

A német dráma története Dr. Heinrich

A naturalizmus Némeetországban Dr. Heinrich

Tartottak az egyetemen még órákat Klopstockról, Pope-ról, Chaucher és koráról stb.

Ugyancsak az Almachnok tanúsága szerint Benedek Marcell 1903-tól,Bortstieber Gertrúd 1901-tõl volt bölcsészhallgató, Bánóczi László neve azonban sem a bölcsészek, sem a jogászok között nem szerepel, sem a rendes, sem a rendkívüli hallgatók névsorában. (Lukáccsal egy idõben volt bölcsészhallgató még Lorsy Ernõ és Eisler Mihály József dr. is, aki késõbb József Attila egyik analitikusa és támogatója volt.⁽²⁾)

Végeredményben Lukács 1909. november 22-én tette le bölcsészdoktori szigorlatát. Fõ tárgya az esztétika volt, ebbõl Beöthy Zsolt vizsgáztatta. A melléktárgyakból: német irodalomtörténetbõl és nyelvészetbõl Dr. Heinrich Gusztáv, angolból Yolland B. Arthur. A szigorlatot Lukács mindhárom tárgyból“summa cum laude" minõsítéssel tette le. Doktori értekezése A dráma formája címû dolgozat volt (nem az 1906 novemberében A Szerda címû lapban azonos címmel megjelent szöveg, hanem az, amelyet Lukács 1909-ben jelentetett meg a Budapesti Szemlében. A dolgozat bírálói Beöthy Zsolt és Alexander Bernát voltak. A vizsgát Lukács összességében is “summa cum laude" minõsítéssel tette le, s tudorrá avatásának napja 1909. november 27. volt. Ezt követõen Lukács barátjával, Popper Leóval töltött néhány hetet Berlinben, majd apja betegsége miatt 1910. januárjában hazautazott Budapestre.

Az egyetemi tanulmányok közben kétségtelenül fölmerült az is, hogy Lukács egy év külföldi tanulás után dolgozni kezdjen Pesten. (Említésre érdemes, hogy ebben az idõben pesti polgári körökben igen sokatlan volt – függetlenül a család anyagi lehetõségeitõl –, hogy valakit a diplomája megszerzése után is a szülei tartsanak el.) Az álláskeresésre utal Bánóczi 1907 nyarán írott levele is: “A fogalmazói állás nagyon csábító, különösen ha a szabadságot is megkapnád. De meg kell azt gondolni, hogy elõmenetel alig van, és akkor is csak speciális odavaló munkássággal. ... És akkor inkább vagyok 40 éves koromban még min. titkár, mint 22 éves koromban már fogalmazó. ... De tanácsnok abszolute nem lehetsz, mert keresztény, fõképp katolikus dolgokra volna befolyásod. A városnál egy zsidó sincs, tudtommal egy kitért sem, Körössy már úgyszólván világhírû volt, mikor igazgató lett, és az egyetlen volt."⁽³⁾

Lukács Mária egyik levelének tanúsága szerint ugyancsak 1907 nyarán vetõdött föl az is, hogy Lukács esetleg a képviselõházban kezdje pályáját. Mici levele alapján valószínûtlen, hogy – mint Lukács késõbbi visszaemlékezésében írja – teljesen a háta mögött és akarata ellenére folyt volna az ilyen irányú tájékozódás. “Az õszi terveidrõl csak annyit és azt hallottam, – mit magad is írtál. ... Riki fog a képviselõházi dolgok iránt érdeklõdni. Neki nagyon jó összeköttetései vannak ott! Remélem, hogy itt fog valami sikerülni" – írja Lukács Mária bátyjának 1907 július 30-án.⁽⁴⁾

