AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI
SZABADEGYETEME
Bendl Júlia: Lukács György élete a századfordulótól 1918-ig, Budapest: Scientia Humana Társulás, 1994.
Habilitációs tervek és remények
Lukács, ha nem is teljesen zavartalanul, foglalkozhatott habilitációs terveivel a háború alatt is. A heidelbergi habilitációs kísérletről minden Lukács életrajz beszámol röviden, a témával foglalkozók többsége azonban csak csak töredékesen ismeri a tényeket, vagy csak az egyik oldalt (Magyarországot vagy Németországot) tartja szem előtt. Lukács habilitációs próbálkozásairól ellenben csak mindkét ország és mindkét nyelv ismeretében alkothatunk viszonylag korrekt képet.
Lukács György, amikor Heidelbergbe érkezett, egyértelműen maga mögött akarta hagyni az otthoni kulturális közeget is, legalább egy időre, de kapcsolatai közül a jelentősebbeket nem szüntette meg. Lukács György ideiglenes külföldi tartózkodása alatt apja, ill. húga ápolta ezeket tovább, de természetesen úgy, hogy Lukács szándékait mindenkor igyekeztek teljes mértékben tiszteletben tartani. A Heidelberg előtti idők magyarországi habilitációs próbálkozásait Lukács József kísérte figyelemmel, de semmiképp sem áll helyt az a sokfelé fölbukkanó vélemény, mintha Lukács magyarországi habilitációs próbálkozásaira csakis családi nyomásra került volna sor, hiszen minden, távollétében megtett lépés előtt konzultáltak vele,. és Lukács József következetesen tartotta magát ahhoz, hogy szakmai kérdésekben fia okosabb és illetékesebb nála, és egyébként is őt illeti a döntés joga – akkor is, ha a döntéssel az apa nem ért egyet. Csupán azt a jogot tartotta fenn magának, hogy (sokszor utólag) véleményt mondjon, és a már meghozott döntést anyagilag támogassa.
Lukács György heidelbergi habilitációs kísérletének egyetlen körültekintő és alapos leírása Gerhard Sauder tollából jelent meg,(1) ő azonban Lukács életének magyarországi vonatkozásait csak annyiban ismerhette, amennyire ezt az addig publikált Lukács-életrajzok lehetővé tették. Sauder jól látja, hogy Lukács évekig tartó, úgyszólván folyamatos heidelbergi tartózkodása nem értelmezhető, ha nem vesszük figyelembe németországi tartózkodásának célját: a habilitációt. Heidelbergi tevékenysége, kapcsolatainak kiépítése lényegében mind ezt a célt szolgálta volna. Erről Lukács mindössze ennyit jegyez meg a Megélt gondolkodásban: “... elméleti zsákutcába cseleztem bele magam. Közvetlenül nem mutatkozott kiút. Legjobb esetben tehát »érdekes«-excentrikus heidelbergi magántanárrá fejlődhettem volna."(2) Lukács 1912 elejétől végül 1918 végéig ebben a “zsákutcában" élt. A közel hét éves heidelbergi tartózkodás indokolttá teszi, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk ezekre az évekre, mint Lukács maga.
A heidelbergi habilitáció terve már 1912 augusztusában fölmerült, de a rendelkezésre álló adatok szerint ez a terv igazán konkréttá csak 1916 augusztusában vált. Lukács ugyanis előbb be akarta fejezni Firenzében megkezdett művészetfilozófiáját és esztétikáját, mert befejezett, komoly, németül is értékelhető mű nélkül nem sok reménye lehetett a sikeres habilitációra. Lukács “csak" a magyarul megjelent drámakönyvet és az esszékötetet tudta, mint addig elért teljesítményt, felmutatni, márpedig Heidelbergben magyar munkával, illetve filozófiai magántanárságra esszékötettel vagy bevallottan előszónak szánt írással jelentkezni nem lehetett.
1916 augusztusában és októberében Lukács vált néhány levelet heidelbergi ismerőseivel, elsősorban Max Weberrel arról, hogy miképpen és miből kellene habilitálnia. Ekkor még ingadozik, hogy Alfred Webernél jelentkezzen-e szociológiából vagy Rickertnél filozófiából. Weber figyelmezteti Lukácsot néhány gyakorlati szempontra, és még valamire: “... az út (kivált Frau Gotheinen keresztül!) nem egészen illik Önhöz és csak vész-bejárat volna."(3) Ugyanakkor megírja Lukácsnak a már elhunyt Lask korábbi véleményét is: “Ha őszinte akarok lenni, el kell mondanom valamit. Egy nagyon jó barátja – szóval Lask – azon a véleményen volt: született esszéista, nem fog megmaradni a szisztematikus (szakszerű) munkánál: ezért nem kellene habilitálnia. Az esszéista persze egy hajszállal sem kevesebb a szakszerű szisztematikusnál – talán éppen ellenkezőleg! – De nem való egyetemre, és nem tenne jót sem a cégnek, sem pedig, ami még fontosabb, saját magának."
Lukács legújabb munkája, A regény elmélete csak még jobban megerősítette Webert abban, hogy Lask véleménye megalapozott. Weber így ír erről 1916. augusztus 14-én kelt levelében: “... mivel hirtelen elkanyarodása Dosztojevszkij felé ennek a nézetnek látszott igazat adni, gyűlöltem ezt a munkáját és gyűlölöm ma is. Mert alapjában véve nekem is ez a véleményem. Ha Önnek valóban kibírhatatlan kín és gátlás, hogy egy szisztematikus művet befejezzen és közben máshoz ne fogjon – akkor nehéz szívvel de azt tanácsolnám: hagyja a habilitációt. Nem azért, mert »nem érdemli meg«. Hanem mert nem használ Önnek és végső soron a diákoknak sem, a legmélyebb értelemben. Akkor más a hivatása."(4)Nyilvánvalóan nem növelte Lukács tekintélyét a heidelbergi professzorok körében az sem, hogy köztudott volt szoros barátsága Paul Ernsttel. Baumgarten már 1911-ben fölhívta figyelmét erre: “Gundolf fölöttébb dogmatikus és elfogult. Egyszer azt mondta nekem: Hebbel a nem-költő mintaképe. Azt, hogy Hauptmann még rosszabb író, mint Sudermann, nyomtatásban is megjelentette. Paul Ernst még a rossznál is kevesebb..."(5)
A heidelbergi egyetem archívumában nincs nyoma annak, hogy Lukács 1916-ban eljutott volna addig, hogy benyújtsa a habilitációhoz szükséges papírokat. Közel két évvel később, 1918-ban benyújtott habilitációs kérelmének útja azonban jól nyomon követhető a kar üléseiről készült jegyzőkönyvekből.(6) Ezek szerint a kérelmet Lukács 1918. május 25-én nyújtotta be, az anyagban található életrajz azonban később, valószínűleg július közepén készült, a professzorok kérésére javított, bővített változatként.(7) Ezt megelőzően Lukács 1918. május 10-én írt Budapestről Eberhard Gotheinnak, és felvilágosítást kért arról, hogy milyen papírokra van szükség a kérelem benyújtásához.(8)
Eberhard Gothein kultúrtörténész ebben az időben a heidelbergi egyetem filozófiai fakultásának dékánja volt, és 1918 március elején, amikor Budapesten járt, néhány napig élvezhette Lukács József nagyvonalú vendégszeretetét. Budapesti tartózkodása alatt részletesen beszámolt mindenről feleségének(9): az állomáson Lukács várta a tekintélyes vendéget, elkísérte a szállodába, és budapesti tartózkodása alatt mindenhova autón vitte. Nemcsak a várost nézték meg, hanem a leghíresebb magánképtárakat is (Nemes-, Kohner-, Hatvany-, Herzog-gyűjtemén), némelyiket a tulajdonos, némelyiket Antal Frigyes művészettörténész vezetésével. Esténként Gothein a gellérthegyi Lukács-villában találkozott a fináncarisztokráciával, a magyar ipar legtekintélyesebb képviselőivel, valamint a művészeti élet jeles tagjaival. Találkozott Gothein Szterényi József kereskedelmi miniszterrel is, és ezeket az ismeretségeket gazdasági érdekeltségeiben később nyilvánvalóan jól tudta hasznosítani. Feleségének ezt írja erről: “Lukácséknál délben voltam en famille és este egy nagy vacsorán. Lukács apja kicsi úr, a fiára tényleg eléggé hasonlít, a tipikus bankelnök, hozzászokott a nagy konszernek irányításához, melyeket az ő bankársága, a legnagyobb magyar bank tart fenn – éppolyan szívélyes mint amilyen határozott az ítéleteiben. Nála jobb informátort keresve sem találhatnék Magyarországról, ahogy ebbe a nagy esti társaságba is meghívta az ipar és a felső hivatalnoki kar minden nobilitását!"(10) Gotheinnak ugyanis gazdasági érdekeltségei voltak Németországban, és Magyarországon nem annyira kulturális, hanem inkább gazdasági kapcsolatokat keresett, például a magyar malomipar képviselőivel. Gothein említi leveleiben, hogy (1918 elején, a háború negyedik évében) Budapesten és a Lukács család villájában olyan gazdagsággal találkozott, hogy az a nyilvánvalóan nem nélkülözéshez szokott egyetemi dékánt is megdöbbentette. Hozzáfűzi azt is, hogy “Gyuri" ... amint mondja, megállapodást kötött a családjával, hogy nem kell részt vennie a társasági életükben, ami alól tegnap este a tiszteletemre persze kivételt tett."(11)