Nem sokkal e levél után, 1907. szeptember 3-án Lukács a fasori templomban evangélikus hitre tért.⁽⁵⁾ A körülmények, hogy “keresztapául" sógorát, Dr. Lessner Richárdot és helyszínül a legközelebbi lelkészi hivatalt választotta, és azt az egyházat, amelyiknek az iskolájába járt nyolc éven át, valamint az, hogy a korabeli levelekben sehol sincs nyoma ennek az “eseménynek", mind ara utalnak, hogy a kikeresztelkedés aktusa Lukács számára puszta formalitás volt – éppen úgy, mint addigi “zsidósága". Nyilvánvalóan abból a megfontolásból került sor erre a lépésre – erre utal Bánóczi már idézett levele is –, hogy egy állás betöltésénél akkor is kedvezõbb volt, ha valaki “statisztikailag" keresztény, ha származásával egyébként mindenki tisztában volt. A “kikeresztelkedést" megelõzõen Lukács olykor fontolgatta, hogy vallást változtat, de húga emlékezése szerint korábban inkább a katolikus vallásra gondolt – leginkább “a szerzetesek ideális munkakörülményei" miatt.⁽⁶⁾

* * *

Lukács a század elsõ évtizedének végén tett néhány kísérletet arra, hogy bekapcsolódjon valamilyen közösség tevékenységébe, vagy talán õ maga hozzon létre közösséget. Az elsõ ilyen, konkrét feladat köré szervezõdött csoport Lukács életében a Thália Társaság volt, de ennek munkájában – gyakori külföldi tartózkodása, ill. erõsen elméleti beállítottsága miatt – csak igen kevéssé tudott részt venni. Intenzív személyes kapcsolatot a Thália tagjai közül csak korábbi barátaival tartott fönn, elsõsorban Bánóczi Lászlóval.

* * *

Rendszerint a fiatal Lukács életében fontos szerepet játszó közösségek közé sorolják a Galilei Kört is, melynek elsõ elnöke Polányi Károly volt,⁽⁷⁾ Popper Leó és Lukács György ifjúkori barátja. A Galilei Kör a haladó nézeteket valló jogász, Pikler Gyula hatására és az õ személye körül jött létre 1908-ban. A megalapításra Polányi Károly 1929-ben így emlékezett: “A Galilei Kör mint diákmozgalom indult. Egy olyan társadalmi réteg fiatalságát ölelte fel, amelybõl jómódú családok gyermekei teljességgel hiányoztak. E túlnyomóan zsidó származású nincstelenektõl az uralkodó osztályok sarjai szigorúan távol maradtak. A Kört nemcsak a dzsentri, hanem a Lipótváros is úgy kerülte, mint a bélpoklost. Az évek során sok ezerre rúgó tagok lajstromában tudtommal egyetlen vagyonos körülmények között élõ diákról sem szól a krónika."⁽⁸⁾ A Kör elég világosan megfogalmazott céljairól pedig ezt írja a kötet elõszavában Kari Polányi-Levitt és M. Mendell: “... a Galilei Kör abból a »haladó szabadgondolkodók« által észlelt igénybõl jött létre, hogy tanulással és tanítással emeljék a társadalmi tudat szintjét. Szabad szellemûnek szánták, távol tartották a pártpolitikától, a sok ezer, szegénységben élõ diákot akarták szolgálni. ... A galileisták semmiképp sem akarták lerombolni a fennálló erkölcsi rendet. Ehelyett a korszerû kultúra, tudomány, mûvészet és szociológia meghonosításával új bátorságot próbáltak csöpögtetni az emberekbe, fel akarták szabadítani az egyéni szellemet."⁽⁹⁾

A Kör olyan szigorúan távol tartotta magát a politikától, hogy Polányi szerint még az sem volt téma a Körben, hogy ki melyik párttal szimpatizál. Feladatuknak csakis az igazságkeresést tekintették: “A Galilei Kör elsõ perctõl kezdve a szellemi élet, az igazságban való élés kötelezõ mivoltát hirdette, nemcsak a múlt, hanem a jelen babonáival is szembefordult. ... Új utakat járni – így láttuk mi, fiatalok az »igazságkeresést«, a szocializmusban uralkodó determinisztikus materializmussal szemben az akkoriban merõben új – Európában új volt ez – aktivista idealizmust képviseltük."⁽¹⁰⁾ Végül Polányi úgy vonja meg a Kör 1919 elejéig tartó tevékenységének mérlegét, hogy erkölcsi aktívuma egyértelmû, a passzívum oldalon pedig fõként a politikától való elzárkózást említi. Ez volt ugyanis az oka annak, hogy elmulasztották azt a lehetõséget, hogy részt vegyenek az 1918-as forradalom nemzetiségi és agrárkérdéseinek alakításában. Pedig az õ érdeklõdési körükbe és tájékozottságukba valóban beletartozott a városi kispolgárságon és munkásságon kívül a falu is.