Rendkívül érdekes Gothein beszámolója Lukács akkori nézeteiről: “... a nézetei, amelyek nagyrészt a környezetével szembeni ellentétből magyarázhatók, változatlanok. A maximalistákban [sic!] még mindig a nagy jövőeszmények képviselőit látja, meg van róla győződve, hogy a fiatalság minden országban ezeket követi, és minden hírt az oroszországi felfordulásról egyszerűen meghamisítottnak minősíti, a burzsoázia csinálmányának, amely ezen a ponton minden egyébként ellenséges országban egyforma. Ideálokat, különösen egy filozófusét, soha nem lehet tapasztalattal megcáfolni, magukat kell felőrölniük. Ezeket a nézeteit persze éppolyan kedvesen, mint amilyen dialektikusan és az autoritásra való állandó hivatkozással tudja kifejteni" – fűzi hozzá Gothein.(12)
Gothein beszámol egy találkozásról Szabó Ervin szindikalista körével, valamint a Vasárnapi Kör egyik üléséről is, s mivel kívülállótól kevés feljegyzés áll rendelkezésünkre erről a társaságról, érdemes a levél erre vonatkozó részét teljes egészében idézni. “A legfőbb aztán mégis az este Lukács saját körében, az ifjú magyar akadémiáján. De ez valami olyan sajátos, olyan varázslatos, szellemdús összejövetel volt – hozzá egy kis bohémsággal –, hogy erről egy külön levélben kell majd beszámolnom neked."(13) A két nappal később kelt beszámolóban ezt írja: “Lukács fiatal körében is túlteng a zsidó elem, de azt meg kell mondani: idealisták, s mint ilyenek egy kicsit talán túl tudatosak, valósággal lenézik a szemfényvesztő élcelődést és öniróniát, és többnyire elég szegény fiúk, akik sokat küszködnek. Lukács közülük az egyetlen a nagykapitalizmusból származó elem – ő viszont megtagadja származását. Vasárnap esténként találkoznak egy magánházban, a kör költőjénél, Balázsnál. 8-kor mindenki felkerekedik, hogy megvacsorázzanak a szomszédos szerény vendéglőben, és azután megint visszatérjenek ugyanoda valamennyien. Balázzsal előrementem, de képzeld, a házigazdának nem volt kulcsa a saját lakásához, de nem volt vész: másnak volt, mármint a hölgyeknek. A hangnem egyszerre eleven és visszafogott, a nők is, festőnők, írónők minden affektáltság nélkül és minden merev női dogmatika nélkül, – a beszélgetés hol közös, hol csoportokra oszlik, ahogy jólesik.
Szeretnének Heidelbergben egy fiatal magyar kolóniát alapítani. Antal nem tud annál nagyszerűbbet elképzelni, mint hogy Lukáccsal együtt habilitáljon, és ő igazi nyereség volna. Balázs felesége, aki jelenleg Zoningenburgban tanul kertészetet, Heidelberg környékén szeretne egy kis kertet szerezni, ez lenne az ő Theléméjük. Ez még reményekben gazdag nemzedék."(14)
A Vasárnapi Kör 1915 őszén alakult. A közvetlen indíték valószínűleg az volt, hogy Lukács katonai )civil) szolgálatra Pestre érkezett, és bizonyára igyekezett valamit átmenteni-megvalósítani abból a szellemi légkörből, amit Heidelbergben kellett hagynia – talán hiányzott neki a közösség, akikkel megtárgyalhatja a világ nagy problémáit. Egyenrangú szellemi társaságot keresett Pesten is. Hauser Arnold így beszélt erről egy interjúban: “... kb. akkor kezdődött, amikor Lukács György Németországból, Heidelbergből hazajött az első háború kitörése idején. És amikor talán egy tucatnyi fiatal, ambiciózus, de felkészületlen fiatal ember köréje csoportosult, és amellyel én Mannheinm barátomon – aki egyetemi kollégám volt – keresztül érintkezésbe léptem. ... A kör természeténél fogva egy nagyon laza szellemi csoportosulás volt; bárki tagja lehetett, aki akart, nem kellett semmi igazolás, se a múltban való produkció, sem egy hitvallás, sem egy tannak asz elfogadása, se Lukács írásainak egészükbe való elfogadása..."(15) Ezekben az években Magyarországon sem volt ritkaság az effajta közösségek szerveződése, de voltak sokkal szorosabb, a résztvevők életét teljes egészében meghatározó próbálkozások is (pl. a gödöllői iskola). Hauser mint kortárs is így emlékszik: “... ez a Vasárnapi Kör, mint tömörülés nem volt olyan új, voltak előzményei, nem esett az égből. Itt volt a Galilei-kör, amely liberális, polgárilag nagyon progresszív alakultak volt. Itt volt a Szabó Ervin, aki nagy szellemi erő volt és nagy ösztönző, és bizonyos tekintetben mindnyájunknak ideálunk volt. ... Itt volt főleg mindaz, amit Lukács György magával hozott Németországból és Lukács György mindenféle lényeges befolyást hozott magával, barátai voltak Németországban, akiktől sok mindent átvett. ... ...magával hozta azt az egész szellemi légkört, amely az akkori szociológiai atmoszférát képezte Németországban és amely Max Webernek, Werner Sombartnak befolyása alatt jött létre. Ezzel ő telítve érkezett meg Magyarországra, ezt magával hozta a zsebében – szóval ez a gondolkozás nem volt egészen új, voltak előzményei, voltak alapok, de ezek elszórtan voltak."(16)
A Kör tagjainak névsorát pontosan összeállítani nem lehet, hiszen egy-egy összejövetelen Balázs Béla, ill. Hajós Edit lakásán részt vettek olyanok is, akiket nem mindenki sorolt később a Kör tagjai közé. Biztos résztvevő volt Lukács György, Balázs Béla, Hajós Edit, Schllamadinger Anna, Fogarasi Béla, Antal Frigyes, Ritoók Emma, Fülep Lajos, Lesznai Anna, Láng Juliska, Mannheim Károly és Hauser Arnold. A Polányiakat, Révész Gézát, Bartókot, Kodályt és másokat nem tekinthetjük “tagoknak", annak ellenére, hogy egy-egy összejövetelen részt vettek. (Az érintőlegesen oda tartozók névsorát a végtelenségig lehetne bővíteni, már csak azért is, mert egyes kutatók szerint a Vasárnapi Kör a bécsi emigrációban is “folytatta" tevékenységét – csak más közegben, más szereplőkkel, más helyzetben. Vitatható tehát, hogy azonosnak tekinthető-e a két csoportosulás.)
A vasárnaposok szellemi vezetője egyértelműen Lukács volt. Témáik, beszélgetéseik iránya a metafizika felé hajlott, és mentes volt mindenféle, akár csak a leghalványabban is konkrét társadalmi programtól. Lesznai Anna például 1965 körül így fogalmazott: “Minden téma előkerült, festészet, folklór, történelem. Szerelemről legtöbbet esett szó, szerelemfilozófiáról. ... Aztán volt a társaság tagjainak még egy kötelezettsége: őszintén kellett gyónni. Ha valami olyat csináltunk, amit rossznak, nem helyesnek találtak, el kellett mondani és aztán erkölcsileg mérlegeltük és megbeszéltük. Lukácsnak természetesen azóta nagyon megváltozott a világnézete és azt hiszem, kinevetne, ha ezeket a dolgokat idézném, vagy mérgelődne, de néha szoktam ezeket idézni. Egy beszélgetés benne is van a regényemben: »Jó, mindim, az emberek üdvözölni fognak, ha ti megváltjátok a világot, de mi lesz a többi kreatúrával? Mi lesz a növényekkel, az állatokkal? Tudod, hogy én nem akarok nélkülük üdvözülni.« Mire Lukács azt mondta: »Még a kövek is üdvözülni fognak.« Persze a pusztulás, amit a háború okozott a kövek között, az is az üdvözülés egy módja: visszamegy minden az egységbe."(17) Egy másik beszélgetésben Lesznai így fogalmaz: “A csoport politikai attitűdjét durván »baloldali beállítottságúként« lehetne jellemezni, helyesebb azonban, ha azt hangsúlyozzuk, mennyire apolitikusak voltak valamennyien... A csoport valójában inkább hasonlított vallási gyülekezetre, mint politikai klubra: az összejöveteleknek szertartásos, kvázi vallásos hangvételük volt, a résztvevők kötelesek voltak mindenről a teljes igazságot mondani."(18) Hauser Arnold pedig ezt mondja a vasárnapi témákról: “Dosztojevszkijről volt kimondottan szó, Marxról ritkábban, és még kevésbé volt szó a kommunizmusról és szocializmusról ebben az első létrejövő időben. De a szociológia az mégis megvolt, akár volt róla szó, akár nem volt, volt egy eleven szociológiai légkör, amiben mozogtunk."(19) Másutt ezt mondja: “... a kör politikailag se volt elkötelezve, mert ugyan liberális természetű volt, de nem volt szó kimondottan arról, hogy szocialisták voltunk, vagy pláne, kommunizmusról vagy általános politikai programról soha nem volt szó, tudtommal."(20)
Nem kifejezetten a Vasárnapi Körről, hanem inkább a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájáról írva említi lényegében ugyanezt a vallási jelleget Ritoók Emma is.(21) (A Vasárnapi Kör ülésein a legifjabbak között részt vett az 1900-ban született Radványi László, aki 1923-ban a Heidelbergben Karl Jaspershoz írta doktori disszertációját a chiliazmusról, a messianizmus egyik változatáról(22).)