Lukács 1909 áprilisi, »A drámai hatás lélektani feltételeirõl« tartott elõadása, ill. 1910 januárjában elhangzott hozzászólása a Nyolcak festészetéhez nem túlságosan jelentõs a Galilei Kör krónikájában, a Polányi által említett, évente mintegy 2000 elõadáshoz képest pedig igazán elenyészõ. Lukács szereplése a Galilei Körben a tények ismeretében és életrajzi szempontból csupán a kornak, a korábbi ismeretségeknek, ill. a pesti progresszív polgárság viszonylag szûk körének tulajdonítható. Sem Lukács számára nem volt igazán jelentõsége a Körnek, sem a Kör számára Lukácsnak.

Lukács Györyg és Polányi Károly addig csak egyre távolodó útjai akkor váltak végleg ellenkezõ irányúvá, amikor 1918 végétõl “a bolsevikok" éles támadást indította a Galilei Kör ellen,⁽¹¹⁾ Lukács ugyanis ekkor már tagja volt a támadást indító kommunista pártnak. “Magam a rettenetes erõvel feltörõ bolsevista eszmevilág ellen aktíve küzdöttem" – írja Polányi 1919-ben. A Galilei Kör ennek ellenére úgy rendezte meg Ady Endre gyászünnepségét 1919 február elején, hogy ott “Lukács György a bolsevizmus, én [Polányi Károly] a harcos antimaterializmus szellemében ünnepeltük Ady emlékét. Még ott, a közös gyász perceiben sem szünetelt a harc" – írja Polányi.⁽¹²⁾ Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy Lukács az idõskori interjúban egyértelmûen így fogalmaz: “... a Galilei-körrel soha nem állott fenn igazi kapcsolatom."⁽¹³⁾ Majd így folytatja, mintegy azt sejtetve, hogy szerinte közösség csakis mint pártközösség lehetséges: “Énnekem az elsõ igazi kapcsolatom, félig-meddig baráti kapcsolatokon kívül, a kommunista párttal volt. A kommunista párt elõtt se a radikális pártba, se a szociáldemokrata pártba nem jártam el. Fogalmam sem volt arról, hogy mi játszódik le ezekben a pártokban."

A Galilei Körben Lukács egyik szereplése egy hozzászólás volt a Nyolcak festészetérõl folyó vitához. A Nyolcak 1908-tól kezdve tartoztak a magyarországi mûvészet legjelentõsebb csoportjai közé. Mûvészetükrõl Perneczky Géza így ír: “A Nyolcak már keveset törõdtek a magyar lélek és a magyar táj karakterével, vezérük, Kernstok, a Nyugatban többször meg is fogalmazta a polgári nemzeti jelleg elévülését. Az egyetemes problémák magasságáig mégsem a kozmopolita Nyolcak jutottak föl, hanem Csontváry, aki a szecesszió gondolati világát, kétségbeesett mítoszkeresését és natúrba fogódzó panteizmusát hûségesebben megõrizte, mint a Nyolcak, ugyanakkor azonban zseniális ösztönösséggel azt is megértette, hogy ennek a sorsdöntõ pillanatnak a rögzítése csak a nemzeti íz\ problémákon és szimbólumokon túlmutató egyetemesség szférájában lehetséges."⁽¹⁴⁾

Magyarországon a Nyolcak köztes helyet foglaltak el a szecesszió és az avantgarde között; sokáig háttérbe szorított alkotásaik azt mutatják, hogy “... 1910-1925 között az avantgarde képzõmûvészet logikusan, belsõ erõkbõl táplálkozva fejlõdött Magyarországon..."⁽¹⁵⁾ Perneczky szerint a Nyolcak elszakadtak ugyan a szecesszió gondolatvilágától, de tevékenységük túlnyomó része még nem tekinthetõ igazán avantgarde-nak. A szecessziótól való elszakadásukban két külsõ tényezõ segítette õket: “az õket támogató szûkebb közönség polgári radikalizmusa, és a természethez fûzõdõ érzelmi szálak fokozatos elsorvadása. A radikalizmus kifejezetten a társadalmi-politikai atmoszféra jellemzõje volt, az érzelmes természettisztelet hanyatlása pedig a városi életforma következménye."⁽¹⁶⁾ Ennek a polgári radikális közönségnek volt tagja a liberális gondolkodású, feltétlenül Tisza-párti Lukács József bankigazgató és fia, Lukács György is.

Lukács József, mint jó ízlésû mûgyûjtõ, vásárolt képet Kernstoktól és Czigány Dezsõtõl is, nem csak a kevésbé modern Ferenczytõl vagy Csók Istvántól. 1911. május 1-én így ír fiának: “A Vedres kiállítása a Nyolcasoknál nagyon szép. Kernstok képei is nagy hatással voltak rám, úgyszintén Czigány saját portraitja, amely egy standard mû, aminõre én Czigányt nem tartottam volna képesnek. A többi túl jár egyelõre az én ízlésemen..."⁽¹⁷⁾

Ha újraolvassuk Lukács hozzászólását, amely 1910 februárjában készült válaszul Kernstok Károlynak a Nyolcak kiállítása kapcsán írott cikkére, láthatjuk, hogy Lukács a kiállítást elsõsorban nem mûvészeti eseménynek tekintette, hanem társadalmi állásfoglalásnak, melyben a hiányzó közösség utáni absztrakt vágy jut kifejezésre. “Hadüzenet minden impresszionizmusnak, minden szecessziónak és hangulatnak, minden rendetlenségnek és értékek tagadásának, minden világnézetnek és mûvészetnek, amely elsõ szavának és utolsónak az »én« szót írja le."⁽¹⁸⁾

Ha összevetjük ezt a nyilvánosságnak szánt Lukács-írást az idõszak rejtettebb életrajzi tényeivel, egyértelmûen kirajzolódik Lukács életének késõbb is megmaradt kettõssége: egyrészt a vágy, a törekvés a közösség felé, mindenfajta bezárkózás és elszigetelõdés erkölcsi indíttatású és elvi ellenzése, s ugyanakkor a tettekben az egyértelmû törekvés az elszigetelõdés felé. (Az utak elváltak címû írás történetéhez tartozik az is, hogy Seidler Irma, aki a nagybányai mûvészkolónia köréhez tartozott, éppen 1910 január elején járt látogatóban Lukács Máriánál, jó egy évvel azután, hogy megszakadt kapcsolata Lukáccsal. Talán ez a látogatás is hozzájárult ahhoz, hogy Lukács képzõmûvészeti kérdésben foglalt állást – Seidler Irmával ellentétes oldalon –, annak ellenére, hogy Popperral nem sokkal korábban még arról beszéltek, hogy a képzõmûvészet kérdéseihez Lukács nem ért.⁽¹⁹⁾

* * *

1910 õszén Lukács nem csupán résztvevõje, hanem kezdeményezõje is egy csoport létrehozásának A Szellem címû, újonnan induló folyóirat körül. A szervezést 1910 szeptemberében kezdték meg Fülep Lajossal, és 1911 márciusában jelenik meg az elsõ szám, de az év végére, a második szám megjelenésekor nyilvánvalóvá válik, hogy semmiképp sem képes fennmaradni ez a kezdeményezés. A folyóirat létrehozása körül tevékenykedõk úgy gondolták, hogy egy színvonalas folyóirattal képesek lesznek az általuk kívánatosnak ítélt szinthez közelíteni a valóban nem túl magas magyarországi filozófiai kultúrát. Példaképük a Logos volt, olyannyira, hogy Lukács 1911. december 20-án így ír Martin Bubernak: “A két kötetrõl rövid ismertetést írtam A Szellem (talán Logos-nak fordítható) címû magyar filozófiai folyóiratba."⁽²⁰⁾