Ezek az emlékezések is azt támasztják alá, hogy Lukács a Kör működése idején, a tízes évek második felében is lényegében úgy gondolta, hogy egy értelmiségi elit, pusztán gondolkodásának és művészetének színvonala révén, meghatározó élcsapata lehet a társadalomnak. Az viszont a visszaemlékezések szerint föl sem merült a vasárnapi beszélgetések során, hogy talán közvetlenül kellene tenniük valamit az adott társadalom konkrét viszonyainak megváltoztatása érdekében – vagy hogy kapcsolatot kellene keresni az ország helyzetét jól ismerő, politikailag aktív emberekkel.
A Vasárnapi Kör nem igazán állandó összetételére és egyenetlen színvonalára mutat rá Hajós Edit Heidelbergbe, Lukácsnak írt levele: “A vasárnap teljesen elzüllött, mióta elmentél. A két ifjú jön ugyan még, de semmi sincs a régi nívóból. Fogarasi beteg még, Antalt, úgy látszik, legyőzte az ellenséges princípium – de azért ő még jön néha. Emma nem jön. Anna nem szeret jönni, de ha jönnek is emberek, színházba vagy moziba megyünk, és mindenki bús és kielégítetlen, és semmi lényegesről nincs szó, mert az objektív témákról nincs aki beszélne, szubjektív témákról pedig senki sem akar." Ugyanennek a levélnek a később kelt folytatásában ezt olvashatjuk: “A vasárnapok föléledtek, ma sokan voltunk, Herbert felolvasta a kész ötödik fejezetet, mely is igen szép, nekem is tetszett.Elhatároztuk, hogy vasárnapokon olvasni fogunk, mert most csak buták vannak, akik maguktól nem beszélnek."(23)
A pesti baráti körrel, ill. a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájának tevékenységével párhuzamosan Lukács tovább folytatta habilitációs próbálkozását. A kérelem benyújtásakor, 1918 májusában megadta a témákat, amelyek közül a professzorok kiválaszthatták a próbaelőadás témáját. Lukács három témajavaslata: Kierkegaard Hegel-kritikája, a “Gelten" és a “Sollen" fogalmának különbözősége, valamint a transzcendentálfilozófia fenomenológiája.(24)
Gothein – ekkor még ő volt a dékán – igyekezett megszervezni Lukács számára a habilitációhoz vezető sima utat. Ebben nyilvánvalóan számíthatott az egyetemen kívüli heidelbergi szellemi központ szerepét betöltő Weber-kör támogatására, elsősorban Max Weberre, de a bátyjával sok vonatkozásban rivalizáló Alfred Weberre is.(25) Azzal viszont Gothein nyilvánvalóan nem számolt eléggé, hogy az egyetem vezetőségében másoknak is van beleszólási joguk a habilitációs kérdésekbe, és ők erről a jogukról, függetlenül a pályázó személyétől, természetesen nem akartak lemondani.
Gothein odaadta Heinrich Rickertnek véleményezésre Lukács habilitációs dolgozatnak szánt írását, a még mindig befejezetlen heidelbergi esztétikát; erről Lukács azt írja Gotheinnak, hogy a második fejezet átdolgozott változata sem készült még el, de Rickert professzor “nagyon jól boldogulhat" a régi változattal is.(26) Rickert abban a hiszemben írja meg véleményét, és ajánlja a professzoroknak Lukács vizsgára bocsátását, hogy a professzorok tanácsa már megállapodott ebben. Június 18-ra elkészült véleményével, melyben kifogásolja ugyan az írás túlzottan absztrakt, nehezen érthető voltát, hiányolja a megértést segítő példákat, valamint – természetesen – nehezményezi, hogy Lukács egy be nem fejezett dolgozatot nyújtott be, ám ennek ellenére javasolja Lukács vizsgára bocsátását, tekintettel a dolgozat magas színvonalára, valamint arra, hogy a pályázó eddigi tevékenysége nagy reményekre jogosít.(27)
Június 24-én azonban a kari ülés nem úgy zajlik le, ahogyan azt Gothein, a dékán tervezte. Amikor a jelenlévő professzorok számára kiderült, hogy Gothein az ő megkérdezésük nélkül már ki is tűzte a vizsga időpontját )július 4-re), sőt már Lukácsot is értesítette – és semmiféle megegyezésre sem hajlandó, hivatkozva saját dékáni presztízsére, a háborús idők nehézkes postájára stb. –, a professzorok érthető módon megmakacsolják magukat, és hosszan sorolják érveiket. Ezek között vannak komolyak: szeretnének ők is legalább valamit olvashatni Lukácstól, mielőtt döntenének, hiszen nem sokat tudnak kezdeni a közléssel, hogy magyarul megjelent egy könyve a drámáról. De elhangoznak komolytalan, kicsinyes érvek is: nem szerepel az önéletrajzában, hogy felesége orosz, hiányoznak az információk Budapestről, a jelölt korábbi életéről, sőt talán még humán érettségije sincs, hiszen Die Theorie des Romans című könyvében hibásan írja a “Kosmos" szó névelőjét stb.
A legharciasabban a klasszika filológus Franz Boll küzd az ellen, hogy Lukácsot a formai követelmények megszegésével vizsgára bocsássák. Egyik nyomós érve, hogy nem korrekt eljárás a még katonáskodó német ifjakkal szemben, ha röviddel az ő hazatértük előtt egy “nem birodalmi némettel" töltenek be egy egyetemi katedrát. És még egy komoly érvük volt a professzoroknak a sürgősség ellen: a filozófia tanszék élén éppen változás volt, a következő, korábban göttingeni és tübingeni professzor, Heinrich Maier az év végén foglalja majd el hivatalát, Gothein az ő hivatalba lépése előtt akarta sürgősen keresztülvinni Lukács habilitációját. Ennek szükségességéről Lukács pártfogói olyannyira meggyőzték Maiert, hogy ő, a jegyzőkönyv tanúsága szerint, írásba adta, hogy kifejezetten örül annak, hogy levesznek a válláról egy habilitációs ügyet. Rickert is megkérdezi Gotheint május 29-én kelt levelében, hogy közbenjárjon-e Maiernál Lukács habilitációja érdekében, de ezt is írja: “... Lukácsnak nem sokat fog számítani, hogy néhány héttel korábban vagy későbben fog-e habilitálni".(28) Nem egészen az a helyzet tehát, hogy itt csupán középszerű professzorok tiltakoznak egy náluk sokkal komolyabb tudós kinevezése ellen. Szempontjaik között valóban vannak méltánylandók is – igaz, ezek többnyire nem Lukács személye, hanem Gothein nem egészen korrekt módszere ellen szólnak.
Végül is a vizsgára nem kerülhetett sor sem július 4-én, sem 6-án. Július 4-én Franz Boll ezt írja a professzori “üzenőfüzetbe", melybe hónapokon át bejegyeztek minden véleményt, ötletet stb.: “A kollokviumot, tekintettel az eltérő véleményekre, szombaton megtartani nem lehet. Mivel Oncken kolléga úr közlése arra késztet engem, hogy csatlakozzam Hausse kolléga úr véleményéhez, és amíg a háború tart, aggályosnak tartsam ezt a habilitációt, ezért azt javaslom, hogy a vizsgára bocsátás elvi kérdésének tisztázására tartsunk kari ülést."(29) Miután ezt a javaslatot elfogadták, a vizsgára csak később kerülhetett sor.