A Szellem két megjelent száma valóban magas színvonalú és újszerû volt a kor magyarországi filozófiai kultúrájához viszonyítva, de hosszú távon, megfelelõ, széles szellemi háttér nélkül annak ellenére sem tudtak a felszínen maradni, hogy Lukács József, a tõle megszokott módon, fenn tartás nélkül támogatta fiának ezt a kezdeményezését is. 1911. december 31-én, szokásos évzáró-összegzõ levelében így ír fiának: “A Szellemmel mi van fiam? Megfeledkeztél, hogy szíves örömmel vállaltam a nyomtatási és esetleges egyéb költségeket?! Azt hiszem, nem jól tennéd, ha megengeded elaludni ezt a folyóiratot, amely talán mégis tért hódít, ha módjában lesz, egy bizonyos idõn át fenntartani magát. Gondold meg a dolgot és hallgass ez egyszer is apád tanácsára."⁽²¹⁾

A lap gyors megszûnésében bizonyára szerepet játszott az is, hogy Lukács - miután a pesti egyetem még 1911 májusában visszautasította habilitációs kérelmét - egyre kilátástalanabbnak látta, hogy kívánságainak megfelelõ pozícióba kerüljön valamelyik magyarországi egyetemen. És Seidler Irma, majd Popper Leó halála is arra késztette, hogy legalább egy idõre igyekezzen kiszakadni a magyar kultúra közegébõl.

1. Bölcsésztudori szigorlatok jegyzõkönyve 1904/5-1912/13-ig, 68. ELTE, Levéltár, ill. kivonat a berlini egyetem anyakönyvébõl, másolat, LAK.

2. Ld. Stoll Béla jegyzetei, in: József Attila, Szabad ötletek jegyzéke, Budapest 1990. 83. o.

3. Bánóczi László levele Lukács Györgynek, 1907 nyarán. LAK. In: A Thália Társaság története, 116-117. Az utolsó bizonyára Kõrösy Józsefre (1844-1906) vonatkozik, akit 1870-ben, a fõvárosi statisztikai hivatal megszervezésekor kinevezték a hivatal fõnökévé.

4. Lukács Mária levele Lukács Györgynek, 1907. július 30-án, LAK.

5. Ld. a Fasori Evangélikus Lelkészi Hivatal jegyzékét, 1907. 58. lap, 205. szám.

6. Holló Mária interjúja Popperné Lukács Máriával, London 1971. Szept. 7. és 22. LAK, kazetta. Lukács Mária úgy fogalmazott, hogy 1905 körül, “Berlin és Firenze között" volt Lukácsban intenzív törekvés a katolizálásra - egyrészt, mert támpontot keresett, másrészt mert a szerzetesek életkörülményeit ideálisnak tartotta a munkához. A “Berlin és Firenze között" mint idõmeghatározás valószínûleg az 1907 tavasza és 1908 nyár eleje közötti idõszakot jelöli.

7. A Polányi-családról, helyzetükrõl és szerepükrõl a magyar kultúrában ld. Írástudó nemzedékek. A Polányi-család története dokumentumokban. Összeállította és az elõszót írta Vezér Erzsébet. Archívumi Füzetek VII. MTA Filozófiai Intézet, Lukács Archívum 1986.

8. A Galilei Kör hagyatéka. In: Polányi Károly, Fasizmus, demokrácia, ipari társadalom. Budapest 1986. 198.

9. In: Polányi Károl, i. m., 21.

10. A Galilei Kör mérlege. In: Polányi Károly, i. m., 189.

11. Ld. Polányi Károly, “A Galilei Kör mérlege", In: i. m., 186-188.

12. Polányi Károly, i. m., 186-187.

13. Lukács György, Életrajz magnószalagon, 140.

14. Perneczky Géza, Tanulmányút a pávakertbe, Budapest 1969. 20.

15. Perneczky Géza, i.m., 27-28.

16. Perneczky Géza, i.m., 29.

17. Lukács József levele Lukács Györgynek, 1911. május 1-én. LAK

18. Lukács György, Ifjókori mûvek, 286.

19. Ld. Popper Leó levele Lukács Györgynek, 1910. január 29-én. LAK; a kérdésrõl ld. Tímár Árpád, “Forma és világnézet. A fiatal Lukács és a képzõmûvészet". In: Világosság, 1983/10. 608-616.

20. A Szellem 2. számában jelent meg 1911 decemberében Lukács rövid ismertetése Buber Die Legende des Baalschem és Die Geschichten des Rabbi Nachmann címû könyvérõl.

21. Lukács József levele Lukács Györgynek, 1911. december 31-én, LAK