A problémák legközelebb július közepén tetőznek. 16-án Boll meglátogatja az ismét Heidelbergben tartózkodó Rickertet, s ekkor kiderül, hogy Gothein korábban nem egészen pontosan tájékoztatta Rickertet. Például azt a látszatot keltette előtte, mintha a kari értekezlet már beleegyezett volna Lukács vizsgára bocsátásába. Amikor Rickert értesül Franz Bolltól a dolgok valódi állásáról, megírja véleményét: Lukács érdekében el kellene halasztani a vizsgát a téli szemeszterre, hiszen “... Lukácsnak, és ezt nekem is mondta, mindig az volt a szándéka, hogy könyve első kötetét a habilitáció előtt teljesen befejezze. És nagyon jó volna, ha ezt meg is tenné."(30) Szintén július 16-án kelt levelében Boll azt javasolja Gotheinnak, hogy a kar ülésén ajánlja ő maga a vizsga elhalasztását, és Boll felajánlja még azt is, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében Gothein hivatkozzon arra: azért kell a vizsgát elhalasztani, mert még nem érkeztek meg Pestről azok az információk, amelyeket Boll kért Lukácsról.(31)
Szeptember 3-án jelzi Franz Boll professzortársainak, hogy megérkeztek a várt, de nem igazán sokatmondó információk Budapestről.(32)Időközben két levél érkezett Pestről a heidelbergi egyetemre – mindkettő Lukács habilitációját támogatandó –, de ezek feltehetőleg nem a Boll által említettek, inkább Gothein kérhette őket saját szándékának alátámasztására. Az egyik levél írója Berzeviczy Albert, konzervatív kultúrpolitikus, ebben az időszakban a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.(33) Lukács másik támogatója Szterényi Józef, ebben az időben rövid ideig a Wekerle-kormány kereskedelemügyi minisztere, egyébként hosszú idő óta Lukács sógorának főnöke. Gothein találkozott is vele 1918 március elején Budapesten, Lukács kíséretében. Szterényi mint jellemes, igyekvő, művelt embert jellemzi Lukácsot, aki (de ezt a levélben nem mondja ki) 1907-ben, több mint tíz évvel korábban dolgozott a minisztériumban, mindössze talán két hónapig.(34) Ez idő tájt érkezik Lukács új önéletrajza is Heidelbergbe, melyben megemlíti már orosz feleségét, de azt nem, hogy a házasság gyakorlatilag már felbomlott.(35)
Július 12-i keltezéssel Alfred Weber is nyomatékosan javasolja egy Carl Neumannhoz írott levélben, hogy ne halogassa az egyetem Lukács habilitációját, mert “... nem tudom, hogyan reagálna Lukács arra, ha észrevenné, hogy problémák merültek fel vele kapcsolatban".(36) Miután Heidelbergben köztudott volt, hogy Max Weber és fivére között nem igazán felhőtlen a kapcsolat, nem biztos, hogy szerencsés volt mindkettőjük nyomatékos támogatását kérni. (Lyukács egyébként korábban, 1916-ban egy darabig azt is fontolgatta, hogy esetleg Alfred Webernél habilitálhatna szociológiából.)(37)
A július 18-án tartott ülésen Gothein még mindig ragaszkodik korábbi álláspontjához, és azt állítja, hogy mivel “nem merültek fel új tények", nincs ok a július 20-ra kitűzött újabb vizsgaidőpont megváltoztatására. Azzal érvel, de ezt nyilván ő maga sem gondolja komolyan, hogy Lukács most kapott utazási engedélyt, és ha most dolgavégezetlenül hazaengedik Heidelbergből, talán nem kap újabb engedélyt a kutazásra – vagy lemond a heidelbergi habilitációról. “Ha engem a fakultás Herr von Lukács és egész Magyarország előtt meg akar szégyeníteni, az az ő dolguk, de az egyetemnek nem áll érdekében az ügy további halasztása" – mondja Gothein.(38) Rickert pedig közli ezen az ülésen, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni Lukács habilitációjának az ügyében.(39)
A hosszú hónapokig húzódó herce-hurca végére 1918 decemberében kerül pont. Ekkor már nem Gothein, hanem a történész Domaszewski a dékán, és ő, a professzorokkal egyetértésben, december 7-én levelet ír Lukácsnak Pestre, és ebben felkéri, hogy vonja vissza habilitációs kérelmét, mert azt elfogadni nem tudják, elutasítani meg nem akarják.(40) A kérésnek Lukács december 16-án eleget is tesz, a következő szavakkal:
“Igen tisztelt Professzor Úr,
köszönöm baráti sorait. A heidelbergi habilitációra vonatkozó kérelmemet könnyű szível vonom vissza, mivel a magyar kormány rendelkezésére bocsátottam magam, és különböző bizottságokban oly igen el vagyok foglalva, hogy belátható időn belül úgysem tudnék Heidelbergbe menni. Kérem ezért, hogy a benyújtott könyveket, kéziratokat, dokumentumokat adják át Gothein professzor úrnak, aki ezeket meg fogja őrizni számomra. Amennyiben a befizetett illeték egy részét is visszakapnám, kérem, fizessék be az összeget a heidelbergi Süddeutsche Disconto Geselschaft-nál lévő számlámra.
Őszinte tisztelettel maradok híve,
Dr. Georg von Lukács."(41)
Körülbelül erre az időpontra tehető Lukács belépése a kommunista pártba.
JEGYZETEK
1. Sauder, Gerhard, Von Formalitäten zur Politik: Georg Lukács' Heidelberger Habilitationsversuch. Zeitschrift für Literaturwissenschaft und Linguistik, 53-54, 1984. 79-107. Sauder igen tanulságos és a tényeket, néhány tévedéstől eltekintve alaposan feltáró írása sajnos nem talált visszhangra, megállapításai nem kerültek be még a Lukács iránt érdeklődők információi közé sem.
2. Lukács György, Megélt gondolkodás, Budapest 1989. 56.
3. Max Weber levele Lukács Györgynek, 1916. augusztus 14-én. Lukács György levelezése, 626-628.
5. Baumgarten Ferenc levele Lukács Györgynek, 1911. július 21-én. Lukács György levelezése, 394-395.
6. A heidelbergi egyetem archívuma őrzi az egyetem teljes dokumentációját, Lukács habilitációs anyaga – az ülések jegyzőkönyvétől a témával kapcsolatos levelekig – a H IV-102 szám alatt található.
7. Lukács habilitációs kérésének tárgyalásakor ugyanis fölmerült a kérdés, hogy miért nem szerepelnek életrajzában olyan fontos tények, mint pl. az orosz feleség. Ezért a korábbi életrajzot Lukács kiegészítette a hiányolt tényekkel és dátum megjelölése nélkül beadta. H IV-102. 224-225.
8. Lukács György levele Eberhard Gotheinhoz 1918. május 10-én, Universitätsbibliothek Heidelberg, Handschriftenabteilung.
9. A Gothein-házaspár rendkívül terjedelmes levelezését a heidelbergi egyetemi könyvtár kézirattára őrzi. Eberhard Gothein feleségéhez írott levelei közül a budapesti napokra vonatkozókat magyarul közzétette Karádi Éva, Bankárok, filozófusok, forradalmárok. Eberhard Gothein levelei 1918-ból. História 1981. 4. 26-28.
10. Eberhard Gothein levele feleségének, uo. 26-27.
11. Eberhard Gothein levele feleségének, uo. 27.
12. Eberhard Gothein levele feleségének, uo. 27.
13. Eberhard Gothein levele feleségének, uo.
14. Eberhard Gothein levele feleségének, uo. Ugyanezzel, ill. a Szellemi Tudományok Szabad Iskolája és a Társadalomtudományi Társaság kapcsolatával foglalkozik Karádi Éva, in: A budapesti Lukács-kör és a heidelbergi Weber-kör. 137-160.
15. Hauser Arnold, Találkozásaim Lukács Györggyel. Budapest 1978. Az interjút készítette Nyíri Kristóf, 445. o.
17. Beszélgetés Lesznai Annával. In: Irodalmi Múzeum I. Emlékezések. Budapest 1967. 12-13. A beszélgetés 1965. június 23-án Budapesten készült Szabó Ervin jelenlétében. Kérdező: Vezér Erzsébet.
18. Idézi: A Vasárnapi Kör. Dokumentumok. Szerk. Karádi Éva és Vezér Erzsébet. Budapest 1980. 55. Balázs Béla, a “vasárnaposokból" alakult Szellemi Tudományok Szabad Iskolájának kezdeteiről szólva szintén így ír: “álmunkban sem gondoltunk politikára". Idézi Karádi, in: A budapesti Lukács-kör... 193.
21. Ritoók Emma, A szellem kalandorai. 13-140.
22. Ladislaus Radványi, Der Chiliasmus. Archívumi Füzetekk VI. MTA Filozüófiai Intézet, 1985.
23. Hajós Edit 1916. október 8-án kelt levelét idézi: A Vasárnapi Kör Dokumentumok. Szerk. Karádi Éva és Vezér Erzsébet. Budapest 1980. 133-135.
24. Lukács habilitációs kérelmének kelte: 1918. május 25. A témákat Lukács először az Eberhard Gotheinnak írott levélben jelezte 1918. május 10-én. Universitätsbibliothek Heidelberg, Handschriftenabteilung.
25. A visszaemlékezések egyöntetűen állítják, hogy Alfred Weber soha nem tudta elérni, hogy Heidelbergben ne “Max Weber öccsének" tartsák.
26. Lukács György levele Eberhard Gotheinnak, 1918. május 10-én, Universitätsbibliothek Heidelberg, Handschriftenabteilung.
28. Heinrich Rickert levele Eberhard Gotheinnak, 1918. május 29-én, H IV 102-144, 241-243.
30. Heinrich Rickert levele Eberhard Gotheinnak, H IV 102-144, 249-250.
31. Franz Boll levele Eberhard Gotheinnak, 1918. jűúlius 16-án, H IV 102-144. 245.
32. Franz Boll levele Eberhard Gotheinnak, 1918. szeptember 3-án G IV 102-144, 251.
35. H IV 102-144, 224-225. Ez az életrajz szerepel később Curriculum vitae címen a Lukáccsal kapcsolatos dokumentumokban.
36. Alfred Weber levele Carl Neumannhoz, 1918. július 12-én, H IV 102-144, 239-240.
37. Max Weber levele Lukács Györgynek, 1916. augusztus 14-én. LAK.
39. Heinrich Rickert levele Eberhard Gotheinnak, 1918. július 16-án, H IV 102-144, 249-250.
41. Lukács György levele 1918. december 16-án, H IV 102-144, 252.